Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (VIII. Felföldi magyar népművészet és népszokások)

másnak szánt fiatalok és a menyecskék ugrálták át, az előzők házasságot, az utóbbiak magas kendert remélve.

A Luca napi (dec. 13.) szokások egy része bekerült a fonóba és ott tréfás maskarázássá vált (pl. vőlegény-menyasszony kéregetett), helyenként azonban megmaradt (évvégi) bőség- és termékenységvarázsló jellege, különösen ahol szlovák hagyományokból is táplálkozhatott: így az Ipoly mentén fiatal fiúk keresték fel a házakat, kaszakővel megfenték a cserépfazekakat, hogy el ne törjenek, aztán megdörzsölték a kemencét is, hogy be ne dőljön, és egy pillanatra leheveredtek, hogy a következő évben a tyúkok is jó ülősek legyenek. Mondókájuk egy kissé a regösénekre emlékeztet:

Amennyi szekér széna-szalma, annyi legyen a lányuk kérője! . ..

Ugyancsak magyar—szlovák szokás a pásztorok vesszőhordása szintén az Ipoly mentén: a vesszőnyalábból a háziasszony kihúz egy szálat, gyengén megveregeti a pásztor lábaszárát, hogy jószágai is frissek legyenek. A vesszőt gondosan elrakja, és tavasszal ezzel hajtja ki állatait.

A nagyon gazdag és számtalan „szokványos” elemet tartalmazó karácsony körüli szokások közül egy hiedelemszerű mozzanatot érdemes említeni: ebéd vagy vacsora alkalmával a gazda egy almát annyi szeletre vág, ahányan az asztalnál ülnek; ki-ki megeszi gerezdjét, hogy emlékezzék az együttlétre, és ha valahol eltévelyedne is, mindig hazataláljon. (E rituális gerezdet még az 1950-es években is megküldték a katonaságnál szolgáló fiáknak.)

Felföldünk családi jellegű szokásai közül alig ismerjük a keresztelői lakomát, ezzel szemben a párválasztás (férjjóslás) és főként a gazdag lakodalmi hagyományok méltán keltettek nagy érdeklődést; a halál körüli szertartások felé viszont csak utóbb fordult a figyelem.

A magyar nyelvterület néhány pontján ismert életfának a Felföldön, közelebbről Perőcsényben a tebefa felel meg: jelképes eljegyzésként küldik fiúgyermek nevében leánykának, esetleg a keresztapa a kiszemelt jövendőbeli legénykének is. A díszesre faragott fára diót, almát, színes szalagokat aggatnak és friss fánkot is függesztenek fel. Az ünnepélyes favitelt nagy gyereksereg nézi végig; a kis küldöncöt megjutalmazzák. Az ehetőt elfogyasztják, a fát pedig díszül régebben felkötötték a gerendára (mint eleinte Nyugat- Magyarországon is a karácsonyfát), ma már szobai dísztárgy a szekrény tetején.

Nemhiába az életre, a serdülőket ezenkívül a házasságra is igyekeztek nevelni, a Felföldön a férjjóslásnak meglepően sokféle formája ismeretes, ezek főként András, esetleg Luca-napra vagy karácsony ünnepére összpontosulnak. Az általánosan ismertek itt rendszerint még egy (nehéz és bonyolult) mozzanattal vannak megtoldva: pl. Luca estéjén éppen százszor kellett a párnát szótlanul megforgatni és csak azután lehetett a fejet ráhajtani, hogy álomban jelentkezzék a jövendőbeli. A zsúpfedeles házak idején András nap estéjén szokás volt az ereszet megrázása is: akinek a búzaszem esett, gazdag, akinek rozs, az szegény férjet kapott, akinek pedig valamilyen bogár, az bérest, pásztort kapott férjül. (A kukac viszont teherbeesést jelentett, ill. az üresen maradt kötény természetesen hopponmaradást!)

A felföldi lakodalmak önfeledtek, gazdagok, pompázatosak és egyben szertartásosak is, felérnek egy színházi produkcióval, ahol mindenki ismeri szerepét és teljes beleéléssel játssza végig. E gazdag hagyományról már több tanulmány is készült, de igazában egy teljes, nagy monográfiát érdemelne. Itt most csak legsajátosabb részleteire tudunk kitérni, és a változásokat sem kísérjük nyomon.

A palóc lakodalom egyik vidám esti mozzanata a menyasszonyos háztól érkezett vendégek, az ún. hérészesek kifüstölése: miután illően megvendégelték őket, erős paprikát csomagolnak papírba, az asztal alá helyezik és meggyújtják. E füstöléssel adják tudtul, hogy most már elmehetnek.

Jellemzően palóc lakodalmi szokás a rabvágás: Tarnaőrsön pl. tánc közben észrevétlenül evőeszközt csempésznek valamelyik legény zsebébe, majd tolvajt kiáltanak. Megalakul a komolykodó bíróság, a legényt halálra ítélik: egy fazekat ütnek le fejéről. Ha a rákövetkező versenyfutásban társait megelőzi, az asztalra tett bort pedig elsőnek issza ki, mentesül a pénz- vagy más további büntetéstől.

Az abaúji Pusztafalun a férfiaknak tilos az új menyecske táncában részt venni, mi azonban hárman (Kiss Lajos, Muharay Elemér és jómagam) „észrevétlenül” belopóztunk a szomszéd házba, ahol a szertartás folyt, és leskelődtünk, hallgatóztunk: az éjfél után felkontyolt menyecskét asz- szonyok fogták közre, elképesztően szabadszájú nótákat énekelve táncoltatták meg. Aztán elkaptak bennünket, fel-feldobáltak a levegőbe és egy váratlan pillanatban padlóra ejtettek, erre minden menyecske ránk rohant, jól meggyomrozott bennünket. Alig tudtunk karmaikból menekülni.

Felföldi, közelebbről palóc szokás az említett menyasszonyporkolás, más néven hajnaltííz: a lakodalom másnapján az utca közepén vagy a ház udvarán szalmatüzet raknak, dalolva körültáncolják:

— Hajnallik, hajnallik, majd meg is virrad már.

Fordulj hozzá, kis angyalom, majd magad maradsz már! . . . Valamikor a leány levágott hajfürtjeit is a tűzbe dobták, és természetesen tisztulás céljából éppúgy átugrálták a hamvadó tüzet, mint Szent Iván napján is.

A gabona védelme a Márk napi egyházi búzaszenteléssel kezdődött. Maga az aratás sok vidám szertartás alkalmául szolgált: így a fiatal legények keresztapát, a leányok pedig keresztanyát választottak és borral tisztelték meg őket. A táblára elsőnek érkező tulajdonost jelképesen szalmakötéllel kötözték meg, ő is borral válthatta meg magát. Az aratás végén koronaalakú búzakoszo93-