Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Gazdaság és politika a kisvárosokban
kívüli — hatóság a saját normatívái szerint jár el, képviselve az össztársadalmi érdeket Eközben nincs, nem lehet tekintettel a helyi érdekekre. (Hogy miért nem lehet, tekintettel, az nagyon egyszerű dolog. Először is nem ismeri azokat; információkat csakis a helyi önkormányzati-államigazgatási szervektől kaphatna, amelyekkel viszont nincs kapcsolata. Másodszor más a feladata: éppen az össztársadalmi érdek képviselete.) Csakhogy az érdekütköztetési, érdekegyeztetési folyamatban a kisváros tanácsa a minisztériummal szemben teljesen egyenlőtlen, tehát reménytelen helyzetben van. Mert a minisztérium — vagy a budapesti tröszt-vezérigazgatóság — partnere, a vele közvetlen kapcsolatban álló s nagyjából azonos hierarchikus szinten elhelyezkedő szerv a megye, a megyei tanács. A kisváros tehát a maga érdekeit kifejezni és érvényesíteni csak a megye közvetítésével tudja. Ebben a közvetítésben pedig természetszerűleg érvényesül egy sajátos „fénytörő közeg”, a megyei érdek hatása. Vagyis — és számunkra most éppen ez a lényeg — a minisztériumi iparra alig érvényesül a helyi (városi) tanács befolyása. A vállalatok gazdálkodását érintő lényeges kérdésekben helyi — a tanács, mint önkormányzati szerv és a területén levő gazdasági egységek közötti — érdekegyeztetés gyakorlatilag nincs. A tanácsi ipar vállalatainak felügyeleti szerve a tanács. Ez a típus tehát — szempontunkból — problémában. Az irányítás-ellenőrzés, az érdekegyeztetés teljes egészében helyben történik; ezek a vállalatok így minden értelemben a városnak a gazdaságához tartoznak. A harmadik típus a szövetkezeti ipar. Ezek a vállalatok többé-kevésbé autonóm gazdasági egységek. Általános felügyeleti irányításukat az OKISZ és a SZÖVOSZ — országos szervek! — látják el. Termelésük, fejlődésük, belső életük ügyeit azonban jórészt maguk intézik. Itt a tanácsnak felügyeleti-ellenőrzési-irányító szerepe ugyan csak kis mértékben érvényesül, de éppen ezeknek a vállalatoknak a relatív önállósága következtében, erős hangsúlyt kap az érdekütköztető és érdekegyeztető tevékenység. A szövetkezeti vállalatokat a tanács — eltérően a tanácsiaktól — nem utasíthatja; éppen ezért a város érdekeit valóságos politikai tevékenységgel kell érvényesíteni. Végül a negyedik típus a magánkisipar; ezzel itt jellege és nagyságrendje miatt nem szükséges részletesebben foglalkozni. (Itt csak az /porvállalatok különböző típusainak és a tanácsnak a viszonyát próbáltam röviden jellemezni. A lényeg szempontjából ez elegendő: a mezőgazdasági vagy a közlekedés-kereskedelem vállalatainak helyzete amazokétól szerkezetileg nem különbözik. A mezőgazdaságban például az állami gazdaság épp úgy „viselkedik”, mint a minisztériumi ipar, a mezőgazdasági szövetkezet pedig, mint a szövetkezeti ipar.) Ha most egybefoglalóan akarjuk szemlélni a tanács gazdaságirányító szerepét, akkor meg kell néznünk a különböző típusok egymáshoz viszonyított nagyságrendjét. A magánkisiparosok aránya a kisvárosokban az összes iparban foglalkoztatottak között 5% körül van (inkább kevesebb, mint több; egyébként ez is és a következő arányok is kisvárosonként eléggé eltérőek, de legtöbbjükben az itt megadott arányintervallumokba esnek). A szövetkezeti iparban dolgozik nagyjából 10—15%, a tanácsi ipar foglalkoztatottjainak aránya 5—10% között van. A minisztériumi ipar foglalkoztatja tehát a kisvárosok ipari népességének nagyjából négyötöd-háromnegyed részét; a meghatározó többséget! Még inkább eltolódnak az arányok a termelési érték tekintetében, hiszen a korszerűbb technikával, a többinél termelékenyebben dolgozó nagyüzemek nagy része minisztériumi irányítású. (Baján például — említettem — mind a négy, ezer főnél többet foglalkoztató üzem ilyen.) Vagyis: a kisvárosnak, a város vezetésének, a város gazdasági potenciáljának meghatározó hányadát kitevő (és így a város gazdaságszerkezetét, gazdasági arculatát lényegében 35
