Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)
engedlek ...” A motor bőgött, a lámpák égtek, Zsálya állott a fényben, karján Turbóka fülrepesztőén sivalkodott, a lakótelep a függönyök mögül kukucskált és örült a károdon, hogy jól bevásároltál a nővel. Ezután nem bántad, hogy a nagyszülők nevelték tovább a gyermeket, de utólag is elborzadsz attól, hogy még vagy háromnegyed évig kibírtad ezzel az anyának is hitvány asszonnyal. Mint megrögzött korán kelő, az ébredés utáni lustálkodásban, hencsergésben sosem volt örömöd. Kilopakodtál Tímea mellől, s úgy kezdted a napot, mintha egyedül lennél. Vizet hordtál a fürdőkádba, hozzáfogtál nádszövettel beborítani a keleti falat. Annyira nem tudtad magad átképezni, hogy az ácsszekercét is váltogasd, mint a kőműveskalapácsot; hogy a heves szívdobogás szűnjék, húsz-huszonöt nagy szög beütése után be kellett iktatnod némi pihenőt. Tizenegy óra körül kiszédelgett Tim. Nagy karaj zsíros kenyeret majszolt, és azon kesergett, hogy életében ő még egyszer sem aludta ki magát. Otthon a vekker csörgése, itt meg a háziúr kótogása veri fel a legédesebb álmából. Érvelésed, hogy egy ép testű és lelkű felnőttnek nyolc órai alvás tökéletesen elég, nem győzte meg, mert ő testben és lélekben sokkal épebb, mint a környezete hiszi: tizenkét óra volna az a minimum, amit alvásra kellene fordítania .........És neked, Jákó, tudni illenék, mert te írtad valamelyik könyvedben, hogy tiszta lelkiismeretű ember bárhol, bármikor, bármennyi időre képes elaludni.” Te erre azt mondtad, hogy neked akkor már csecsemő korodban sem volt tiszta a lelkiismereted . . . Visszamásztál az állványra kótogni, de azt még lefigyelted, hogy Tímea felismerte, milyen összefüggés van a szélárnyékban langyuló víz meg a mosófazék között. Módfelett örültél, hogy vendéged otthon érzi magát, s te is úgy folytathatod a napot, mintha egyedül volnál itthon. A rabitzolás kényszerű szünetébe mégse az annyira kedvelt pásztor- és betyár nótákat iktattad, hanem egy régen tanult dallamot, amelyet úgy össze vissza csavargatott a nép, hogy többszöri kísérletre sikerült csak úgy-ahogy elzengeni: Lapi-lapi, cserelapi, Gyere babám hozzám lakni, Mert ha nem jössz hozzám lakni, Hervadjál el, mint az a cserelapi . . . Amikor újból leszálltál az állványról, Tim fürdött; szeme csukva volt; talán szundikált, talán gondolkozott valamin. Ha teste időnként megmozdult, először két hibátlan formájú és simaságú kúp emelkedett ki a vízből, barna udvarában pirosló eperszemmel, azután tenyérnyi fekete hínár-boholy terült szét a felszínen. Mire közel értél a kádhoz, nyelved a szád padlásához tapadt, horgas inad megrez- gett, mint a nagybőgő húrja. A piros szíves bugyiban fészkelő combok sem indukáltak úgy, mint a fürdőkádbeli látvány. Tim dürcögött kissé, hogy már megint nem csinálhatja azt, amit szeretne, de nem nagyon kellett agitálni: gyorsan kiszállt, törölközött, s futva hozta ki a házból a párnát, meg a takarót. Mire te megmártóztál az ő langyos levében, már türelmetlenül fészkelődött a heverővé egyengetett szénában. Te azonban, annak előtte, hogy megérintetted volna a testét, mondtál egy alkalmi fohászt: Oh, első Isten, sose adj nekem jobbat, De ezt a jót sokáig tartsd meg énnekem. Ámen. Utána felbontottál egy üveg (magad elől is rejtegetett) francia konyakot, áldoztatok a II. Isten oltárán, becsiccsantottatok, különbül éreztétek magatokat, mint eleitek az 28
