Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Ház-asság!
varát. Nem tudja, milyen az, keverni a betont, amíg az ember majd beledög- lik, amikor nem tud megfogni egy gombot és begombolni az ingen, mert a mész meg a cement szétrágta az ujja végeit, a tenyeréről táblákban jönnek le a bőrdarabok... szóval így volt. Esténként négykézláb másztam be az ágyba, és a feleségem úgy húzta le rólam az ingemet, gatyámat, zoknimat. Aztán mondhatok sztorit is. Egyszer egy Tefus társaság kevesellte a borravalót. Oltatlan, darabos meszet szállítottak a telekre és hiába kértem, nem voltak hajlandók bejönni a házig, ahol volt egy fedett rész is. 30 méterről volt szó. Leborították a meszet az utcára. Jött egy zápor és félórán belül beoltott nekem 40 mázsa meszet. Aztán fizettem 5 ezer forint büntetést a Köztisztasági Hivatalnak, mert egy mészfolyam úszott le a hegyről és átkozta mindenki azt az ökröt, aki ezt okozta. Az emberek bokáig jártak a mészben. Mart szét cipőt, nadrágot, kutyák lábát, mindent. És mégis, amikor az ember este nem áll a lábán, de a kaputól visszanéz a házra és látja, hogy úristen, megint nőtt másfél métert, hajlandó mindent elfelejteni. Riporter: A házasságotokból nem született gyerek. A ház miatt, rideg számításból? Sanyi: Hát nem született. Riporter: Ha holnapután kimondják a válást, a sima lebonyolításnak a félig elkészült ház elosztása lesz a kulcskérdése. Gyerekek fölött nem fogtok vitázni. De te ezt a házat legalább annyira szereted, mint egy gyereket. Sanyi: ilyen mélyen, földet harapdálva, vinnyogva én még nem kínlódtam az életben semmiért. Be kell vallani, hogy egy férfi is bőghet, mint egy taknyos kölyök, visszasírhatja a gyerekkorát, meg az álmait, meg a szerelmet... Riporter: Miben csalódtál? A szerelemben, a házasságban vagy a közös munkavállalásban? Sanyi: Mindegyikben egy kicsit. Riporter: És magadban? Sanyi: Legfőképpen. (A riporter megkereste a feltűnően csinos, barna, kékszemű Zsuzsát is.) Riporter: 48 órával, 36-tal, 24-gyei a válóper előtt vannak. 10 évet temet. Hány éves volt, amikor férjhezment? Zsuzsa: 16. De én ezt a tíz évet nem temetem. Ugyanúgy éltem meg szépségeivel, örömeivel, bánatával, mint ahogy — remélem — a következőt is fogom. Riporter: Szégyenük, hogy válnak? Zsuzsa: Nem szégyelljük, de úgy érzem, hogy ez kettőnk dolga. Nem tartozik sem kollégákra, sem ismerősökre, még talán a rokonokra sem. Riporter: Zsuzsa, belefáradt? Zsuzsa: Elegem volt az egészből. Vagy inkább elég volt. Mint ahogy az ember megiszik egy pohár Colát. Eltűnt, elfogyott. Nem érzelemmentesen zárja le az ember az ilyesmit, de ha lezárta, akkor vége. És nem kell propagálni. A munkahelyen sem, az ajtóban le kell tenni minden problémát. Különben is, emberekkel foglalkozni, dönteni. . . Riporter: Igen, egy osztály vezetője 26 évesen. Tulajdonképpen befutott ember. Ez kárpótolja valamennyire? Zsuzsa: Igen, örömmel tölt el mindenképpen, hogy valamit elértem. Riporter: Kárpótolja azért a 10 évért, amiben csak építés volt? Zsuzsa: A két dolog nem tartozik össze. Én nem érzem hátrányát annak a 10 évnek. Örömmel csináltam, amit csináltam vagy csináltunk. Szép volt, de elég volt. Riporter: Nem értem. 50
