Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)
amelyeket se megismerni, se bebizonyítani nem kell, mert kapcsolataidat rontják, vagy károdra alakítják. . . E felismerés nem fordítható a visszájára, mégis szembetűnik a visszássága, ha arra gondolsz, hogy tudtad: egy szerelmi színjátékot tartogat még neked az élet. Mondtad is halálra készülődő barátodnak, hogy egyszer még elkap a gépszíj. Ezt ő már nem érhette meg, de a gépszíj akkor is elkapott volna, ha nem figyelsz fel a piros szíves bugyiban helyüket kereső combok rugózására. A szorongás, a félelem, az ismeretlen veszély közelsége készített elő és szolgáltatott ki a szerelemnek. „Ha elkezd dobogni a szív, megáll az ész”: „a szerelem nem más, mint az ítélőképesség teljes hiánya”, „elmebaj, amelyet elektrosokkal kellene gyógyítani” — mondottad gyakran, de a korábbi lángolások üszkéből összekapart tudás mintha feledésbe merült volna. Az ész elvesztette uralmát a szív fölött, s ebben az összefüggésben, Jákó, a végzet teljesedett be rajtad. Egy kampóval az arcod fölött s egy kötélcsomóval a fejed alatt éles körvonalúak a négy év előtti realitások: Zsálya a házasságából akart megszökni, te meg az ismeretlen veszély elől akartál kitérni, és nem vetted észre, hogy a nő testesíti meg a veszélyt! Szarvashibát vétettél, Jákó, s most lásd: a kritikus helyzet beállta előtt kódolt ösztön-adatok szerint a 90 évre kapott energiák 64 év alatt fogytak volna el, ha életritmusod változatlanul hagyásával (de szigorú hétvégi pihenőkkel), folytatod a Zsálya előtti pocsékolásukat. A házasság nagyon sokat kivett belőled. Ösztöneid most mást mondanak: ma még csak te látod koporsód aranyozott betűit, később a gyásznép is értelmes szöveggé olvashatja majd, hogy ÉLT 59 ÉVET Amióta az eszedet tudod, Jákó, mindig nehezen határoztál az „új helyzet, új tennivalók” tárgyában, de döntéseidet azután gyorsan és következetesen hajtottad végre. Amikor kiutalták számodra az egyszobás helyett ezt a kétszobásat, akkor már eldöntötted, hogy kivonulsz a pusztába. Nejed nap, mint nap látta autódon a dűlőutak homokját, később a sarát is, de nem hitte, hogy a távfűtést olajkályhára, a fürdőszobát lavórra, az angol wécét budira, a biztonságos életformát viszontagságosra mered cserélni negyvennyolc éves korodban. Zsálya nemcsak az emberi viszonyok természetéről szóló tanokat értelmezte rosszul, hanem a hitvallás lényegét sem tanulta meg, pedig házasságotok bezápulása közben többször is mondottad neki, hogy az időnként szükséges pályamódosítások nem zárják ki a végzetet, sőt: a jó és a rossz döntések éppúgy építik a beteljesedéshez vezető utat, mint az akarattalan belenyugvás. Ha a piros szíves bugyi varázserejének érvényesülésekor megjósolja egy jövő-látó a kiköltözést, meg, hogy tanya-lakásodat, ezt az elhagyott, vedlett, cserepeit is hullajtó tanyai iskolát magad tatarozod be, első hallásra nem hitted volna, mert a fizikai munkát mindig rühellted. Utána gondolva azonban nem lett volna elegendő okod kételyt támasztani a jóslat hitele iránt, mert a sors útjainak kiszámíthatatlanságát a verebek is csiripelik: azt meg saját tapasztalatból tudhatod, hogy a semmittevés okozta lelki nyavalyákból csak akkor gyógyulsz ki, ha maximálisan megterheled magad. Amíg a könyvön dolgoztál, sikerült elérned, hogy semmi olyan ne történjék, ami a munkától elvonna. Zsályát elkerülted akkoriban; vakmerő támadásait, hogy belefolyjon és belerontson az életedbe, drasztikusan visszaverted: amikor hívatlan-váratlan kimerészkedett a tanyára, jól meggyepáltad, s mentővel vitetted vissza a városba. Más alkalommal úgy térítetted észre a kocsi kilincsébe kapaszkodó tébolyultat, hogy hirtelen indítással hasra vágtad az utcakövön . . . Tragacsod kétszer is bedöglött azon a télen ; míg bütykölted (majdnem egy hétig), elszakadtál a világtól; üres teán tengődtél és rágcsáltad a száraz kenyeret, de se ez, se a nagy hidegben kapott arcüreggyulladás nem kényszerített vissza az összkomfortos nyomorúságba. A könyv kész lett, és egy évig 18
