Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Csoóri Sándor: Az „Elmaradt versek” ciklusból: Vers két nőhöz, egyidőben; A régi szerető búcsúztatása; Zörög éjjel a mák; Zámolyi utcakép, 1952-ből (versek)
CSOÓRI SÁNDOR Az „Elmaradt versek” ciklusból VERS KÉT NŐHÖZ, EGYIDŐBEN Jöttök, csöngettek, egymás kezébe adva a kilincset. Te szőkén s gyászfeketében, ö kimarjuk, kék farmerszoknyában, mint aki csuromvizes hetek után egész májusban egy dombtetőn szorítkozott. Veled az erdő is jön, a temető is, országok, eltitkolt érzékiséggel, a méz, a káromkodás, az alkohol fojtott anarchiája s őrült muslica-bandák hopszaszáznak a fejed fölött. S nincs tél, ha jössz, nincs nyár, csak láz van a bordákon belül, nagy kékség és zuzmarás szavak a szájban. 0 meg csak betoppan mindig, mint aki jóhírrel jön, mintha saját magától hozna üzenetet. A szempillája: fekete sás, csípője körül egyszerre két tavasz és ha mosolyra nyílik meg a szája: mintha egy fehér vonat futna el hangtalanul. Jöttök, csöngettek, egymásra nevetgélve, nem is gyanítva, ki a másik: barát-e? barátnő-e? álmok takarítónője? hisz arcotokat csak én fordítom önzőén szembe, én játszom titkon a kezetekkel is egy ágyban, egy időben, egy hiányban — a világ kiszáradt gödreiből is én nevetek föl külön-külön a kedvetekért s nem szomorít, hogy kárhozat ez: a halálomban megoszthatatlan leszek úgyis.
