Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Gazdaság és politika a kisvárosokban
Gazdaság, gazdaságirányítás és gazdaságpolitika Első lépés: a kérdésfeltevés szűkítése. (Mivel nyilvánvaló, hogy nem vállalkozhatom a kisvárosok gazdasági és gazdálkodási rendszerének átfogó elemzésére.) Itt csak azt gondolom végig, hogy 1. mennyire van meg a kisvárosnak a központi szerepköre a helyi gazdaság szférájában, és 2. melyek azok a gazdaságszerkezeti összetevők, amelyek közvetlenül befolyásolják a városfejlesztés mozgásterületét, cselekvési (tényleges-tevőleges politizálási) lehetőségeit. Lássuk először a gazdasági központ-szerepkör kérdését. A tőkés fejlődést megelőző időszakban ez a szerep kifejletten és teljeskörűen érvényesült. A kisváros iparának (kézműiparának) legnagyobbik része éppen saját és vidéke (vonzáskörzete) szükségleteinek kielégítését szolgálta. A messzibb vidékekre is kiterjedő érvényű ipari tevékenység (egy-egy különlegességeket előállító kerámiaműhely stb.) kivételnek számított. A csizmadiák, molnárok, szűcsök, kocsigyártók, kádárok a termékeiket a városuk és vidékének piacán helyezték el. Hasonlóképpen a kereskedelem is: a kisváros a saját vonzáskörzetének a termékeit gyűjtötte össze és közvetítette, küldte tovább a felesleget. A törvényszerű a közvetlen környék terményeinek kezelése; az ennél kiterjedtebb tevékenység— például Baja egész délvidékre kiterjedő gabonapiaca — e tekintetben egészen kivételes jelenség. Ezeknek az ipari-kereskedelmi központi szerepeknek felelt meg a közlekedési hálózat is; pontosabban a kisvárosok többnyire a jelentősebb közlekedési csomópontokban és víziutak mentén alakultak ki. Ennek a gazdaságszerkezeti alakulásnak a széttöredezése megkezdődött már a tőkés fejlődés kibontakozásának kezdetén, a 19. század harmadik harmadában. A magyar tőkés fejlődés különös, a nyugat-európaitól sokban eltérő úton ment végbe. A mi szempontunkból is legfontosabb sajátosság az, hogy részben az osztrák— magyar monarchia iparosodottabb területei, részben a nyugat-európai piacoknak a szívóhatása következtében a gazdasági szerkezet nagyobb arányú átalakulása a mező- gazdaságban indult meg. Az élelmiszerek, mindenekelőtt a búza és az élőállatok tekintetében mutatkozó konjunktúra lehetővé tette és megkövetelte a mezőgazdaságban az árutermelő — tőkés viszonyok kiformálódását. A terményeket azonban el is kell juttatni a vevőhöz, ez pedig a kereskedelem és a nagy árutömegeket mozgatni képes közlekedés kifejlesztését teszi szükségessé. A gyors, biztonságos, tömeges áruszállítás egyetlen lehetősége ebben az időben a vasút; végbemegy tehát a magyar- országi vasúthálózat kiépítése. Ez pedig maga után vonja a kapcsolódó-kiszolgáló iparágak: főleg a bányászat és a vasgyártás, kisebb mértékben a gépgyártás kifejlődését. Mennyiben érinti ez a fejlődésmenet a kisvárosok gazdaságát? A válasz két szóban: leglényegibb alapjaiban. A mezőgazdasági árutermelés kiterjedése osztrák, cseh és nyugat-európai szükségletekre felel: tehát — a tőkés fejlődés belső természetének következményeképpen — országos gyűjtő- és kereskedelmi központot igényel. Ami Magyarországon nyilván nem lehet más, mint Budapest. A kiépülő magyar vasúthálózat így tisztán sugaras szerkezetű: a fővonalak a legjelentősebb mezőgazdasági (valamint bánya- és kohóipari) területeket kötik össze Budapesttel, Budapesten át Béccsel és tovább Nyugat-Európá- val. Ezeken a vonalakon a termények többsége közvetlenül a fővárosba kerül: meg- szűnik-elsorvad a kisvárosok elsődleges gyűjtő-központ szerepe. A másik oldalról viszont a fejlett közlekedési hálózat lehetővé teszi a tőkés ipar olcsó (mert tömeg ) termékeinek eljuttatását az éppen polgárosodni kezdő magyar vidékre. Ezúton elkezdvén kialakítani a tőkés tömegtermelésnek megfelelő tömeg32
