Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (IX.)

Ipar híján is megteremtődött az „igazi” mun­kásosztály, élén a viharsarki kubikossággal, amely a paraszti szerszámokat és munkamódsze­reket — a tőkés hajsza ellensúlyozására — kifejlesztette. Nagyszerű munkaszervezeteket épített ki, megtanulta a bérharc fortélyait, ván­dormunkája során kiszakadt a helyi megkötött­ségekből, kapcsolatot teremtett társaival, ott­hon művelődött és készséggel vett részt a mun­kásmozgalomban is. Nemzetek — népek — nemzetiségek A török hódoltság előtt az Alföld majdnem teljes egészében színmagyar lakosságú volt, a nagy néppusztulás idején délről szerbek, Erdély felől pedig románok ereszkedtek le a síkságra, pótolták a kipusztult magyarságot. Hosszú év­századok alatt mindkét említett nép, sőt az utóbb érkezett nemzetiségek is, lényegében az alföldi típusú gazdálkodásra tértek át, így sokkal több — gazdasági-társadalmi — hasonlóság ala­kult ki, mint kulturális jellegű. A többi újkori jövevény nem települt olyan tömbösen, mint a délszlávok és a románok, ha­nem kisebb-nagyobb foltokban ún. szórványok­ban. Ezek közül a magyar mezővárosok nemze­tiségei néhány nemzedék múltán beolvadtak, egy ideig azonban olyan közigazgatási gyakorlatot alakítottak ki (pl. a szegedi és a makai nemzeti­ségek), mely nagyjából az együttlakó népek szám­arányának felelt meg. E korban azonban még nem annyira a nyelvi, hanem inkább a vallási külön­állás volt a döntő, úgyhogy eltérő vallás esetén lassúbb volt a beolvadás is, esetleg be sem követ­kezett. A falvak és tanyák népe jobban meg­maradt eredeti nemzetiségében (pl. a Békés megyei szlovákok, németek, szerbek és románok) mint a városokban. Mai nemzetiségi politikánk célja a teljes kibontakozás biztosítása, és ezzel együtt a nemzetiségi mivolt korszerű meg­őrzése. A magyarság határainkon túl éppúgy nemzeti­ségként él, mint itthon az idegen ajkúak. Jugo­szláviában ma 470 000 ezer körül van a magya­rok száma, többségük eléggé összefüggő tömb­ben él a Tisza mentén, a kisebb rész pedig nagy területen szétszórva. Tervszerű kultúrpolitika következtében mind jobban kiépül az anya­nyelvi iskolahálózat; magyar újságok, folyóira­tok és egyéb időszaki kiadványok jelennek meg, odaát minden magyarországi sajtótermék is aka­dálytalanul kapható. Műsort biztosítottak a rádió­ban és a televízióban is stb. Itt nincs helyünk felsorolni a különféle szervezeteket, eredmé­nyeket. Mégis meg kell említenünk az újvidéki egyetem Hungarológiai Intézetét, mely a magyar­ság irodalmi, nyelvi és folklorisztikai kutatását tűzte ki célul, és ezt a munkát a zentai múzeum­mal és más helyi szervekkel együtt fokozatosan nemzetközi szintre emelte. (Csak legutóbb számoltam össze pl. a balladakiadványokat és tanulmányokat: egyedül e műfajt már 30 publi­káció tárgyalja!) Az országaink közötti kapcso­latok mintaszerűek, magam odaát egyszer úgy nyilatkoztam, hogy Jugoszláviát tekintem máso­dik hazámnak. A hazai és a jugoszláviai magyarság is szocia­lista viszonyok között voltaképpen most fejezi be a korábban megrekedt polgárosodást, ehhez odaát a korlátozott, de magánszektorként is gyorsan fejlődő mezőgazdaság adja az alapot, csatlakozik hozzá a németországi vándormunka. Olyan középméretű községben pl., mint a bács­kai Telecska, 3—4 bankfiók is működik; trak­torok, kombájnok és egyéb mezőgazdasági gépek árasztják el a falut, a személygépkocsikat most meg sem említve. Több temesközi paraszt is megfogalmazta előttem: Úgy élünk, mint hajdan a grófok, csak nincs akkora földünk, de nem is kellene! Ez a jólét persze egykével és egysével jár együtt, a nagyvonalú nemzetiségi politika pedig meggyorsítja a magyarság beolvadását: számításom szerint a vajdasági házaságoknak kb. egyharmada vegyes (tehát magyar és nemzeti­ségi), az ezekből származó gyermekek kéthar- maga más nemzetiségű lesz, különösen ha az anya nem magyar. így együtt tehát a vándor­munka és a belőle fakadó kivándorlás, a vegyes házasságokon és egyéb utakon-módokon való meggyorsult beolvadás, főként pedig az egyke és az egyse rohamosan fogyasztja a magyarságot; becslések szerint évente kb. 10 000-rel csökken a számuk, így az ezredfordulóra meg fog fele­ződni. A jugoszláv nemzetiségi politika lényege: a határ két oldalán lakó népek képezzenek hidat, és e hidakon mindig szabad legyen a kétirányú forgalom. Azt hiszem, a következő történelmi korszakra ez az egyetlen helyes nemzetiségi elv! (folytatjuk) 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom