Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

édenkertben, aludtatok egy sort. A III. Isten már jól nyugatra tolta a napot, amikor, félálomban még, Tim kezdeményezett. Mire megtudakolhattad volna tőle, hogy nem téveszt-e össze véletlenül egy fiatalabb évjáratú kefélőgéppel, addigra ő, nagyon ügyesen, érvényesítette akaratát.

Timet másnapra mintha kicserélték volna; összehúzta magát az ülésen, sápadt és morcos volt; a munkára buzdító szavak és dalok nem lelkesítették fel. Amikor kétszáz méterre a Finom Textíliák gyárától rázendítettél az alkalmi indulóra („Sződd a selymet, elvtárs . ..”) azt mondta, hogy állj meg és állj le, mert valami fontosat szeretne mondani ... Te, Jákó, kétkedésed fejezted ki az iránt, hogy Tim vagy nemzedékéből bárki is mondhatna neked valami fontosat. Tim azonban figyelembe sem vette a gúnyt. Ő, úgymond, csak egy statisztikus, csak egy szürke veréb; ha ő volna a saját munkaadója, legszívesebben elcsapná magát; ha ezt a szakszervezet vagy a Munka Törvény- könyv nem engedné, akkor havi kétezerháromszáz helyett egy kalap szarral fizetné ki saját magát, mert a munkája csak annyit ér. Ha azonban munkaidőn kívül vagy után arra használja az eszét, amire az való, néhány alapműveletet el tud végezni. Tegnap például, mielőtt vendéglátója megudvarolta őt a szénában („Allah növessze nagyra a szakállát”) kiszámította, hogy a keleti falfelület nádszövettel való bevonásához kb. ti zen ötezerszer kell odatenni a szekercét, a szívhez közelebb eső kézzel. Ha egy vagon maltert kellett leverni, akkor megkeverni és felverni is annyit kell. És a déli fal, amelynek árnyékában olyan finom volt a tegnapi hencsergés, még azután következik . . . Kezét a szádra tette, hogy hallgasd türelemmel végig, mert már nem sok van hátra . . . Az ő apja, aki pedig öt évvel fiatalabb, és erősebb fizikumú, éppen úgy hajtott az infarktusa után, mint most, egy Jákó nevű neander-völgyi; kerítést font, fát ültetett, kutat ásott a hobbin, bagózott, ivott és nőzött volna is, ha nem fél, hogy felesége leszakítja a zacskóját, de aztán kiverte a hideg verejték; a szíve elkezdett össze-vissza kalapálni, és most ott tart, hogy naponta kétszer-háromszor dugdossa nyelve alá a „végső esetre” szóló Nitromint tablettákat, minden lépcsőfordulóban megáll, pihen, a lakásban nem mer egy széket arrébb tenni, és egyik halálfélelemből a másikba esik . . . Ő, Tímea, attól tart, hogy őse példája tipikus, ezért minden tőle telhetőt megtesz, hogy az I. Isten ne hallgassa meg azt a tegnapi fohászt. Mindent köszön, amit tőled kapott, de ha álmatlan hánykolódással telnek is az éjszakái, ha el is hervad, mint az a cserelapi, nem köszön többet. Ha pedig hónaljmankón vagy tolókocsiban lát viszont, keresztülnéz rajtad. Ezt most még megteheti, de ha még egyszer összeborulna veled, már nem tudná tiszta lelkiismerettel bemondani az unalmast. Ámen. . .. Odafordult, átfogott, hegyes fogait vérig a nyakadba véste; erre felüvöltöttél, de mire szájon vághattad volna, kiugrott, elszaladt, hogy két másodperccel nyolc előtt aláírhassa a jelenléti ívet és elkezdje a kalap szart se érő munkát. . .

Zsálya beteges féltékenysége gyakran hozott kínos helyzetbe. Ha az ígértnél később érkeztél haza egy-egy író—olvasó találkozóról, akkor beült a kocsiba, felkerestette a veled-volt írót, hogy az igazoljon. Más alkalommal vadidegen kerékpáros férfit szólított le az utcán, behozatta magát a művelődési centrumba, hogy ellenőrizze, ott vagy-e? Alkalmi kísérője, a torzonborz és toprongyos alak meglehetősen nagy feltűnést keltett . . . Akkoriban egy terjedelmes szociográfiához gyűjtöttél anyagot; annyi idő, energia és pénzt feküdt már ebben a munkában, hogy abbahagyni költségesebb lett volna, mint befejezni; és a harmadik kudarc után aligha lett volna bátorságod tollat fogni a kezedbe. Tárgyalásokra jártál egy másik megyébe, aktákat jegyzeteltél, volt olyan hét, hogy négy napig sem voltál otthon. Amikor ismét útra készültél, Zsálya mindig őrjöngött; hiába magyaráztad neki, hogy hagynia kell megkeresni azt a pénzt, amit ő majd elkölt, eszelősen hajtogatta: „kurvád van ott, a kurvádhoz mégy!” . . . Fűtési szezon előtti napon nagykabátban is dideregve aktákat lapozgattál az ügyészsé29