Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Gazdaság és politika a kisvárosokban
— közül háromnak a vállalati központja is Budapesten van; ezek a „bajai” üzemek valójában budapesti vállalat gyárrészlegei. A közlekedés tekintetében, ha a személyszállításra gondolunk, van a kisvárosoknak regionális központi szerepköre. Sőt, e funkciójuk az utóbbi évtizedben igen dinamikusan fejlődik. A kis települések — falvak — bekapcsolása a rendszeres autóbuszközlekedésbe olyan módon történt, hogy az ún. helyközi járatok egy-egy kisvárosba, mint csomópontba hordják be az utasokat. (S aki tovább akar utazni, itt száll át az ún. távolsági járatokra; ebben az értelemben megvan a kisvárosnak a sajátos közvetítő funkciója is.) A kereskedelem dolgában ellentmondásos a helyzet. Árubegyűjtő és továbbító (esetleg a saját vonzáskörzetében újraelosztó) szerepe a kisvárosoknak alig-alig van. Környékük (vidékük) számára nem jelentenek árupiacot. Az országos áru-alapba kerülő terményrész felvásárlását közvetlenül, a kisváros kikerülésével végzik a megyei, vagy még nagyobb területre kiterjedő hatókörű felvásárló szervek. Jelent azonban a kisváros a vonzáskörzete számára fogyasztói piacot, mégpedig kettős értelemben is. Egyik részen felvevője a környék termelvényei egy részének, jelesül annak, amit a kisváros lakói közvetlenül elfogyasztanak. A másik részen jelentős a szerepe a város- környék lakóinak (ipari jellegű) fogyasztási cikkekkel való ellátásában. Például Baja ilyen értelmű kereskedelmi vonzáskörzete hozzávetőleg százezer emberre terjed ki. A város kiskereskedelmi forgalmának 30—60%-át (az arány árufélénként változik) a vidékiek vásárlásai teszik ki. Mit mondhatunk összefoglalóan a kisváros gazdasági központ-szerepéről? Elmosódott és ellentmondásos ez a szerep. A leglényegesebb területeken, az iparban és a gyűjtő-közvetítő nagykereskedelemben alig-alig van kitüntetett funkciója. A helyi (városra és városkörnyékre terjedő) közlekedésben és a kiskereskedelemben ugyan megvan a (regionális) központi szerepe, ez azonban a gazdasági önállóságnak, az önálló gazdálkodásnak és a gazdaságpolitikának, és ami erre épül, az önálló várospolitikának az alapját nem képezheti. Ilyen a kisváros gazdasági helyzete, és ez határozza meg politikájának, politikai szerkezetének milyenségét és cselekvési hatókörét. És itt máris a gazdaság-gazdálkodás kérdéskörének második pontjánál vagyunk. (Vagyis annál, hogy melyek azok a gazdaságszerkezeti összetevők, amelyek közvetlenül befolyásolják a városvezetés mozgásterületét, cselekvési lehetőségeit.) Ebből az önmagában is igen szerteágazó problémakötegből most csak egyetlen, szempontunkból alapvető összefüggést emelek ki: hogyan alakul a város önkormányzati-államhatalmi- közigazgatási szerve, a tanács, és a területén működő gazdasági egységek, a vállalatok viszonya? Először is: mennyire irányító szerepű ebben a vonatkozásban a tanács? Nyilván — ez persze magától értetődő — a különböző típusú vállalatok esetében különbözőképpen. A gazdaságstatisztika, éppen az irányítás-felügyelet szempontja alapján, az ipari telepek és vállalatok négy típusát különbözteti meg. Az állami iparon belül két típus szerepel: a „minisztériumi” és a „tanácsi”. Jellegük nevüknek megfelelő. A minisztériumi ipar körébe tartozó vállalatok felügyeleti szerve az illetékes minisztérium. A minisztériumban — tehát a város hatókörén teljesen kívül, messze a város szintje felett!!! — történik döntés mindenekelőtt ezeknek a vállalatoknak a létéről: alapításról, összevonásról, átalakításról, megszüntetésről. Ugyancsak minisztériumi döntés szükséges minden jelentős fejlesztéshez, beruházáshoz. És természetesen végső fokon a minisztérium bírálja el, ítéli meg a vállalat — és benne a vállalatvezetés! — eredményeit. Ebben az egész irányító-ellenőrző tevékenységben a felsőbb — városon 34
