Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Szeptemberi beszélgetés: Utolsó esély a vers. Pintér Lajos válaszol Görömbei András kérdéseire
a te anyádnál; a másik a kozmopolitizmus, amelyik azt mondja, barátom, én is a te anyádtól lettem, vagy én nem is anyától születtem. Az első, a nacionalizmus, tudjuk a definíciót, voltaképpen internacionális szövetkezete a rövidlátásnak, a sötétségnek, butaságnak s a gonosz tekintélyek önzésének. A másikra, a kozmopolitizmusra, a szup- ranacionalizmusra elfogadom Rousseau gondolatát: A kozmopoliták az emberiség iránti szeretettel helyettesítik a saját hazájuk iránti szeretetet; azért hencegnek csupán a világ egészéhez kötődő vonzalmukkal, hogy senkit se kelljen szeretniük. Az embernek a nemzetéhez tartozása eredendően adott, a nemzetéhez viszonyulása viszont már döntés, választás kérdése. Ilyen értelemben én úgy döntöttem, hogy magyar vagyok, de magyar voltomat kegyetlen kritikával kísérem. Máig hat a rokonok Móricznál megismert Magyarországa, az úri muri országa, a dzsentrizmus, a dzsentroi- dizmus. A Nemzeti Színháznak nincs épülete és építménye, de épült villalakások és nyaralók sora azon tisztségek viselőinek, akik úgymond tőkésítették a pozíciójukat. Dön tésem értelmében hozzájuk nincs közöm . .. Tudom a dzsentrizmus fényes történeteit. Olvastam párbajkódexet, amelynek az volt a legfőbb gondja és tanítása, hogy simlis-sapkában párbajozz és cigarettatárcával a szíved fölötti belsőzsebben. Ezek javítják a túlélés esélyeit. Tudok kávéházról, ahol nem szolgálták ki az igénytelenül öltözött földbirtokost — a régi világ példái ezek —, mert nem nézték ki belőle a rangot. Elment és vásárolt a közelben egy frakkot. Visszament frakkban, kiszolgálták, kért egy kávét. Levette a frakkját, ráterítette az asztalra, ráöntötte a kávét: igyad, ezt úgyis neked hozták. Megint kért egy kávét, megint rá- öntötte a frakkra: igyad, ezt úgyis neked hozták... Az igazi lovag pezsgővel töltött fürdőkádban fürdőztette szeretőjét és a hölgy csöpp topánkájával itta ki a kádból a pezsgőt. Miközben, tudjuk a történelmet, egy ország visszavonhatatlanul a háborúba fordult, nyomorúságba dőlt és morzsálódott. A jelenségek, a megnyilvánulások ráforrtak a lényegre ... 1974—1918 között írt verseidből állítottad össze tervezett második köteted Európai diákdal címmel. Az ebben található egyik versed tanúsága szerint erős küzdelmed van Herder úrral neked is. Mi a te válaszod — prózában — Herder úrnak? Mondjuk, az állat csak cselekszik, az ember viszont meg is tervezi cselekvését. Tettéről előképe is van. Ha egy árok átugrására készül, magában előre lejátssza a filmet: nekiszaladok, lendülök, repülök és túlpartot érek. Ehhez még hozzátehetjük a költészet, a művészet egyik fő fegyverét, eszközét: az álmot, látomást, a fantáziát, fantáziá- lást, a mesei képzeletet. A gyermek azt kérdezi anyjától: van-e vasorrú bába? Az anyja feleli: csak a mesében. S a gyerek e pillanatban rájön arra, hogy képzeletével teremthet olyat is, aki a valóságban nincsen. Képzeletében átugorhat olyan árkot is, amellyel valóságosan nem bírna. És ez az emberi fantázia nem tud kitalálni olyan fantasztikus borzalmakat mégsem, amelyeket egyszer a történelem ne realizálna. Ha egy vak és őrült ember a lázálom képét megrajzolta volna a pusztulásról, azt a világháborúk, Hirosimák, Vietnámok mind realizálták. A történelmek, világtalan történetek úgy látszik, utánafutnak a vak képzeletnek. Urizáló és lázas gondolat az is (ezért neveztem versemben Herdert, a filozófust, úrnak), hogy egy könyvtárteremben, egy térképasztal előtt állva, át lehet rajzolni a világ vagy Európa térképét. Amint azt Herder idestova kétszáz éve megjelent, 1791-es Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menscheit című könyvének egyes kitételeivel tette. S gesztusa után immár két évszázaddal látjuk, hogy álma nem volt lázas mégsem: hamisított térképekre rajzol újra és újra a világtörténész, körzővel, vonalzóval — még jó, ha nem a lotyók zsebéből előkerült rúzzsal. Nincs tehát olyan világraszületett urizáló jóslat, amellyel ne kellene az embernek 28
