Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (VI. Palócok, barkók, matyók, hegyköziek - Felföldi magyar népcsoportok)
besnyő, Egerszalók, Eger és több más), többfelé is fakadtak varázserejű (csodatévő) források, számon tartottak csodás (Mária-) szobrokat és az 1950-es évekig gyakorik voltak itt a látomások. (Zaklatott idegzetű leányoknak-asszonyoknak főként Mária jelent meg, különösen a történelemtársadalom keményebb fordulóin). Az országszerte feltűnően elterjedt halottlátók közül itt éltek és élnek a leghíresebbek (pl. Putnokon). A vallás nemcsak ilyen látványos, hanem hétköznapi formában is minduntalan megmutatkozott: a palóc gazda indulás előtt ostornyéllel keresztet rajzolt fogata elé és hangosan fohászkodott, de az aratók is keresztet vetettek jelképesen a gabonatáblára, ill. a földre. A középkorban amikor a pap felment a szószékre, karját széttárta és úgy állt keresztalakban hosszasan, Túrán a hivők — a kórusról nézve — éppen így kereszt alakban állanak fel a templomban! A temetőben halottak napján keresztalakban rakják fel a díszül hozott csipkebogyókat is stb. A szenteltvíznek is van templomon kívüli számos szerepe: Túrán szertartáson kívül külön megkérik a papot, hogy a szobákat szentelje meg, hogy a halott ne járhasson vissza. Korábban általánosabb volt a szoba sarkainak esti meghintése a boszorkányok ellen. A villanyvilágítás előtt pedig helyenként a katolikusok éppoly gyakran gyújtottak gyertyát, ill. szenteltették meg, mint a görögkeletiek. Általános maradt a viaszból készült offer, vagyis valamely testrészt formáló fogadalmi tárgy, melyet sikeres gyógyulás esetén az „illetékes“ szentnek, helyesebben templomának ajándékoztak. (Ahol rendszerint gyertyát öntöttek belőlük.) Palócföldön általánossá vált a Mária-lányok szervezete, vezetőjük az ún. Mária-dajka: ezek még a 70-es években is működtek, sőt helyenként éppen ekkor alakultak meg. A katolikus Felföldön a vallás máig meglepően jelentős befolyással bír: Nógrádvarsányban 1972- ben az iskolás gyermekek 95%-a járt hittanoktatásra, gyakorlatilag minden újszülött meg van keresztelve, alig van keresztelő, esküvő (lakodalom) és temetés egyházi közreműködés nélkül. A vallás azonban sok esetben már a múltban is formális volt, a két háború között jegyezték fel pl. a következő név és hely nélküli, de hihető esetet: hajnali harangszókor olvasót morzsolgató ún. Mária-dajka (előbb említettük) téglát ment lopni, így „felszerelve” és ájtatoskodás közepette csípték rajta. Á protestánsok vallási élete — különösen a mezővárosokban és az egész Tokaj-Hegyalján — jóval modernebb formák között, tudatosabb fokon zajlott. Maguk a protestáns tömegek is általában kedvezőbb gazdasági-társadalmi helyzetben (főként mezővárosi parasztpolgárok, kis- nemesek stb.) éltek, mint a katolikusok, papjaik is műveltebbek voltak, továbbá fejlett iskolahálózatot építettek ki: a magyar protestantizmus kulturális központja Sárospatak volt, hatásával az egri és más katolikus tanintézmények nem tudtak vetekedni. A magyar irodalmi nyelv bölcsője is Hegyalján ringott, ahol a függetlenségi mozgalmak bázisa is volt századokon át. Nem véletlen, hogy a protestáns magyarok sokkal inkább nemzeti, míg a katolikusok vallási és társadalmi tudatformákban gondolkodtak. A késő-feudális és a kapitalizálódó felföldi társadalom Bár a felföldi társadalmak önmagukon belül eléggé eltérő úton haladtak és különböző fejlettségi fokokra jutottak el (pl. a palócok—barkók— matyók régies és a hegyaljaiak fejlettebb szintje, általában a falvak-mezővárosok, az állattartó-földművelő és kisipari foglalkozásúak stb.) mégis e nagy táj társadalma egészében véve késő-feudális szinten rekedt meg, ennek következtében pl. nemcsak a háztípusok, a tüzelőberendezések, a gazdálkodás módja és eszközei, továbbá a viselet, a szokások és minden más tudatforma is, hanem az egész (családi-társadalmi) élet az Alföldéhez képest régiesebb jellegű maradt. És ebbe a későfeudális társadalomba tört be a legmodernebb nagyipar, sőt éppen ez a viszonylagosan túlnépesedett társadalom bocsátott ki messze földre (ideiglenes és állandó) rajokat, tehát otthon is, idegenben is kénytelen volt minduntalan fejlettebb formákba ütközni, és azokat lassú fokozatossággal lehetőségei szerint vagy kényszerűségből át is venni. így a megkésett polgárosodás is lényegében szocialista viszonyok közepette megy végbe teljes következetességgel. Ez a megkésettség elsősorban az ún. második jobbágyság: a robotoltató és árutermelésre áttért nagybirtok, továbbá a (katolikus) egyház lelkivagyoni hatalma számlájára írható. A 16—17. században gyengén kibontakozó, főként a szabadabb Hegyaljára jellemző paraszti árutermelés (elsősorban a szőlő és gyümölcs) is hamarosan megtorpant, a „közönséges” jobbágyok eleve nem is bírták a versenyt, telkükhöz és földesurukhoz voltak láncolva. Győzött a nagybirtok, az egyház, végül az iparnak kellett szabadítóként jönnie! A parasztélet (jobbágyi-feudális) rendje teljes következetességgel igazán csak a Felföldön, ill. annak is elsősorban palóc—barkó—matyó részein figyelhető meg legjobban, az Alföld nagyobb részén alig beszélhetünk klasszikus jobbágyságról. Ez a rend az élet minden mozzanatára, a társadalom minden egyedére, élete szinte minden percére kiterjed, nem enged az egyéni törekvéseknek, ugyanakkor megkönnyíti a mindennapi (nehéz) élet elviselését és nem hagyja magára a szegénységben, betegségben, öregségben elesetteket. E rendben sehol nincs egyenlőség, mindenki rangsorolva van: a helye, a tettei és a gondolkodása pontosan meg van szabva: és a társadalmi ellenőrzés olyan erős, mint valamely természeti törvény, sem viselkedésben, sem pedig (nép-) viseletben nem lehet ellenére tenni. A parasztok minden megnyilvánulása: a köszönéstől, a temp94
