Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Pákolitz István: Küszöbök (elbeszélés)
De a papa ritkán volt ilyen jókedvében; ő maga mesélte, hogy síró természetű gyerekre emlékszik, ha kiskorára gondol; sőt, legényként is elsírta magát könnyen, ha éppen úgy fordult a sor. Az pedig úgy fordult, hogy besorozták regrutának és standbeliként be köllötött rukkúni Székesfehérvárra. Minden újonc vitte a kufferját, vagyis a katonaládáját, és mindenkit kikísértek a vonathoz. Az apák nemigen kísérték a fiaikat, jobbadán az édesanyák vállalták föl ezt is; és akinek meghalt az édesanyja, azt a mostohája kísérte az állomásra. Akkorra már a papa édesanyja is a temetőben pihent, így a mostohája ment vele, és a meszes Kochék előtt azt találta mondani: „Hörstú, Tyura, ven tájne Motr gvisszet tász tú vohin gészt...” (Hallod-e, Gyura, ha anyád tudná, hová mész . . .) És akkor a papa elkezdett sírni, hogy a mostohája eszébejuttatta az édesanyját, aki nagyon korán elhalt, gyöngélkedett a szívével; kömlődi születés volt, Schwebl Erzsébetnek hívták. A papa még a vasútállomáson se tudta abbahagyni a sírást, egyre csak zokogott; az ismerősök nem mertek odamenni hozzá, hogy elköszönjenek tőle, nem akarták, hogy még jobban sírjon, bár senki nem tudta, miért kesereg annyira. Mindenki azt hitte, azért búsult neki ennyire, mert regrutának kell menni és fél a katonaélettől; hiába mondják: gyöngyélet a katonaélet, nemigen kívánkozik oda senki, de hát muszáj menni; a Ferencjóska kiadta a parancsot, nincs apelláta. De hát a papa nem amiatt búsult és zokogott, hogy regruta lesz, hanem azért volt elkeseredve, amit a mostohája mondott neki a meszes Koch háza előtt. Persze, az öregasszonynak is több sütnivalója lehetett volna, semhogy ilyenkor emlékeztessen egy érzékeny gyereket, azaz hogy katonasorban levő legényt, az édesanyjára. Súgtak- búgtak a népek a vasútnál: Na ez a Gyura belepusztul a laktanyai életbe, megöli a katonáskodás... De aztán Fehérváron már nem sírt a papa, akkor se, amikor hat óra hosszáig vasba- verték. Az volt a vétsége, hogy rapportra kellett mennie, és elfelejtette fölhúzni a fehér kesztyűjét. Mert a papának az is dukált: fehér kesztyű, mivel cukszfirer volt, vagyis szakaszvezető, sarzsi; aki pedig ilyen rangot elért, annak fehér kesztyűt kellett hordani, ha kihallgatásra rendelték, vagy kiment a laktanyából. Mivel a papa otthon még álmában sem hordott fehér kesztyűt, mert a Lencse utcában senki se viselt ilyen ruhadarabot, még más színűt se, nemhogy fehéret; hát gondolta, mit flancoljon itt a laktanyában. Egyébként azért rendelték kihallgatásra, mert a közvetlen föllebbvalója, egy zupás őrmester, valami Kratochwill nevezetű, (cseh származás) két perccel később jött be a laktanyába, hogy a szolgálatot megkezdje. Ez volt tehát a valóság; a kihallgatást vezető százados szerette volna bemártani a Kratochwillt, mert régóta pikkelt rá valamiért, és éktelen dühbe gurult, mivel a papa azt vallotta, hogy az őrmester pontosan vette át a szolgálatot. A papa azért füllentett, mert tudta, nagy baja támad az őrmesternek, ha rábizonyosul a késés: sok volt ugyanis a rovásán, s ha még ezt a két percet is a nyakába varrják, nem ússza meg lefokozás nélkül. A százados úr toporzékolt dühében, hogy a papa vallomása folytán az őrmester kimászott a csávából; így a papán állt bosszút tehetetlenségében: belekötött a fehér kesztyű miatt. Becsületére legyen mondva az őrmesternek: gondoskodott róla, hogy a papa dupla porciót kapjon az áristomban, és a vasbaverés is csak színleges volt, mert a fogoly maga rá tudta igazítani a béklyót kezére-lábára, ha netán ellenőrzést szimatolt az őrség. A papa azért sem szerette a fehér kesztyűt, mert a Mancsaft, vagyis a legénység csúfolódó nótát szerkesztett egy másik őrmesterről, akit Nochbauer Vilmosnak hívtak; alkalmasint lehetett is valami alapja a kihíresztelő dalnak: Őrmesterúr, fehérkesztyű, Ajdesoka lapostetű! Fénykép is van a papa katonakorából, rajta van az egész szakasz, középen ül a papa, tenyere a térdén, a haja rövidre van levágva, éppen hogy eltakar valamicskét a homlokából, középen egy picit széjjel van választva. A mundérján csillag van, nem arany, 30
