Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - Raffai Sarolta: Szememen,számon; Taszítanak,felejtenek; Szabadesés (versek)
\ RAFFAI SAROLTA SZEMEMEN, SZÁMON Szemhéjamon a sok pecsét álnok viasza kéklik, számon hány réteg hallgatás vonulata fehérük! Alantas mészkő lepedéke gyűrűzik a törékeny vázban, szóként perceg a csöndesült mozdulatban — hiszen megálltam. Lapályokat poroz be mégis vállon, arcon, halánték-tájon, véled cipeljem halálon tóiig elmólhátatlan árvaságom? Pecsét sólya a szememen, hallgatás mérge számon: kék a viasz a szememen, hószín vérzik a számon. TASZÍTANAK, FELEJTENEK Már minden visszájára fordul. Falevélen az erezet. Fonalhágcsóján köd szivárog alá, de lassú méltósággal, az egykori fényt felvillantó rég elfeledett szertartásokon. Mert minden visszájára fordul. A függőleges. Nem kaptató: lejtő. Meghalt a lendület. Tárgyak, tájak: lompos kutyák elhevernek a messzeségben — lábainkhoz törleszkedni se biztonság, se védettség, se jóváírható kegyelet. Már minden visszájára fordult. Mindenkori szerelmeim: a fák, a fák, rücskösen, barnán, fenyegetőn ág-bogasak, nem kedvesek, nem rajzosak — Taszítanak? Felejtenek. 3
