Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Tordai Zádor: A nemzet: et(n)ikai szabályzat
dezni. A megszokott elhelyezési módokkal szemben több a fenntartásom, mint az egyetértésem velük. Többnyire azt szokás nézni, miben és miből áll a nemzet, mik a társadalmi összetevői. És ezek egymáshoz való viszonya alapján vannak a definíciók. Az ilyen szintszerű tényezőkre szétbontó módszer sem valami szimpatikus számomra. Úgy vélem, azt kellene inkább megérteni, hogyan „működik” a nemzet, milyen szerepet játszik a társadalom életében, ha úgy tetszik: mi a funkciója. Ezért is talán a legokosabb abból kiindulni, ami a legáltalánosabb és ami — ahogy oly gyakran lenni szokott — a legközvetlenebb. Vagyis abból, hogy a magyarság nagyonis szubjektív és világosan látható általános társadalmi valóság. Valami, ami egyszerre az egyéné és a társadalmi egészé. Bizonyos értelemben ez egy társadalmi egész: nemzetnek egy társadalmi valóságdarab egészét szokás elképzelni. És azt hiszem ennek a kettőnek a viszonya az, ami a nemzet mibenlétének és a probléma voltának megértésében egyaránt a legfontosabb. Eszerint viszont a nemzet olyan rendszer, amely önmagát határozza meg, s ezáltal meghatároz mindent, ami hozzá tartozik. így adja meg azt is, hogy mit kell vállalnia valakinek ahhoz, hogy a nemzethez tartozhasson. Vagyis igényeket fogalmaz meg mindenkivel szemben. Ugyanakkor viszont azt, hogy mi a nemzet, azt azok határozzák meg, akik hozzájuk tartozónak vallják magukat. Ők azok tehát, akik magukra vállalva mondják ki a követelményeket, ami által az egyén részese a nemzetnek. Mondhatni, az egyén a nemzet által önmagát határozza meg. Ha azt nem is, hogy ő kicsoda, de azt igen, hogy (egy vonatkozásban) micsoda. Önmaga által pedig a többieket, a többiek által viszont önmagát nevezi ekként meg, és a meghatározás a felállított igények kölcsönössége által van. Úgy, hogy bennük az egyéni legáltalánosabbként, a legáltalánosabb pedig mint egyéni létezik egyszerre. Abból éppen, hogy mindenki ezt teszi, abból van a nemzet valósága. Ebben az értelemben a nemzet állandó megvalósulás. Közösen valósítanak meg az emberek valamit, ami ettől közös. És mert így van,-azért lehet a nemzet olyan magatartás-, gondolkodás- és igényrendszer, amely egy társadalmat összefog. Mégpedig mint egészet. A társadalomnak az összefogása eszmei, ideológiai (és más formájú) összerendezés. Végeredményben a nemzet egy társadalom legáltalánosabb eszmei egységesítési formája. Rendeződése a részleges és az egyéni viszonyoknak, mely általánosítja őket a sokrétűség egyesítésében. Ezzel pedig meg is kaptuk a nemzet helyét a történelmi-társadalmi általánosabb formavilágában. Rögtön párhuzamba is kerül a vallással, amely hasonló szerepet töltött be a középkorban. A párhuzam a különbségek által is segíti a megértést. A vallás olyan általános rendező eszmevilág volt, amely az egyéneknek viszonylag részletes és egyben általános értékű magatartásnormákat adott. Bennük az egyén megkapta a feltételeket, amelyek szerint (például) keresztény lehetett. A meghatározás volt, mely elég gazdagon nyújtotta azt, amit az egyén állíthatott és vállalhatott, amikkel egy közös által pozitívan meghatározhatta és így e közös tagjaként megvalósíthatta magát. A vallás ugyanakkor igencsak általános forma volt: nyitott az egész világra, vagyis az emberiség egészére. Ennek kiegészítése volt egy másik, szűkebb, közös világ. Ez nem volt sem ennyire eszmei, sem ennyire elvont. Közvetlen közösségek sokasága — faluközösségek, céhek stb. — adták az egyéni magatartásvilág másik, közvetlen közös szabályozását. A nemzet mindkét vonatkozásban más. Alapvető különbség, hogy vége van az egyetemességnek és így az általánosság is mintegy alább szállt. A nemzet csak egy szűkebb (részleges) társadalom eszmerendje. Kisebb és konkrétabb valóságot fog tehát össze. Ugyanakkor ezen belül nincsenek már helyi közösségek. Ezek felbomlottak, vagy többé-kevésbé gyors felbomlásban vannak. Nincsen már semmi, ami köz65
