Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Apáti Miklós: Szakállasodván (versek)
Álnemzzél álköldököst Álvilágra álszülött! Csujujuju-csujujuj Ami régi — az se új! Álhal álla álhal áll Álvigyen el álhalál! Csujujuju-csujujuj Ami régi — az se új! Álmindenben álhamud Álfödjön be álkaput! Csujujuju-csujujuj Ami régi — az se új! S álsemmiben álporozz ÁL urunkkal álborozz! Csujuju ju-csujujuj Ami régi — az se új! Álnak mondtam álnokul Ami régi — az se új! Csujujuju-csujujuj Ami régi — az se új! APÁTI MIKLÓS SZAKÁLLASODVÁN Átlátok mindenen, s azt akarom: lásson át immár mindenki rajtam. Az ellent becsapni nincs többé kedvem, kútjuk ha voltam is, rég kiapadtam. Nem tűnődni kell, de dacolni bölcsen, különben jók leszünk bohóckirálynak. Fejünkre koronát dohányfüst illeszt, hatalmunk erős: az alkohol-árak. Jobb-e világunk, mint köröttünk a világ? Szóra száj ha mozdul is, bezárul. Lányos volt arcunk, most szakállasodván, őszülünk, s tudjuk: kedvesünk elárvul. Átlátván mindenen, én azt akarom: barát és ellenség már lásson át rajtam. Boromat kidöntöm, poharam megőrzőm, hogy eszembe jusson, mit is akartam: halottnak emléket, a dolgosnak munkát, hazát a szegénynek, napsütést a rabnak, jövőt a jelennek, a testnek diadalmát, — s magam maradjak még kicsit fiatalnak. * * * Rezegek hiába Hiába-Napot, végzem a dolgom ünnepietlen, s betűkkel, dalokkal verten neked beszélek, én utolsó szerelmem: ne aludj most, ne álmodj, világvégesi vihar jő rám, tőled, jaj talán tőled is elkavar, árva levélkéd leszek, és puha avar. de holt levélt nem szeretsz, mert már elrohadt, én vállalok mindent, vagy sokat: délceg magam rejtem, hadd legyek csak félszeg, mert kinek ragyogjak, kinek rezegjek én, ha se Nap nincs, se ha nem is lesz: alszol és nem ér el hozzád, álmodba a jajszó, 15
