Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (III. A Fertőtől Zobor vidékéig - Kisalföldig népcsoportok)
Népművészet Tájunk nemcsak történelmi, hanem népi műemlékekben is gazdag és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sok-sok évszámos faragást (mestergerendán, ládán stb.), cserepet (pl. céh- kancsót) és egyéb tárgyat is ismerünk a múltból. E bőséges emlékanyag és egyéb források segítségével sikerült nyomon követni a faragott, vésett mértanias díszek háttérbe szorulását a festett ornamensek mögött, egyes esetekben (pl. a komáromi ládafestés, ill. díszítés tekintetében) pedig több korszakot is világosan el lehetett különíteni és feltárni az úri (pl. a hímzésekben, az első madaras menyasszonyi ládákon), továbbá az iparosok (az asztalosbútorok hatását a népi bútorokra) befolyását a paraszti eredetű tárgyak díszítésére. A művészkedés első szintjét a pásztorok és egyes falusias kis- vagy inkább háziiparok őrizték meg: az előzők elsősorban saját használati tárgyaikat (bot, ostor, tükrös stb.) faragták vagy díszítették, a háziiparban a gyékényszövés (pl. Sarródon) és a csuhéval történő bútorfonás (pl. Ménfőcsanakon) ért el iparművészeti színvonalat, mindkét iparág máig él, exportképessé is vált. Már a 18. századtól —sőt szórványosan a 17.- től is — ismerünk mértanias díszekkel, ékrovással faragott mestergerendákat, kapufélfákat, ez utóbbiak — virágornamensekkel kiegészülve — a Rábaközben még századunk 30-as éveiben is állottak! A belső bútorzat azonban ennél jobban változott, díszesebb is lett. így pl. az ún. hegedűhátú (faragott támlájú) székek Itália felől terjedtek el, előbb az úri, majd a parasztnép körében is, ahol már a magasra vetett ágy előtt sorakoztak a faragott, festett támlájú székek; mindegyik az ülés felől díszítve, mivel ezekre nem nagyon ültek! A 18. századtól egyre több virág borította az említett ládákat és egyéb bútordarabokat is; Győr, majd utána Kóny és Kapuvár asztalosai gyártották ezeket, a komáromiak pedig a ládákra szakosodtak és ezeket exportálták a legnagyobb számban. A komáromi asztalosok kezdetben még reneszánsz stílusú virágozással díszítették a vidéki protestáns templomocskák kazettás famennyezetét, majd az úri (részben intarziás) bútorokról lelesték a páros madarakat, ezeket ráfestették a menyasszonyi ládáikra és melléjük tulipánt tettek. E komáromi tulipános ládákon egyre kevesebb lett a faragás (a férfimunka) és egyre több a festés (később már kizárólag női munka), és csaknem két évszázadon át szinte az egész Duna mentét elárasztották velük. Komárom hatására egy kapuvári alközpont is kialakult, de a népművészeti befolyást az egész Duna mentén (Harta, Dunapataj, Kalocsa, Fadd stb.) is megfigyelhetjük. Aligha volt még népművészeti ág, mely ennyire interetnikussá tudott volna válni, legfeljebb a kerámia és a cifraszűr divatja versenyezhet vele. (Erre alább még visszatérünk.) A fazekasközpontokról (Győr, Komárom, Dőr stb.) egyelőre keveset tudunk, mindenesetre itt is a fazekas szó az általános, mint a Nagy- alföldön! Híresek a dőri korsók, helyi specialitás a kettős ételhordó szilke. A cifraszűr fő központja Veszprém volt, tájunkon (Csepregen) is korán felbukkan, 1815- ben már tilalmazzák, később azonban székében elterjed. (E viseleti darabbal majd a Bakony kapcsán foglalkozunk behatóbban.) Ami magát a kisalföldi paraszti viseletét illeti, nem különbözött annyira a városi polgári vagy nemesi ruházattól, mint más tájakon, sőt itt még a mezővárosokban (pl. Kapuvárott) is megmaradt színesnek, ritka kivételképp még a férfiak is díszes viseletben jártak! A rábaközi és Sopron megyei hímzés egyrészt több régi anyagot és technikát (házilag festett szőrfonal, mellyel házivásznat díszítettek), másrészt úrias vonásokat (így pl. a máig élő höveji hímzés) őrzött meg, ill. dolgozott fel. Nem véletlen, hogy tájunkon olyan gazdagon van képviselve a múzeumokban a népviselet és szinte minden nagyobb helységben alakult népművészeti kör (a pávaköröket és egyéb együtteseket most nem említve) is. Néhol a női fejviselet életkor szerint változó (sötétedő) színei őrzik a régi hagyományokat. Népszokások Tájunk népszokásai legalább olyan gazdagok, mint Zala és Vas megyében, sőt a magyar nyelv- területen belül talán éppen itt a legváltozatosabbak. Igaz, a régies regölés csak kopottabb formában él Sopron megye déli szegélyén, de maradványai egészen Győrig kimutathatók! A legényavatás (és a hozzá kapcsolódó egyéb szokások), valamint a lakodalmi szokások viszont itt a gazdagabbak. Kezdjük is mindjárt ezekkel! A legényavatás kapcsolódhat a dec. 28-i aprószentek ünnepéhez és szokásaihoz, de kötődhet a jan. 6.-a után kezdődő farsangi periódushoz is. (Itt a szokások nem annyira kihalnak, mint inkább keverednek egymással, így pl. a balázsolás tartalmazhat farsangi vénlánycsúfolót, a pünkös- dölés pedig összeolvadhat az ún. török basajátékkal, vagyis amikor a menetben láncra vert és medve módjára kényszerűen táncot lejtő figurát is visznek magukkal.) Voltaképpen az egész évre kiható céhes rendtartás és falusi legényélet ünnepi fénypontja ez. (Kapuvárott inkább a búcsú.) A serdülő (szigetközi nevén: puhab) még nem lehet teljes jogú felnőtt; a cigarettát kiütik a szájából, a kocsmából kizavarják és ha udvarláson kapják rajta, megszégyenítésül létrán bújtatják át, esetleg el is fenekelik. Amikor azonban már tud kaszálni (aratni), elbírja a zsákot és tud dalolni is, keresztapát választhat, aki beajánlja és be is vezeti a legénycéhbe. A jelölt megfelelő mennyiségű bort vesz és a buzdító beszéd (és verés) után valahányszor társai isznak, mindig fenékig kell saját poharát ürítenie, különben a nyakába öntik. Ezután már elkísérik a lányos házhoz is és szabadjára hagyják. (Részt vehet a bálokon, dohányozhat, ihat, udvarolhat.) 95
