Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - MŰHELY - Augusztusi beszélgetés: Elszámolnivalónk a való élettel (Végh Antal válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

Igen, akkor valami más van. Cinizmus és rohadás. És akkor jön Szepesi, hogy majd megreformáljuk, majd átvizsgáljuk az eddigi elképzeléseket. Minden elképzelés érvénytelen és eredménytelen, amíg ki nem mondjuk, hogy mi is tulajdonképpen a magyar labdarúgás. Még olyan is volt, aki azt mondta, hogy öt évig ne játsszon a magyar válogatott senkivel. Nem az kell, hogy ne játsszunk, hanem az, hogy tisztességes alapon játsszunk! Állítom, hogy a Népstadionban az egyetemistákból összeállított fiatalokat kiállítom mondjuk a görögök ellen, nem kapunk ki. Vagy ha kikapunk is, nincs akkora kudarc, mintha a nagy válogatottunk áll ki.

Vitába szálltak-e veled a taccsvonalon belül, ahogy azt óhajtottad is, vagy ha nem, akkor a foci-könyvet követő vita mennyire volt sportszerű?

Semmiféle vita nem volt a bírósági följelentéseken kívül. Senki egyetlen mondatban le nem írta, hogy ennek az embernek nincs igaza, a magyar labdarúgás nem ilyen. Vagy hogy írtak volna esszét a könyvről. Senki egy árva sort nem írt. Itt-ott pozitiven reagáltak. Többek között a Forrás, a Magyarország; Lázár István is nagyon szép, értő cikket írt, s nem azon rágódott, hogy ki legyen a balszélső, hanem a labdarúgás társadalmi vonatkozásaira irányította a figyelmet. Viszont az MLSZ még arra sem vállalkozott, hogy megvédje a saját becsületét. A vita labdája semmiképp nem került a taccsvonalon belülre; homokba dugták a fejüket, hallgattak arról, ami közbeszéd tárgya. Csinálták tovább a kisded játékaikat, amely odáig vezetett, hogy nemcsak vereséget szenvedtünk a világbajnokságon, hanem a nemzeti színeinket is bemocskoltuk a szó legszorosabb értelmében. Mindenki hallott a válogatott mérkőzés előtti eseményekről, a londoni incidensről. Mert nem egyszerűen csak futballisták mentek ki, de a magyar válogatott képviselt mindannyiunkat. Sajnos, nem túl nagy felelősséggel.

Az Erdőháton, Nyíren című Felfedezésbeli szociográfiai könyvedről külön nem történt még említés, holott azon kevés könyvek közé tartozik a Magyarország felfedezése sorozaton belül, amelyik megért három kiadást. Ez a tény önmagában is szót érdemel. Különösképpen szót érdemel akkor, amikor állítólag több éves huzavona után és erős megcsonkításokkal jöhetett ki a könyv. Mi a valós helyzet,

A könyvet én csakugyan a Magyarország felfedezése sorozat első köteteként adtam le, még Boldizsár Iván véleményére is emlékezem, aki, mint a szerkesztőbizottság tagja, azt írta, hogy amennyiben ez jelenik meg a sorozat első köteteként, nagyszerű indítása lehet az egésznek; meg fog élni belőle egy jó ideig a vállalkozás. Mégis, hetedikként jött ki a hercehurcák miatt, sokáig őrizték páncélszekrényben. Már azon is vitatkoztak, hogy talán ki sem kellene adni, úgysem fogják többen olvasni, mint amennyien kéziratban olvasták. A lényeg az, hogy mégis megjelent a könyv. Az nem igaz, hogy megcsonkításokkal. Csak Gondos Ernő hívta fel a figyelmemet érdességekre meg stílusbeli differenciákra; átírásra meg reperálgatásra azonban nem került sor.

Kritikusaid többször szemedre vetették — jogosan vagy jogtalanul, ez más kérdés —, hogy írásaid megformálására mintha nem fordítanál mindig kellő gondot. Kézenfekvőnek látszik erre a válasz, hogy nem tetszeni, hanem használni akarsz; egy helyütt nagyapádat idézed, aki szerint huncut ember az, aki mindenkinek tetszik. Mégis megkérdem: ha a szociográfiát nem a stílusa teszi irodalommá, akkor mi teszi azzá?

A mondanivalója, a szelleme, az, hogy miről akar az író tudatni. Ha fontos írást olvasok, nem túlságosan érdekel, hogy az író az alanyt egyeztette-e az állítmánnyal. A szociográfiát az indulata teszi irodalommá. Az emeli ki a jegyzőkönyvek betű-sivatagából. Más kérdés, hogy az indulat, a szándék is akkor érvényesül igazán, ha az írói gondosság is jelen van. Volt időszak,amikor olyan hibába estem, hogy gyorsan, már-már hevenyészve írtam, mondván, ennek azonnal meg kell jelenni; várják az emberek, legyen merszük meneszteni azt a téeszelnököt, mert nem tud addig a falu létezni.

73