Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Gál Farkas: Kiszorítás
ismerje el, az ő hibájából történt a baleset. Nem ismerte, nem ismerhette el. Pereskednie kellett saját munkahelyével, hogy megkapja a táppénz és a munkabér közötti különbözet összegét. Amikor — már közjegyzői felszólításra — mégis kifizették neki, hozzátették: — Ez nem volt szép tőled! Az esettanulmány végére érve, annak mintegy összegező kiegészítéseként azt is el kell mondani, hogy Ládi András, akit régen tép a balsors, maga sem makulátlan ember. Ezt úgy kell értelmezni, ahogyan általában a közvélemény minősít ilyen esetekben: okoskodott, mindenbe beleütötte az orrát, a kákán is csomót keresett. Tegyük azonban ez utóbbihoz, hogy nemcsak kereste, de meg is találta a csomót. Ládi Andrásban ma is az a hűség, az az erkölcs dolgozik, amit még annak idején a bakosjózsefek neveltek bele. Táncsics szavaival élve, mindig a „szoros igazságot” nézi. Nem tud alkalmazkodni érdekcsoportokhoz, nem simulékony, cselekedeteit nem az önérdek diplomáciája mozgatja. Szent ember volna ezek szerint Ládi András? Szó sincs róla. De tény, hogy az ilyen, mindig a szoros igazságot néző és számonkérő emberek egyetlen kollektívában sem túlságosan népszerűek, s hamarosan megkapják a jelzőt: demagóg, túlzottan balos, vonalas. A kiszorítás stratégiai és taktikai módszerei ma is rombolnak. Ezért nem lehet csupán magánügy Ládi András esete, noha több, mint tíz éve jogerőre emelkedett ez a kiszorítás. Sajnos azonban azóta sem figyelt rá senki, leveleire nem válaszolnak, vagy ha mégis, az csupán elodázó udvariasságból történik meg. Természetesen nincs jogunk azt mondani, hogy a kiskőrösi eset, majd a bírósági ítélet előre megfontolt szándékkal és szervezetten tette partra Ládit. A dolgok összefüggése azonban arra kényszeríti az embert, ne higgyen a „véletlen és az önkény tarka játékában”. Mert nem kétséges, hogy K. L.-nek és társainak jól jött a kiskőrösi incidens, amit azonnal fölkaptak s nagy erővel, nem kis szervező munkával Ládi ellen fordítottak. Hivatkozik a bíróság — csupán egyetlen mondattal — arra a munkahelyi véleményre, amit K. L. adott beosztottjáról. Sejthető, hogy a bíróság ezt — mert nem kételkedhetett benne — elfogadta, sőt úgy hivatkozik rá, hogy lám, az is megerősíti a Ládiról kialakult képet: kötekedő, összeférhetetlen, munkahelyén is „problémák voltak vele”. A legnagyobb baj azonban az, hogy mélyen és szilárdan befészkelte magát a kitaszítottság, az érdemtelen mellőzés érzése és tudata egy olyan emberbe, aki — közhely- szerű fogalmazással élve — jobb sorsra érdemes. Az a baj, hogy Ládi András hitét feldúlták — hogy feldúlhatták. 46
