Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)
tartó nyugalmat adott. A horgászással, csavargással, vendégfogadással és változatos semmittevésekkel töltött evolúciós esztendő teljesen közönyösített Zsálya iránt, megmutatta, hogy az idő neked dolgozik, mert a „nem történik semmi” szakaszában az erőviszonyok javadra változnak, és te nyersz az utolsó csatában, ha arra sor kerül. A hímenjét vesztett nő beírta noteszodba a nevét és telefonját, de nem maradt. „A szocit is építeni kell valakinek” dünnyögte, (nem nagyon lelkesen), míg magára ránci- gálta farmerét; beleült kis Fiatjába és elgördült a civilizáció felé. Ám alig tűnt el a homokdűnék közt, leesett áfáiról egy nagy tábla malter. „Hoppá”, mondtad akkor és körüljártad a házat; több helyen is volt friss hullás és cserép is a földön: melyik összetörve, melyik nem. A kémény csáléra állt; atégláit összetartó tehetetlenség rövid távúnak látszott; életre (vagy halálra) szóló élmény lett volna, ha éppen a kritikus pillanatban szakad rátok a tető és a mennyezet. . . Nemesi vérből származó nagyurak nem fanyaloghattak volna jobban, mint az odakönyörgött kőművesek. Egyik finnyásabb volt mint a másik — és drágább. A legolcsóbb is ötven forintot kért a munkaerejéért egy órára, de volt olyan, amelyik a százat sem szégyellte kimondani, és még azt is kikötötte volna, hogy dolgozz a keze alá. Megköszönted szépen, hogy kegyeskedtek odafáradni, aztán egy hétig a magánépítkezéseknél tébláboltál; figyelted mit, mivel, hogyan csinálnak; láttál kéményrakást, állványépítést, rabitzolást; kérdezősködni sem szégyelltél; hogyan keverik a maltert, mit milyen arányban tesznek bele? . . . Bontásból való gerendára, deszkára, lécre alkudoztál; összehordtál minden szerszámot, anyagot, eszközt; még ácsszekercét is sikerült kéz alól szerezned. A munka ünnepén, amikor felcsaptad az első fángli maltert (ami rögtön leesett), kinevetted volna a jövő-látót, ha azt jósolja, hogy szeptember 30-án a városi lakásod szőnyegpadlóján heversz („birtokon belül”), kampóval az arcod fölött, kötélcsomóval a fejed alatt, egyedül, illetve egy ismeretlen veszély társaságában. Az, hogy szerelmed a „bajt hoz a férfire” fajtából való, apránként mutatkozott meg. Halálra készülő barátod élete utolsó napján azt mondta Zsályáról, hogy „ez a nő nem tudja, mire való az ember segge”. A talányos ítélet után röviddel kiderült, hogy Zsálya képtelen dönteni a saját dolgaiban. Éjszakáit hónapokon át szeszélyesen osztotta el az otthoni rekamié és az itthoni heverő között. Te, Jákó, következetesen őrizted passzivitásodat („a magánügyeidbe nem avatkozom”), az otthoni jégzajlásokra csak abból következtettél, hogy Zsálya el-elbúcsúzott tőled. Könnyzápor, „nagyon szeretlek”, „itt a kulcs”; ez volt a „sose látsz többé” sablonja; a visszatérésé is nagyjából, csak kötetlenebbül kissé. Az unalmassá váló rítusok egyik hézagába beiktattad az együttélésre és gyermeknemzésre való készségedet, azt azonban kategorikusan megmond- tad, hogy férjül venni nem hagyod magad, mert a levegős együttélésben a múlékony érzelmi kapcsolat is tartósulhot, a házasság konzervdobozába légtelenítve azonban elromlik... Ezután Zsálya felhagyott a Bisecurinnal, két teljes hétig veled maradt és úgy maradt, de azután újból pendlizett, sőt: terhességének harmadik hónapja végén ismét elbúcsúzott, mint mondta „örökre”, ezért jobban megadta a módját, mint korábban; eloltotta a villanyt és gyertyafénynél kezdte az Isten-megáldjont zokogni. Neki a szíve, kint várakozó férjének a feje fájt (időnként tüsszögés és trombitálás hallatszott az ablak alól), te meg feldagadt képpel egy lyukas zápfogtól szenvedtél. Hogy mindhármótok fájdalmát szüntesd, és az érzelgős jelenet iránt is eltompulj, egymás után hajigáltad be a fájdalomcsillapítókat: menjen,akinek menni kell s jöjjön, aminek jönni kell. Ment és jött... A fájós fog koronája összetört; a húsz percig tartó vésős-kalapácsos aprómunka minden volt, csak műélvezet nem; a fog helyére nyomott vérzésgátló papírszivartól se köpni, se nyelni nem tudtál; szádból véres nyál folyt; kificamodott képedet 19
