Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - MŰHELY - Egy szabálytalan pálya nem teljesen rendhagyó tapasztalatai (Zám Tibor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
MŰHELY EGY SZABÁLYTALAN PÁLYA NEM TELJESEN RENDHAGYÓ TAPASZTALATAI ZÁM TIBOR válaszol HATVANI DÁNIEL kérdéseire Kiérlelt, s az igazmondásra bátor szociográfiájával, a Hortobágyi jegyzetekkel tűnt fel Zám Tibor a 60-as évek közepén. A teljes ismeretlenségből egyszerre lépett ki az országos ismertség — és a szakmai elismerés — fénykörébe. Méltán, mivel a Hortobágyi jegyzetek hatásával, máig sem halványult értékével és érvényével felsorakozik Csák Gyula Mélytengeri áramlás-a, vagy Csoóri Sándor Tudósítás a toronyból című korszakos írása mellé. E művek vetették fel első ízben a 60-as években átalakuló magyar társadalom igazán lényegi kérdéseit. Az 1969. óta Kecskeméten élő Zám Tibor a nem mindennapi indulást 1973-ban a Magyar- ország felfedezése sorozatban közreadott Bács-Kiskunból jövök című munkájával tetézte; e könyvében már a szociográfiai módszerek elmélyítése, árnyalása figyelhető meg. (Nem véletlenül — ez időben Zám szatirikus kisregénnyel is jelentkezik, prózaíróként is jelen van tehát a magyar irodalomban.) Később, 1977-ben a Forrás Könyvek sorozatában megjelent Tanyabejáró c. munkájában Zám a korábbi években végzett tanyabúvárlások tapasztalatait írta meg láttató erővel és invenciózus elemző készséggel. A legutóbbi időkig elszánt és konok művelője a hazai valóságirodalomnak. A sok tekintetben rendhagyó életút és pálya eddigi tapasztalatairól, súlyos tanulságairól ad számot az elhangzott kérdések nyomán megfogalmazott válaszaiban. A beszélgetés indításaként azt kérdezem tőled, gyermek- és ifjúkorodnak voltak-e olyan élményei, amelyek arra ösztökéltek, hogy majdan író, sőt szoci- ográfus szemmel nézd a világot, s benne önmagad. Egyáltalán: hogyan emlékszel vissza életednek első két évtizedére? A gyermek és az ifjú ember köztudomásúan nagyon fogékony a hatásokra és az ingerekre. Érzékenyen reagál mindenre, de csak ösztönösen raktároz. A felnőttkori pálya vagy élethivatás a legtöbb embernél messzire esik a gyermekkori ideától. Rövid- nadrágos koromban mozdonyvezető szerettem volna lenni, később tejcsarnokos, végül a tanítói oklevél és a tanári diploma látszott meghatározni polgári foglalkozásomat. 1929-es évjáratú vagyok, nem kell tehát bőven beszélnem arról, hogy eszmélésem a háború végére, még inkább a béke első éveire időzíttetett. A zajlásokkal teli korban rengeteg élményt szereztem, sok történésnek magam is részese voltam. Mindez kétségtelenül az írói pályára ösztönzött, hasonlóképpen az is, hogy az 1947—48-as tanévben népi kollégistaként fejeztem be a középiskolát. Nagyon sokat vitatkoztunk tanárainkkal is, politizáltunk, olvastunk. A tudásszomj sokféle érték befogadására tett nyitottá. Legjobban mégis a népi írók, általában a hazai valóságirodalom művelői fogtak meg és nyűgöztek le. Utólag bizonyosan az ő hatásukra is kezdtem írószemmel nézni a világot. Mindazonáltal sok volt a visszahúzó erő. Alkati adottság, hogy nem vagyok őstehetség. Nagyon sokat kellett még tanulnom, hogy hajlamaimnak engedve írni tudjak. De az iskola sem inspirált a tudás megszerzésére, az iskolától a háborús és a háború utáni években is, a személyi kultusz idején is keveset, nagyon keveset kaptam. A kezemen megszámolhatnám, hogy tizenöt éves iskolai pályafutásom alatt 65
