Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (VI. Palócok, barkók, matyók, hegyköziek - Felföldi magyar népcsoportok)
nagy tájat gyakran nevezik Palócföldnek is. (Sőt, nemcsak a barkókat, hanem a matyókat is hozzájuk sorolják, nem is szólva a Garamtól Bódváig vagy a Hernádig való indokolatlan területi kiterjesztésről.) E bizonytalanságok jórészt a palóc nép felderítetlen eredetéből és a még csak kevéssé ismert történetéből adódnak. Feltehetőleg kevesebb kérdés marad majd nyitva az egy évtizednél is régebb óta folyó, jól szervezett palóc kutatások eredményeit betakarító több kötetes sorozat megjelenése után. Maga a palóc szó majd nem bizonyosan valamely szláv nyelvből ered: polovc-polovec—plavec— palovec, ill. polovci—plavci—plavecki stb. (V. ö. Borogyin Igor hercegének polovec táncbetétjével). és eredetileg valamilyen kun vagy más török népet jelenthetett. Egyesek a magyarokkal együtt érkezett kabarokra gondoltak, e korai jelenlét azonban megdőlt. Inkább talán a kora- középkorban szórványosan betelepülő kunokról lehet szó, aki két szétszórhattak és gyorsan áttéríthettek, mert kiváltságok híján már a tatárjárás idejére — a kunok és a jászok tömegeinek betelepülése előtt— beolvadtak a magyarságba. (Emléküket őrizné a korabeli kunok bélhárom- kúti apátsága kifejezés, mely utóbb Bélapátfalvára módosult, egyesek szerint a Makiár helynév is, mely török nyelvi többesszám és magyarul a makok földjét jelenti, vagyis egy török törzs vagy nemzetségnév lappang mögötte.) Nemcsak a magyar, hanem szláv nyelvterületen is fel-fel- bukkannak palóc etnikumra utaló szórványos helynevek. Mindez azonban nem teljesen meggyőző, hiszen ezek a „palócpk” lehettek éppen magyarok is, mint ahogyan a korai források bennünket is törökként emlegettek, Később az európai nyelvekben a szintén török eredetű onogur elnevezés és származékai váltak általánosakká. Míg a kunok, jászok, székelyek és más kiváltságosak is büszkék népi különállásukra, a palócok korántsem, sőt: igyekeztek a másik falura vagy vidékre ráragasztani, csak a reformkori palóc-romantika, és főként „a nagy palóc”, Mikszáth Kálmán munkássága óta vállalják saját nevüket. A nyelvészek lényegében minden rövid, illabiális &-val (pl. älmä) beszélő embert palócnak tekintenek, a néprajzi kutatók azonban eléggé eltérő véleményen vannak: oldalakra rúgna annak puszta felsorolása is, ki hol vonja meg a palóc néprajzi terület határait. A palócságon belül a Zagyva legalább olyan éles határt jelent, mint valamikor kelet felé a török birodalomé volt, így teljes joggal beszélhetünk nyugati (Cserhát, Börzsöny, ill. Gömör, Nógrád, Hont) és keleti (Mátra, Bükk, ill. Heves, Borsod) palócokról, de még ez is csak elnagyolt megközelítés! (Egyesek a nyugati palócokat — mint említettem — a Garamig, sőt azon túlra is kiterjesztik, ennek megfelelően, a keletiek határát a Bódva vagy a Hernád völgyében húzzák meg.) Míg dél felé a síksági (alföldi) magyarok, továbbá a palócokhoz közvetlenül csatlakozó (de nem palóc!) matyók jó választóvonalat jelentenek, észak felé korántsem ilyen egyszerű a helyzet, legjobb tehát az Ipoly, továbbá a Galga, Zagyva, Tárná és a Sajó felső folyásán minden magyart palócnak (ill. barkónak) tekinteni. Börzsöny magyarsága híd a kis-alföldi és a dunántúli népcsoportok felé. A Galga-mentét még több-kevesebb joggal palócnak vehetjük, de már a kiterjedt gödöllői halomvidék szerfelett vegyes népességét nem, róluk különben Pest-környék kapcsán röviden már szólottunk. Mind jobban kezd erősödni az a nézet, hogy a palócság igazi központja a Mátra környéke, ettől távolodva, a palóc jelleg is mind halványabb. Az is elfogadott besorolás, hogy míg barkó és matyó protestáns magyar nem lehet, a palócok többsége katolikus ugyan, de vannak református palóc falvak és elenyésző számban mezővárosok is. Az Ózd környékén, pontosabban a Rima— Hangony és Hódos patak mentén mintegy félszáz faluban lakó barkók egyesek szerint önálló magyar népcsoportoknak tekinthetők, mások szerint viszont a palócok legrégiesebb oldalágáról van szó; ez az utóbbi besorolás a valószínűbb. Nevük 1833-ban bukkan fel először (a palócoké majdnem két évszázaddal korábban), és többféleképpen is eredeztették: 1. összefüggésbe hozták a haj-, ill. szakállviselet helyi elnevezéseivel, 2. egy Barka nevű faluval, 3. a Bertalan-Bartalan, ill. Bertók keresztnévvel stb., de ezek egyike sem igazán meggyőző. Talán egy Barco nevű gyűlölt osztrák tábornok nevének emlékét őrizte meg, mindenesetre huszárezredének itt volt a toborzási területe, és a viseletben maradtak is meg bizonyos katonás elemek. (1848-ban Vasvári Pál is itt toborozta a honvédeket, ennek emlékét pedig a barkókra legjellemzőbb vasvári verbunk őrzi.) A barkók ezt az ostoba, faragatlan, elmaradott jelentésű gúnynevet nem vállalják, melyet részben a többi palóc, részben pedig a közöttük vagy köröttük lakó kálvinista — többnyire kis- nemesi eredetű — magyarok ragasztottak rájuk. Mindenesetre barkó csak katolikus magyar lehet, és az iparosodás korszakáig valóban megvolt az elmaradottság — pl. a barkók házai építészeti szempontból jó fél évszázaddal voltak a közeli Sajó mentiekénél régiesebbek — tovább megmaradt a sarlós aratás, a régi tűzhelytípus, stb. ez az elmaradás az egyeduralmat élvezett egyházi birtokkal magyarázható. Halvány nyomok utalnak arra is, hogy a jobbágykorban csak a zselléreket mondták barkóknak, a gazdagabb telkeseket nem, mivel azonban utóbb ezek is el- parasztosodtak, minden katolikus, volt jobbágy is barkó lett, de a református kisnemesség még ezután sem I A századforduló körül a korábbi palóc romantikát egy népművészeti matyó romantika váltotta fel, melynek eredményeképpen ez az egyik legismertebb magyar népcsoportunk, és maguk 90