Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Pákolitz István: Küszöbök (elbeszélés)
A Vendel tanító úr is mesélte, hogy egyszer nagyon kikapott a nadrágszakajtás miatt; mikor este le akarta vetni, nem tudta, mert nem jött le a nadrág, oda lett varrva az aldónadrágjához. A Ruff Bözsi néni varrta meg a nadrágját, csak úgy sebtiben. Nyilaz- tak a régi zsidótemetőben; a nyíl végében gombostű volt, ami eléggé veszedelmes játékszer; no nem is a gombostű miatt lett a baj, hanem abból, hogy a Vendel tanító úr félreugrott amikor lőtt az ellenség, csakhogy rosszul ugrott, beleakadt egy akáctüskébe és ritty! elszakadt a nadrág. A Ruff néni gyorsan bevarrta a szakadást, hogy otthon ne tudják meg; mégis kiderült a dolog, mivel a nagy sietségben a Bözsi néni nem mondta: Vendi, vezsd lé a nadrágod; — akkorra már négy-öt leány is odacsődült, hát csak nem fog elébük állni egyszál gatyában; pedig hát odaállhatott volna, hiszen gyerek volt még, Vendi, nem Vendel tanító úr. S ha a Ruff néni mondja is, akkor se veti le, de nem mondta, így aztán a Bözsi néni összepufolta, és odavarrta a nadrágot az alsónadrághoz; ezért nem akart este lejönni a nadrág, hiába húzkodta; az édesanyja meg, a Bábi néni, jól eltángálta a Vendit. Hí Hí Hí Na, én nem fogom szaggatni a ruhámat, az biztos, mert a ruha sok pénzbe kerül. Például az is nagyon drága volt, amit a Revitz úrnál vettünk, Revitz Gyula rőföskeres- kedőnél. A papa több mint egy órahosszát alkudozott, hogy Revitz úr így meg úgy, de a Revitz úr nem engedett, azt mondta, nézze Gyuri bácsi, olcsóbbért nem adhatom, nekem is ennyibe van, de ha akarja, elviheti hitelbe is, mert ő megbízik; ez abból is látszik, hogy Gyuri bácsinak szólította; a papát mindenki így hívja: Gyuri bácsi, még a plébános úr is, pedig a plébános úr öregebb a papánál; csakhogy a Revitz úr az más, ő rőföskereskedő, nem a mi templomunkba jár, hanem a zsinagógába, mégis tudja, hogyan szólítják a papát, és ez a bizalom jele; azonban a papa nem akarta a ruhámat elhozni hitelbe; kétszer kijöttünk a boltból, de nem nagyon siettünk, mintha csak arra vártunk volna, hogy a Revitz úr utánunk jön, visszahív; így is lett, végtére a Revitz boltos mégis engedett pár krajcárt, ráadásképpen egy pici karórát adott az ünneplőruhám mellé. A karórának jobban örültem, mint a ruhának; egészen kicsi másodperc- mutatója is volt, ha körülhajtottam, még percegett is, és annyi időt mutatott mindig, amennyit én akartam. A két nagyobbik cájger olyan szépen csillogott, mintha aranyból lett volna, mi az hogy lett volna: aranyból volt és kész! Dicsekedtem is a Huff Józsinak, mit kaptam a Revitz úrtól a ruhám mellé ajándékképp, s hogy a karórámnak aranyból van a mutatója, de a Huff kinevetett: Szarany, de nem arany! Máj bolond lessz a zsidó aranyórát anni neked te hűje! Bizony, nagyon drága a ruhaféle, és én még nem tudok gondoskodni a ruháravalóról, vagyis pénzt keresni, azaz nem vagyok még kenyérkereső, bár elég gyakran mondják, hogy ez a Pisti ügyes gyerek, megkeresi a kenyerét; meg ám, de mindjárt hozzáteszik: az asztalfiában! Hát ami azt illeti, keresek, keresgélek én pénzt a templomban a padok alatt, igaz nem sokat, de mégis. Leginkább akkor szoktam kotorászni, mikor söprés van; a Terus söpör, és akkora a por, hogy látni is alig lehet; a padok alatt meg pláne sötét van, csak tapogatok, akár a vak, de azért így is megtalálom a kétfilléreseket meg a filléreseket, amiket leejtenek, elszórnak az öregasszonyok meg a vénemberek, noha a pörsölybe akarják beledobni, csak nem sikerül mindig beletalálni a lukba, így aztán a pad alá gurul a pénz. A csöngettyűs persely nem is igazi, legalábbis nem olyan, amilyen az oltárokon van, ez csak egy acskó, igaz, szép pirosbársony, ilyenből lehetett a Balog Ádám süvege. A bádogból való persely már csak azért sem lenne megfelelő, mert zörögne-csörömpölne, amikor beledobják a pénzt; így viszont szép simán és főleg 32
