Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Gál Farkas: Kiszorítás
„T. J. sértett határozott vallomást tett arra nézve, hogy vádlott bántalmazta őt . . . Bár magát az eseményt senki sem látta, de az azt megelőző és követő esemény részleteire nézve a tanúk tettek vallomást s vallomásukkal a sértett vallomását támasztották alá ..— hangzik egy újabb részlet az ítélet indoklásából. A másik részlet: „Vádlott a bűncselekmény elkövetését tagadta (itt miért nem írják oda, hogy határozottan? — G. F.). Védekezésül terjesztette elő, hogy nem bántalmazta sértettet.”— olvashatjuk tovább. Csakhogy az utóbbi mondat nem „védekezésként” lett előterjesztve, hanem határozott tagadásként. A tanúk T. J.vallomását erősítették meg(ezt előre megszervezték K. L.-ék). De miért nem volt hajlandó a bíróság Ládi András tanúit is kihallgatni az előzményekről? Ügyvédje ezt a kérést — megnevezve a tanúkat — többször ismételte a bíróság előtt. S végül: miként lehettek perdöntők azoknak a tanúknak a vallomásai, akik semmit sem láttak, s hogyan támaszthatták alá T. J. vallomását? Ládi András a hat hónapot azért kapta, mert az eset utáni napokban kiderült, hogy T. J.-nek a lábaszárában az úgynevezett szárkapocscsont megrepedt, s ennek gyógyulási ideje 4—5 hét, tehát nyolc napon túl gyógyuló sérülésről volt szó. Nézzük meg közelebbről ezt a repedést. T. J. január 27-én — tehát három nappal az eset után — ment el az orvoshoz, aki az említett repedést megállapította. A tárgyaláson az orvosszakértőre hivatkozva a bíróság megállapította: „. . . bár ilyen törést okozó rúgásnál külsérelmi nyomnak kellett volna keletkeznie, de ilyen a látlelet szerint nem volt. Maga a szakvélemény is oda terjed, hogy ha nagyobb felületen érte a törést okozó lábbeli a sértett lábát, nem kellett feltétlenül külsérelmi nyomnak keletkezni. ..” Ez igaz. Csakhogy ha nagyobb felületen éri a „rúgás” a lábat, akkor — mert a rúgás ereje eloszlik a nagyobb felületen — nem reped meg a csont. A sértett azt adta elő, hogy már a rendőrségre menet érzett fájdalmat a lábában (vagyis január 24-én). Akkor miért csak 27-én ment orvoshoz? Akkor miért nem említette másnap reggel, még Kiskőrösön, amikor az ottani orvost látleletért felkereste, hogy fáj a lába? Mert ott nem mondta, bár azt vallotta, hogy fájt. Mindezen labilis bizonyítékok felsorolása után a bíróság a következőket szűri le: „Figyelemmel arra . . . hogy orvosszakértői vélemény alapján is törés következett be, s megállapítható, hogy azt a vádlott rúgása okozta, a járásbíróság a további bizonyítást mellőzte . . .” Úgy gondolom, a bíróságok gyakorlatában nem ezt nevezik egyértelmű bizonyításnak. Legvégül csak annyit, hogy a bíróság súlyosbító körülményt is talált — Ládi rovására: „... ez a tantestület tekintélyének, az intézet jóhírének rombolásához vezetett, s a hallgatók körében is kedvezőtlen véleményt váltott ki . . .” Persze a bíróság mit sem tudott az iskola jó híréről, csupán feltételezte, hogy van ilyen. Nem tudott a revizori vizsgálat Ládit igazoló, sőt az ő bejelentéseit túllicitáló megállapításokról, amiből azért nem lett ügy, mert a minisztérium vigyázott az iskola jó hírére. A képlet világos: ha sokan sértik az iskola jó hírét, akkor a jó hír érdekében azokat védik. Ha egy emberről van szó, akkor nincs áttételezés. XI .Epilógus. Tíz éve elmúlt, hogy —kisebb megszakításokkal, kitörési kísérletekkel — Ládi András a Kecskeméti Konzervgyárban dolgozik. Nem érzi jól magát a munkájában. Mintha csakis rá volna érvényes a Himnusz közismert sora: „balsors, akit régen tép . . .” Jutalmaknál, fizetésemeléseknél mellőzik, erőfeszítéseit, eredményeit nem veszik észre. Két éve, 1977. elején üzemi baleset érte: a gyár udvarán hátulról elütötte egy targonca. Lábtöréssel kilenc hónapig volt táppénzen. Nyakára jártak a gyárból, hogy 45
