Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Lázár István: Mezőgazdaság és ifjúság
kell túlesnie, nem is szólva a kitolásokról — ez aligha jó útja az utánpótlás toborzásának, illetve megtartásának. Ami pedig a saját munkaerővel az agrárgazdaságban ma áthidalhatatlan munkacsúcsokat illeti — amilyenek számos más keleti és nyugati országban is vannak, még a miénknél erőteljesebbek is! — ez könnyen átvezet az egyenletes foglalkoztatás kérdésköréhez. A termelőszövetkezetek nem mezőgazdasági tevékenységét gyakran úgy fogták föl, mint holmi erőszakkal vagy fondorlattal kicsikart részesedést az ipari termelés „konjunktúrájából”. Az egészséges és gazdaságos melléktevékenység egyik fő indítéka azonban mindig az volt és marad, hogy az agrárgazdaságban szükség- szerű holtidőkben is kellő jövedelemhez jussanak, és így helyben maradjanak a munka- vállalók. Szemlélet, szemlélet és szemlélet — ezerszer visszatérő fogalom a vitában. Hogyan lehetséges az, hogy az amerikai, a kanadai farmer büszke az ő foglalkozására, hivatására, társadalmi státuszára? Holott egy alig néhány százalékos kisebbségnek, mondhatni, töredéknek a tagja, „a társadalom peremén”? Nos, észlelhető, hogy a mezőgazdálkodó becsülete a legfejlettebb ipari államokban megnövekszik — különösen mert ezekben az agrárszektor végleg megszűnik bármiféle elmaradottság végvára lenni. De ez még nem elég magyarázat. Az észak-amerikai farmer roppantul tudatában van annak, hogy ő nemcsak országa kenyerét, élelmiszerét termeli meg, hanem a világpiacon értékesítésre kerülő összes feleslegeknek óriási hányadát is. Tehát: valóságosan vagy vélten annak tudatában él, hogy szinte „a kezében tartja” a világélelmezés kulcsát. Mindegy most, hogy ebben mennyi a tény, s mennyi a hamis tudat. S hogy ez a termelési monopolhelyzet hogyan és miért alakult így és ígérkezik ma még tartósnak, ezt nem dolgunk most bogozni. Azt viszont nekünk is sokkal jobban tudatosítani kellene, hogy mezőgazdaságunk — főként nagyságához és eszköztárához mérten — milyen megbecsülésre méltó helyet vívott ki magának. Még szerencse, hogy ma már milliónyian utaznak külföldre honfitársaink, s a baráti államokban látott piacokhoz képest főként a kínálatban, a nyugati országokban látott piacokhoz képest főként az árakban ismerhetik föl a hazai eredmények hatását. S bár a hullámzások nem csekélyek, a világpiac értékítélete is évről évre inkább fölfelé, mint lefelé tendál, ha az élelmiszerekről van szó. Indokolt-e hát, hogy nálunk a társadalmi mobilizáció hallgatólagosan számon tartott irányai mindig „lefelé” mutatják az útját annak, aki „paraszttá” „süllyed” és „fölfelé” azét, aki a paraszti léttől távolodik. A vitában néhány, bár nyilván szélsőséges, kuriozitásnak számító, mégis szimptomatikus példa hangzott el arról is, hogy egy-egy árucikk hiánya esetén, ami a téglától a WC-papírig sok minden lehet, a vádlottak padjára nem a termelő-elosztó szektor került, hanem „a paraszt”, aki épít, és „a paraszt”, aki —tisztesség ne essék szólván — már nem kukoricacsutkát használ a félreeső helyen ... Vagy a sok és sokféle példa közül még egyet, egészen más jellegűt. S ne kifogásoltas- sék, ha ismét említjük vele kapcsolatosan Észak-Amerikát — súlya az agrártermelésben bőven indokolja ezt. Nos, az USA-ban vagy Kanadában a legtermészetesebb, hogy a több száz hektáros, de csak egy (kis)család tagjai által művelt farmon már a kisiskolás gyerek is traktorra ül, a nagyobb pedig kombájnt és minden más gépcsodát önállóan kezel, és minden vakációt így munkálkodva tölt el; Ahol pedig felfogadnak egy-két nyári idénymunkást gépkezelőnek, ott a munkavállaló igen sokszor ugyancsak vakációzó iskolás, egyetemista. Nálunk az idén fölmerült, hogy az égető nyári szakmunkáshiány idején kombájn-segédvezetőként vegyenek részt az aratásban a végzős gépészhallgatók. Azóta vége-hossza nincs a munkaügyi, munkavédelmi és egyéb aggályoknak, 44
