Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Lezsák Sándor: A gyümölcsöt tartó ág

színre hozni, kibontani és kritikailag integrálni a szűkebb és tágabb emberi közösség­ből, a nemzet progressziója érdekében és jegyében: nos ez nem valami jellegtelen ek­lektikát sugall, hanem az egyetemes összefüggésekre is építő nemzeti önismeret szerves sokszínűségét jelenti. Ezt az igényt érzem a nemzeti irodalomról való felelős gondol­kodáshoz méltónak itt és most, a szocialista Magyarországon. Sok réteget, alkotóelemet említettem a nemzeti irodalom és jelleg összetevői közül, s még jónéhányról lehetne szólni. Mi az mégis, ami összetartja ezeket az elemeket; mi az,ami — persze nem mindig tudatosan — ugrópontja,esztétikai szervezője, kikristályo­sítója e tényezőknek? Nem más, mint a világunkban, a mai társadalomban való reális eligazodás igénye és kötelezettsége, a nemzet jelenéhez, s ami ezzel egyre inkább azo­nos értelmű: a szocializmus jelenéhez fűződő viszonyunk. A nemzeti jellegnek és a nem­zeti önismeretnek a centrumát tehát a társadalomban való történelmi eligazodás biz­tosíthatja. Beleértve ebbe azt a küzdelmet is, amit a hiteles mai önismeretért, a jó kérdezésért és a meggyőző válaszokért, a szocialista önismeret folytonos megújítá­sáért kell megvívnunk bonyolult, ellentmondásos társadalmunkban — önmagunkkal és környezetünkkel. A mai társadalom, a nemzet mai élete jócskán kínál felfedezni, birkózni és történel­mileg tudatosítani valót minden gondolkodó ember, az irodalom számára is. Haladó irodalmunknak mindig is nemzeti hivatása volt, hogy — együttműködve avagy vitat­kozva a társadalmi gyakorlat és tudat más műfajaival —segítsen tudatosítani a kor em­beri vívmányait és ellentmondásait, ezzel is segítve ez utóbbiak „kikínlódását”, meg­haladását. A magyar irodalom nemzeti jellegének, a nemzeti önismeretet kifejező és erősítő szerepének „szervező közepe”, a különböző alkotóelemeket, rétegeket, az anya- nyelviséget, a történelmi tudatot is integráló-gazdagító forrása napjainkban is a mai társadalmi önismeret, az irodalom tágan értelmezett realizmusérvénye. A magyar irodalom — ezen belül az új nemzedék irodalma is — annak mértékében képes az egész társadalom számára érvényeset alkotni, annak mértékében válik eleven tudatformáló, a szocialista demokráciát és a nemzeti egységet erősítő művészetté, annak mértékében képes szerves folytatója és továbbépítője lenni a nemzeti kultúrának, amilyen mérték­ben — a művészi, egyéni sajátosságok kimeríthetetlen változatosságán keresztül — hiteles, realista önismerete mai társadalmunknak. Ennek mértékében képvisel maradandó esztétikai értéket is. Lezsák Sándor A gyümölcsöt tartó ág A vendéglátó jogával élni nem akartam, szólni nem volt szándékomban, de a tanácskozás eddigi mélypontjai arra kényszerítettek, hogy beszéljek. Némelyik felszólalás azzal kezdődött, hogy ne haragudjatok, amiért nem készültem, de úgy érzem, hogy ... Én készültem, másfél esztendeig készül­tem, készültünk, hogy ez a péntek-szombati nap itt Lakiteleken értelmesen, hasznosan teljen majd el. Hogy miért másfél esztendeig! Ha erről beszélhetnénk, ezt elemeznénk, ha egynéhány mondatot visszapörgetnénk e másfél esztendőből, akkor ezek is a korszerű nemzeti önismeret igen jellegzetes ellen-példázatai lehetnének. Eredetileg úgy volt, hogy 1978 májusában találkozunk, s talán az időpont is alkalmasabb lett volna. Emlékezzetek, sok olyan esemény borzolta a kedélyeket, amelyek egy ilyen tanácskozásnak, beszélgetésnek a hangulatát fölerősíthetik. Számos esemény részleteit ilyen-olyan szinten ismerjük. Pontosabban: pletyka-szinten. Pletyka-szinten, többnyire pletyka-szinten. Fecsegő színvonalon. Ez a másfél esztendő sokunkat megtanított arra, hogy nagyon erős körülöttünk a képzelt fal. Oly­annyira erős ez a képzelt fal, hogy fölszisszenünk, ha netán hozzáérünk. Pedig a valóságos fal sokkal távolabb van. Tegnap este magánbeszélgetésen hangzott el az a Sütő-i mondat, hogy „olykor vak­merőén gyávák vagyunk”. Vakmerőén gyávák vagyunk. Egyszerűen: a lehetőségeinket sem látjuk. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom