Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - SZEMLE - Ács Zoltán: Új könyv a hazai németség történetéről
a nyelv plaszticitását eleven, penetráns rádöb- bentéssel fölcsillogtatnia. „Ha manapság elkezd valaki egy mondatot, könnyű megsejteni a végét. Titkot, erőt, lenyűgöző élményt nemigen rejteget már a nyelv. Gondolatot még csak-csak, de életet, amely hitelesítője, társa lehetnek a gondolatnak, mint nő a férfinak, alig. Magam sem tudnám, hogy mekkora ez — a szavak elvesztésénél is nagyobb — veszteségünk, ha az utóbbi öt-hat esztendőben nem részegültem volna meg jó párszor olyan mondatoktól, melyeknek minden része őrzi még hajdani létünk természetét. Őrzik a szavak, a szavakból kibomló képek, a mondat-bújkálások, őrzi a szavak közti csönd, a lélegzet melege, a véré. (. . .) Ezeket nyugodtan elnevezhetnénk létmondatoknak.” (Csoóri Sándor, Találkozásaim az anyanyelvvel.) Szabó Gyula regényének majdnem ötszáz oldala csupa ilyen létmondatokból áll. Amelyeket a közösség immár rajta keresztül közkincseként birtokolhat. Ha rászánja magát. Szabó Gyula, A sátánlabdái, Történelmi tudósítás,!..Függőleges veszedelmek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978. TÖMÖRY PÉTER ÚJ KÖNYV A HAZAI NÉMETSÉG TÖRTÉNETÉRŐL A magyar néprajztudománynak jeles hagyományai vannak a hazai nemzeti kisebbségek néprajzának, kultúrájának, történetének és társadalmi struktúrájának kutatásában. Az pedig kimondottan örvendetes tény, hogy néprajztudományunk — a számára lehetséges és elérhető módon — napjainkban is méltó kíván maradni a jeles elődök hagyományaihoz. Nem járunk talán messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy néprajzkutatóink voltak az elsők azok között, akik nemcsak felismerték, hanem nyomatékosan hangsúlyozták is, hogy a magyarországi népi kultúra örökségében joggal kérnek helyet az országban élt és ma is élő nemzetiségiek is. így az újabb kutatások feladatul tűzték ki annak a történeti-dialektikus folyamatnak a vizsgálatát, amely választ ad arra, hogy az egészben, az általánosban hol és milyen erővel jelentkezik a specifikus, azaz mennyire olvadt össze vagy őrződött meg egy-egy magyarországi népcsoport kultúrájának egy-egy vonása. Mindezt előre kellett bocsátanunk, mielőtt örömmel üdvözölnénk a magyarországi nemzetiségi kisebbségek kutatásának legújabb termékét, a magyarországi németek néprajzának második kötetét (Beiträge zur Volkskunde der Ungarndeutschen, 1979). Négy év telt el azóta, hogy a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége gondozásában napvilágot látott az első kötet. A kezdeményezést mindenütt elismerően üdvözölték. S külön örvendetes számunkra, hogy határainkon túlról is számos dicséret, méltató kritika érkezett. Ezt azért tartjuk fontosnak külön kiemelni, mert határainkon túl számos önálló kutatóintézet, egyetemi tanszék önálló feladatként foglalkozik a dél-kelet-európai országok, köztük hazánk németségének történetével. Az általuk megjelentetett könyvek, tanulmánygyűjtemények többsége minden szakmai követelményt kielégít. Akadnak köztük azonban olyanok is, amelyek létjogosultsága, tudományos volta, hangneme, kérdésfeltevése és konklúziója etikai szempontból megkérdőjelezhető. Magyarországon főleg a két világháború között láttak napvilágot a hazai németség történetét feltárni igyekvő könyvek, tanulmányok. Ezek közül több még ma is helytálló megállapításokat tartalmaz, ugyanakkor jelentős részük felülvizsgálatra szorul. Az utóbbi két-három évtizedben — eltekintve néhány helytörténeti, újabban regionális kezdeményezéstől — a magyarországi németség kutatásának kontinuitását a néprajz- és a nyelv- tudomány vállalta, míg úgy tűnik, történetírásunk másod- vagy harmadrangú kérdésként kezeli. Az idő pedig már megérett arra, hogy átfogó, monografikus jellegű, szintézis igényével fellépő, marxista szempontú összefoglalás születhessen meg többek között a magyarországi németek betelepüléséről, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténetéről. Egy elkövetkezendő ilyen jellegű munkához joggal ígérkezik kiindulópontnak a magyarországi németség néprajza eddig megjelent két kötete. A sorozat második kötetében hét tanulmány látott napvilágot. Közülük három a Mosoni-sík- ság, három a Dél-Dunántúl, egy pedig a budai hegyvidék egyik településének német kisebbségével foglalkozik. A tanulmányok közül a legnagyobb érdeklődésre a poncihterek jeles szakértőjének, Mol lay Károlynak munkája tarthat számot. A dolgozat kiválóan ötvözi magában a történelem és annak segéd-, ill. rokontudományágainak szemléleti és módszertani sajátosságait, a ma oly sokat emlegetett interdiszciplináris vizsgálatot, kutatási és feldolgozási módszert. A szerző elsőrendű forrásra bukkant a soproni Joachim Jakab naplójában, számadáskönyvében, melynek alapján nyomon követte a Haberleiter német polgárcsalád felemelkedésének történetét a 14. század végétől a 16. század elejéig. A külvárosi egyszerű polgárból Sopron város tanácstagjává előlépett módos Haberleiter János halála után özvegyét megfosztották két gyermekétől, s Joachim Jakabot (kereskedő, tanácsos, majd városbíró és polgármester) jelölték ki gyámjuknak, aki a rábízott vagyon kezeléséről és a gyermekek neveléséről 1483—1495 között rendszeresen vezetett naplót. A számadáskönyv nemcsak családtörténeti szempontból jelentős forrás, hanem a korabeli soproni polgárság életmódjának, ezen túlmenően a 15. századi Sopron iparának, kereske86
