Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Augusztusi beszélgetés: Elszámolnivalónk a való élettel (Végh Antal válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
Mondom tovább. 1974: Miért beteg a magyar futball? Jogos-e a következtetés, hogy a foci körüli állapotok kicsiben az országos közállapotokat leplezik le?S hogy szándékod szerint is ezt kellene sugallania rendkívül népszerű könyvecskédnek . . . Bizonyos, hogy nem. Ámbár a szálak, melyeket itt-ott megragadtam, társadalmi vonatkozások felé is mutatnak. Mégis, azt hiszem, nem indokolt a végletes értelmezés. Emlékszem, amikor a könyv megjelent, a Newsweek című amerikai lap írt róla ismertetést, s azzal kezdte, hogy megjelent az első magyar szimbolista regény. Akkor a fejemhez kaptam: hát itt tartunk? Meg hallottam, hogy mondta az egyik politikus a másiknak: olvasta-e a Végh Antal regényének az utolsó mondatát, hogy ideje volna változtatni a csapatok összeállításánál, kis és nagy csapatoknál egyaránt. Akkor a másik megkérdezi: tudod-e, Végh Antal mire gondol, amikor a nagy csapatot említi? S megmondta. . . Hát én egyáltalán nem gondoltam arra. S nem igaz az sem, hogy én a hazai társadalmi élet paraboláját írtam volna meg a könyvben, utalván egy kilencvenháromezer négyzetkilométernyi focipályára. Egy biztos: a labdarúgás is társadalmi jelenség, emberek csinálják vagy nem csinálják. Tehát semmiképpen nem lehet a társadalmi folyamatoktól elvonatkoztatni. De hogy a magyar társadalom betegségeinek minden tünete a labdarúgásban volna kimutatható, az egyszerűen nem igaz. Azért nem igaz, mert ugyanaz a társadalom, ugyanaz a miliő küldi ki például a világbajnokságra asztaliteniszezőinket, akik hülyére verik a világ minden nagy csapatát. Azoknak talán azt mondja a párt, hogy ti győzzetek, a focistáknak meg azt, hogy olyan gyalázatosán kell játszanotok, hogy az valami förtelem? Vagy itt van az élvonalban a vízilabdasport. Csapataink világkupát nyernek. Sportemberek ezek is, akárcsak a futballisták. De hogy miért rohadt le így a magyar futball, s miért viseli magán a leglátványosabb társadalmi kórokozókat, az a labdarúgás helyzetéből adódik. A labdarúgás volt a legnagyobb gombóc, amit nem tudtunk lenyelni. Még mindig ugyanazokkal a bajokkal küszködik, mint negyven vagy ötven évvel ezelőtt. Magyarán: a hazugsággal. A magyar labdarúgásnak egyetlen baja van, az, hogy hazug. Semmi más baj ninsc. Tudniillik kikaphatunk nyugadtan 6:0-ra, de azt tisztán kellene csinálni. Az amatőrjeink kapnak ki. Összeállt egyetemisták, fiatalok, vagy kevésbé fiatalok kikapnak Finnországban — rendben. Egy árva mukkot nem szólna senki. Hát kikaphatunk. Aki futballista volt, tudja, hogy vannak meccsek, amelyeket nem lehet megnyerni, egyszerűen el kell veszíteni. Ezt szeretném megértetni, hogy miért van nagy egyet nem értés a labdarúgás és a társadalom között; nyilván a hazugság miatt. Ha a hazugság e leplét leránthatnánk a labdarúgásról, s kimondaná valaki, hogy kérem a hazai foci holnaptól kezdve profi, annak minden következményével. Nem a buta és ostoba konzekvenciáival, még a profizmus kifejezést sem kellene feltétlenül használnunk, legfeljebb azt mondanánk, hogy a labdarúgásban mutatványosok vannak; miként az artistáknak kell gyakorolniuk a cirkuszban, úgy kell a Népstadionban produkálniuk magukat a futballistáknak, mert az a foglalkozásuk. Igen, ez a főhivatásúk, nem nyolcvan, hanem harmincöt éves korukig. Más kérdés, hogy egy emberséges társadalom harmincöt éves koruk utánra is felkészíti őket, ne váljanak lumpenekké, sem eltartottakká. De ha úgy indítják útjára a hajót, hogy eltömítik a lékeket, az minden, csak nem megoldás; mihelyt kifut a kikötőből, újra léket kap. Az az érdekes az egészben, hogy ami Magyarországon történt a labdarúgásban a világbajnokságtól mind a mai napig, az törvényszerű. Annyira törvényszerű, hogy semmi meglepetés nincs benne. Öt üveg borban fogadtam, hogy a magyar csapat nem rúg gólt a világbajnokságon. Rúgott talán kettőt? Az egyiket olyan játékos rúgta, akit nem is jegyeztek a világbajnokság előtt, a másik talán tizenegyesből született. Sokan azon csodálkoznak, hogy hogy nem lettek a magyarok negyedikek vagy ötödikek. De ha bekerülnének, akkor nincs társadalmi igazság, nincs társadalmi törvényszerűség' Úgy is fogalmazhatnánk, ha hazugság van a sportban, akkor nincs játék. 72
