Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Isten útjai
miniszterhelyettes rokona és a virrasztók egész éjszaka azon fogadkoztak, ha nem harangoznak a világi temetéshez, elvitetik az öreget! Ő a rendőröknek azt mondta, megváltoztatja a harangok szolgálatát, ha a párttitkár is bejelenti a taggyűlésen, hogy mikor lesz a mise! Ilyen volt ott a helyzet, emiatt lettem én pulykamérnök és nem helytörténész: a pulykákat csak nem fogják félteni a paptól! — Lépett fel már valaki durván veled, vagy híveiddel szemben hitetek miatt? — Sután, de még T-ben sem durván — de tudok ilyenről, korlátolt emberei vannak Istennek és Marxnak is! A régi iskolaigazgatóval rossz volt a viszonyunk: hajdan kántortanító volt, és mondják, betyárból lesz a legjobb pandúr. Ez a sváb falu egyhitű és még mindig vallásos; a korábbi párttitkár minden húsvétkor, karácsonykor ott volt a nagymisén, mégis csak 13 egyházi esküvő volt, miután harminc kilométerre megnyílt az új házasságkötő, a társadalmi eseményeket szervező iroda. Most már én is csak misével esketek, temetek, keresztelek, amikor tömeg van — az emberek szeretik a látványosságot, — beleadok apait, anyait és tavaly már 39 esküvőm volt! Az elődöm nem keresztelt, ha református volt a keresztszülő, és nem esketett, ha valaki polgári házasságát felbontotta, én azt mondom: gyertek hívek! Az új párttitkár lányát a református iskolaigazgató fia vette el, nekik még a református papot is áthívtam a szomszéd faluból, együtt eskettünk, és ha már itt volt, megkértem, prédikáljon is nekünk, mert békében kell élni mindenkivel! — Te elfogadnád a református hitelveket? — Azt már nem! — Akkor mégiscsak véges ez a nagy békesség! Örülök, hogy szót értetek a párttitkárral, én is jóban vagyok veled, de azért a fiam nem fog egyházi esküvőt tartani — bár a Bibliából feleltethetnéd! — Tudtam, hogy ide jutunk. De kérdezd meg magát a titkárt, mondtam, hogy jössz, vár bennünket vacsorára! Vacsora a párttitkárra! B. Zsigmond 62 éves parasztember, a tsz háztáji bizottságának elnöke, és a falu meg a tsz közös párttitkára. Helyben csak 17 párttag dolgozik, a többiek eljárnak — tudom meg vacsora közben a szűkszavú, tömzsi kis embertől, aki pohárral a kézben csak megszavasodik: — A feleségem sem istenes, de eljár a templomba, mert náluk otthon ez volt a szokás, és ez a falu ma is elvárja. Nem tapsoltam, hogy a lányom templomban esküdött, de nem is akasztom fel magam miatta; két éve történt, utána elköltöztek Miskolcra és ott azt sem tudják, hol a templom, vallásról is csak egyszer beszéltünk, morgott, hogy egy idős munkatársuk temetésére a párttagok nem mehettek el, mert pap búcsúztatta. — Említette Géza, hogy Zsigmond bácsi szólt neki, ne hirdesse ki a templomban, hogy mikor lesz a hittan beíratás. Meggyőzés helyett megegyezés? Én nem zavarom a te statisztikádat, te se zavard az enyémet? — Korábban sem hirdettem ki a hittan beíratást — szól közbe Géza —, felesleges felborzolni néhány szülő lelkiismeretét, meg a pedagógusnak a vallásoktatás egy kicsit kenyér-kérdés is! — Megalkuvást mondott? — kérdi B. Zsigmond, de int, ne szóljak. — Akkor csak gondolt, és lehet, hogy az is. Nézze, én éltem és dolgoztam egyházi birtokon, volna mit törlesztenem, de kinek lenne jó?! Az idő ezt már elintézte Mindszentystől, Grő- szöstől, ávóstól. Két évtizede ebben a faluban a szocializmusnak többet ártottak a rossz tsz-elnökök, a harácsolók, a tolvajok, de még a képmutatók is, mint a papok, vagy az 63
