Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Ember Mária: Tudósítás egy régi iskolaudvarról (elbeszélés)
tói, a királyi biztosok fölé kinevezett király-király biztostól, Mimiveltől, mit akarhat tőle egy ismeretlen ember, egyetlen, kíséret nélküli, semmi közember? Vagy esetleg épp Mimivel az az egy ember, őt ismerik fel egy magányos kérelmezőben?... Legszebb lányod akarom, akarom, / Mimivel, Mimivel, király-király biztos: itt megint nem tudható, hogy bemutatkozik-e Mimivel, mint hatalmának tudatában lévő, nem is kérő, hanem akaró — vagy éppenséggel fordítva: tőle kérik ilyen ellentmondást nem tú'rőn a lányát, a legszebbet, s a Mimivel lel a nevén szólítják?... Legszebb lányom nem adom, nem adom, I Mimivel, Mimivel, király-király biztos — énekli az éppen soron lévő sor; Katonaságot hívatunk, hívatunk, / Mimivel, Mimivel, király-király biztos — felelik, sőt toporzé- kolják véle átél lenben. Katonaságtól nem félünk, nem félünk, / Mimivel, Mimivel, királykirály biztos — hangzik a túloldalról, ámde most megváltozik a viszontválasz ritmusa, gyorsabb lesz, s az innenső kordon nekilendül, hogy szétszakítsa az ellenfél csatárláncát: Felgyújtom a házatokat, elveszem a lányotokat, / Mimivel, Mimivel, király-biztos!... M it érthettem én ezekből a játékokból akkor? Valamikor volt háborúkra, korántsem kedélyes katona-,,Werbung”-ra, erőszakos asszonyszerzésre engem nem emlékeztethettek. Hiszen még azt sem értettem, hogy cickom — rémlik, úgy értelmeztem, hogy pockom. Esetleg cirmos cickom. Akár a cirmos, cica, haj! Egyet biztosan tudok: eredendően racionális gondolkodású lévén, bosszantott, valahányszor beáradt a márciusi ablakon, hogy versenyfutás az ára . .. (Tudniillik, az, aki beültette a kiskertjét a tavasszal, el szeretné adni a virágait mind. Már hogyan is lehetne versenyfutás az ára? Dohogtam magamban, hogy már megint hülyítik a gyerekeket... Költészetnek még ma sem tekintem.) A dallamok töredékes voltát, azt, hogy foszlányokból rétegződnek egymásra, esetleg tetszés szerint variálhatók, elég korán észrevettem, és akkor még zavart is: nem rendes dalok — valahogy így vélekedtem. Megátalkodott racionalizmusom lehetett az oka, hogy lebecsültem, fumigáltam egy olyan játékot, melyben ma már minden másiknál többet sejtek. Sem a kezdetére, sem a végére nem emlékszem, pusztán arra, hogy egyvalaki állt a többiek sorfalával, karéjával? szemben, s azok utasítgatni próbálták, szigorúan prózában: Nézz az égre! Mire az az egy, dacosan: Nem nézhetek! A többiek: Köpj a földreI Válasz: Nem köphetek! És még: Állj a kőre! Megint: Nem állhatok!... A sorrendben tévedek talán, de bizonyos, hogy egy nagy lapos kő a játék tartozéka volt, végszükségben egy törött tégla is megtette — s határozottan rémlik, hogy tanítóink (talán mint illetlent, hisz köpni kellett vagy csak kellett volna benne) tiltották, s hogy inkább csak távollétükben zendített rá egy-egy távolabbi zugolyban némely fanatikus kis szekta, Tonuzóba konok utódai, Abád névadójáé .. . Kiss Áron népdalgyűjtő, az 1891-ben kiadott Magyar gyermekjátékgyú'jtemény tanúsága szerint, járt Tisza-Szalókon, a Tisza-Abáddal majd csak 1896-ban egyesülő, katolikus alvégen; könyvében köszönetét mond a gyűjtésben segítségére volt Kovács Kálmán helybéli tanítónak. Mintegy negyven év alatt, századunk harmincas éveinek végére azonban, azon a nekem régi iskolaudvaron, már nyoma sem igen volt a kötetben tiszaszalóki jelzettel fellelhető régi játékoknak; egységesülés ment végbe, nem utolsósorban e kiadvány hatására is, hiszen bevallott célja volt „a játékoknak s az esetleg velők járó daloknak a magyar nemzeti nevelés szolgálatába” állítása, hogy a falusi tanítók játszani is tanítsák a gyerekeket — miként azon a régi iskolaudvaron is történt. S az addigra immár Abádszalókká lett szülőfalunkból való elvágyódásunk fejeződhetett ki legkedvesebb barátnőmmel közös kedvenc játékunkban: mehetnékünk a faluról a városba. Nagyobbacska lányok voltunk már, olyankor az ember inkább kettesben marad (a kézenfogva-körbenállást gyermetegnek érzi). Pesten jártam iskolába, / 21
