Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Isten útjai

egyház, a hívőkről nem is beszélve; én tehát eszerint tartom a sorrendet! Lehet, hogy illenék acsarkodni a plébánossal, de ha nincs ellenünk, megengedhetem magamnak, hogy együtt vacsorázzunk, ellentétben a jószágigazgatóval meg a hajdani esperessel. Attól nem leszek jobb párttitkár, ha veszekszünk, arra csak a falu fizetne rá. Megalkuvás? Nézze, az senkit nem érdekel, hogy otthon mire nevelik a gyereket, csak hittanra ne írassák; hát akkor nem íratjuk, és a pap nem hittanórát, hanem bibliaórát tart nekik és a szülő is, a tanító is, a plébános is nyugodt. Ilyen elvtelenek vagyunk! De kinek dolgozik az idő? — kérdi Gézára nézve.

— Első áldozás, bérmálás után elköszönnek a gyerekek; keresztelő, esküvő, vallásos nagyszülők ellenére is gyorsan letudják az Istent! — tárja szét a kezét Géza.

— Az egyház kijavította a temető-kápolnát és megengedte, hogy az egész falu ott ravatalozzon, amíg nem lesz pénzünk arra, hogy közösen ravatalozót építsünk. Hallom, vasárnap elhangzott a misén, hogy a hívek segítsenek az iskolának a járda- és a sportudvar építésben, az igazgató meg elmondja a plébánosnak, mikor van őrsi foglalkozás, hogy ne tépjék szét a gyereket, akit a szülője még ide is meg oda is küld.

— Eretnekek vagyunk, ugye? — kérdezi Géza a búcsúzás után, kinn a ház előtt. Uhüm, mormogom, és a kapufélfa után nyúlok, mert a levegőn a fejembe szállt a bor. Villany nincs, vagy nem ég, harapni lehet a sötétet, nem csodálom, hogy errefelé még az isten is eltéved.

Halasi szociográfiai sorozatunkat későbbi számaink valamelyikében folytatjuk; a késedelemért olvasóink szíves elnézését kérjük. (A szerk.)

64