Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Ház-asság!
Zsuzsa: Azonos volt az érdeklődési körünk, összhang volt köztünk minden tekintetben ... Riporter: Akkor mi volt elég? Sándor, a ház vagy a 10 év? Zsuzsa: Mind a három. Riporter: Van ebben valami törvényszerű? Zsuzsa: Lehet, bár én most ezt így nem tudom, nem akarok belemélyedni ennek a tíz évnek a boncolgatásába, én ezt.. . Riporter: Fél? Zsuzsa: Nem félek. Riporter: 24 óra múlva bíróság elé áll. Zsuzsa: Nem félek tőle. Riporter: Edzi magát, a keménységét, a határozottságát, netán'a ridegségét? Zsuzsa: Nem. De bizonyos fokig örömmel tölt el, hogy visszanyerem a szabadságomat. Riporter: Nem volt elég önálló, nem lehetett elég független? Zsuzsa: Szó sincs ilyesmiről, mert olyan munkánk volt mindkettőnknek. Sándor üzletkötő. Sokat volt távol. Engem is eléggé lefoglalt a munkám, ezért aztán soha nem számoltattuk el egymást az idővel. Riporter: Gyerekként indult ebben a házasságban. Tulajdonképpen ezalatt a 10 év alatt lett felnőtt, alakította ki a világképét. Nehéz volt? Zsuzsa: Nem volt könnyű. És ezért is vagyok dühös azokra, akiknek mindén rögtön az ölükbe hull. Igaz, hogy nagyobb öröm valamiért megküzdeni, mint könnyen hozzájutni valamihez, amiért semmit nem tett az ember. Riporter: Volt a környezetében olyan valaki, aki megmosolyogta a maguk erőfeszítését, vagy esetleg egyszerűbb utat jelölt meg az ilyen célok eléréséért? Zsuzsa: Természetesen, volt aki túlzásnak tartotta amit csinálunk és tanácsolta, hogy helyezzük reálisabb alapokra az igényeinket, de nem befolyásolt bennünket az elhatározásunkban. Riporter: A mai eszével hogy gondolja. Volt "ebbten; igazság? Nem méretezték túl az igényeiket, lehetőségeiket? Zsuzsa: Nem. Gyakorlatilag a ház befejezése, felépítése közeli cél lett volna. Riporter: Igen, ott voltak a finisben. Mit mondanak azok a kevesek, akik tudnak a maguk válásáról? Zsuzsa: Meg vannak lepődve. Nem tudják megérteni. Harmonikus, kiegyensúlyozott házaséletünk volt. Riporter: Van-e olyan momentum, amiben magát hibáztatja a kialakult helyzetért? Zsuzsa: Nincs. Én se Sanyit, se magamat nem teszem semmiért felelőssé. Közös megegyezéssel válunk. Egyszerűen, természetesen adódott a szakítás. Egyik pillanatról a másikra. Riporter: Ne haragudjék, azért ennek folyamata van, fokozatai. Begyógyultak a tenyerén a téglahorzsolások, kimosta a mészport a szoknyájából. Nem tudom, hol kellene elkezdeni. Valahol ott, hogy a maga számára nem érdekes többé az építés, nincs közönsége annak, hogy milyen ügyes. Zsuzsa: Na erre aztán egyáltalán nem tartottam igényt. A munkámban van elegendő sikerélményem. Riporter: Tudtak örülni egymás sikereinek is? Zsuzsa: Természetesen. Azt hiszem Sanyinak az én kinevezésem nagyobb boldogság volt, mint nekem. Mégis jobb lesz egyedül, bár nagyon jó volt együtt is. Riporter: Az, hogy 16 évesen kezdte a házasságát, mennyiben motiválja a jelenlegi helyzetet? 51 \
