Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Gál Farkas: Kiszorítás

barátja volt, előre megbeszélték a témát, a döntést. így aztán Ládi Andrást 1967. április 17-én jogerősen elbocsájtották.

K. L.-ék viszont tudták, hogy a kiszorítás csak akkor lesz teljes, ha Ládit a bíróság is felelősségre vonja és elítéli. Beindult, illetve magasabb fordulatszámra kapcsolt a gépezet. K. L. ingajáratban közlekedett Kecskemét és Kiskőrös között a szolgálati autóval — tanúkat gyűjtött Ládi ellen. Ezeket a tanúkat összehozta T. J.-vel, s megállapodtak, mit kell mondani a majdani bírósági kihallgatásnál. Az ügy simán ment és Ládi Andrást a Kiskőrösi Járásbíróság 1967. szeptember 18-án súlyos testi sértés miatt hat hónapi szabadságvesztésre ítélte, de az ítélet végrehajtását három évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. A megyei bíróság ezt az ítéletet decemberben jogerőre emelte.

Ládi két diplomával a zsebében, állás nélkül, erkölcsileg alaposan megbélyegezve a vasútnál jelentkezett vagonkirakónak. Szívlapáttal dobálta a szenet éjszakánként. Nem egyszer fölvillant előtte a lehetőség, a „végső megoldás”, amikor gyorsteher robajlott el a mellette levő síneken. Az ínszaggató munkát azonban nem sokáig bírta és a konzervgyárba ment segédmunkásnak, havi 1600 forintért.

X. Az ítélet Érdemes és szükséges górcső alá venni és logikailag elemezni a bírósági ítélet néhány meglehetősen ingatag pontját. Mindenekelőtt a két embernek az ítéletből kiszűrhető viszonyát, s azt összevetni a valósággal. Az ítélet szerint ugyanis T. J. nem haragudott Ládira, sőt aggódott érte, mi lesz vele, ha egyedül hagyja Kiskőrösön. ,,T. J. ottmaradásának oka az volt, hogy vádlottat nem akarta egyedül hagyni . . .” olvasható az indoklásban. Az igazságról a bíróság persze nem tudhatott. Nevezetesen arról, hogyT. J. nagyon is haragudott Ládira, mert korábban a minisztériumhoz küldött „feljelentésében” T. J. neve is szerepel. Ez a tény T. J.-nek természetesen tudomására jutott, hiszen a revizorok őt is faggatták. A bíróságon viszont kijelentette, hogy nem haragszik a vádlottra, megbüntetését sem kívánná.

Az ítélet indoklásában az áll, hogy Ládi „kertészkéssel ütött sértett felé, de sértett elhajolt, s így az ütés csak a prémsapkáját vitte le a fejéről”. Azt már tudjuk, hogy T. J. többször elesett, amíg az étteremig jutott. „Vádlott mindjárt a sértett után érkezett oda a hallgatók csoportjához, hozta magával sértett sapkáját és táskáját, s olyan kijelentést tett — T. J.-hez intézve — hogy kellett ez neked?” — olvashatjuk az ítélet indoklásában, de néhány bekezdéssel korábban pedig ezt állapította mega bíróság: „Végül is a hajnali órákban a társaság elhagyta az éttermet, kijöttek és az ajtó előtt elbúcsúztak egymástól . ..” Hát elmentek, vagy nem mentek el?

Ez azonban csupán kisebb súlyú kérdés. A kétely más ponton jelentkezik. Nincs ugyanis a világon az az ember, aki késsel támad valakire, azt véresre veri, megrugdossa, s amikor az elmenekül, ő összeszedi a szétszórt holmit és minden indulat nélkül utána viszi. Ha ugyanis minden úgy történt volna, ahogyan azt T. J. elmondta, s amit a tanúk megerősítettek, a bíróság elfogadott, akkor Ládi csapot-papot otthagyva elmenekül és az első vonattal Kecskemétre utazik. Nézzük azonban az ítélet indoklásának további részeit:

„Ezután a portáról kijött egy rendőr tizedes és sértettel, valamint a vádlottal együtt bement a rendőrségre. Igazoltatás után vádlott eltávozott (nyilván azért, mert elengedték — G. F.), majd a reggeli órákban sértett is.„

Ez a rendőri intézkedés nagyon furcsa. Elengedik azt, aki késsel fenyegetőzve véresre veri a másikat, ugyanakkor ott tartják a sértettet, aki az ítélet indoklása szerint nem is ivott annyit, mint a vádlott. Hogyan történhetett ez?

44