Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Hoppál Mihály: Deviáns magatartás és etnikus hiedelemrendszer
évek hatvanas éveiben szűntek meg a boszorkányperek és a fentiekben idézett hiedelmeket találjuk meg bennük szinte változatlan formában. Két évszázad a hiedelmek életében, úgy tűnik, semmiség. A boszorkányüldözés és -égetés kiegészítve a tortúrával a „civilizált” Európában jól mutatja, hogy a deviancia megítélésében mennyire az etnikus hiedelmek rabjai vagyunk. Ezért aztán W. G. Sumner egész kötetnyi adalékot hord össze, hogy bizonyítsa: a különféle kulturális szokások (és tegyük hozzá: a hiedelmekkel együtt) a legképtelenebb szokásokat szentesíthetik. így például a számunkra elképzelhetetlen emberevést, templomi prostituációt, építőáldozatot, bálványimádást, vérbosszút (vö. Summer 1978:439-es fejezetben). Például, míg az'egyik népnél a fedetlen arc az erkölcstelen, addig máshol a fedetlen köldök vagy mell is megengedett, de nem a lábak. Vég nélkül lehetne sorolni az etnikus hiedelmeket, amelyek éppen szabály jellegüknél fogva a deviáns magatartás mértékévé is válnak egyúttal. Továbblépve most már a patológia területére, további adatok hozhatók hipotézisünk bizonyítására, valóban nem a folklorista fikciója a hiedelemrendszer fogalma — hiszen a gyógyító orvos kórlapra jegyezte le 1915-ben a következőket: „Négy éve nincs vérem ... a fejem fáj, férgezve van az eszem . . . négy év óta mindig rajtam van a rontás. Lidércet eresztettek rám, aki férgeket rak belém és a véremet szipolyozza. Mindenféle gazemberek, akik maguk vértelenek, a Üdére útján az én véremet akarják vétetni és magukat így gyógyítani . . . Férgek eszik a fejemet, az eszméletem férgezve van . . . Tarjánné volt a fő megrontóm ...” — parafrén férfi földműves — vö. Pisztora—Kunt 1979. Nyilvánvaló, hogy itt a pszichózisba beleépült a betegség okát magyarázó hiedelem- elemsor: a rontás, a Üdére, férgek az agyban. Érthető, hogy a krónikus paranoid skizofrének, vagy a parafrén betegek elbeszéléseiben megjelennek az etnikus hiedelem- rendszer gyermekkorban megismert elemei. Még érdekesebb a sámánok esete. A kutatás hosszú ideig igyekezett az egészet egyfajta pszichomentális jelenségként a vitaminhiányból kialakuló arktikus hisztéria jelenségeként magyarázni. A sámánokat pedig, akik között kétségtelenül voltak hiper- érzékeny emberek is, tipikus deviánsokként jellemezték. Éppen ellenkezőleg, nincs bennük semmi deviáns, hanem csak az adott etnikus hiedelemrendszer és a közösség elvárásainak megfelelően felvállalták azt a társadalmi szerepet, amelynek ellátása a sámán feladata volt: a csoport egyfajta mentálhigiénés ellátása (vö. dr. Kelemen 1978) úgy is mondhatnánk pszichiátriái rehabilitáció a betegek körül, a nehéz természetifizikai körülmények között élő csoportban. Tevékenységük egyáltalán nem tekintehtő deviánsnak — még a rendszeres narkotizálás sem (vö. Boglár 1978) — mert a hallucinogén anyagok használata hozzátartozott a szertartáshoz, benne volt a rendszerben, abból következett. Fontos tehát azt világosan látni, hogy a deviancia fogalma teljesen kulturálisan meghatározott — sőt még ugyanazon a nemzeti kultúrán belül is a kisebb csoportokhoz kötött, s hogy mit tekintünk deviánsnak, az nagyrészt attól függ, hogy benne van-e a saját rendszerünkben az az elem vagy jelenség, illetve, hogy a saját kultúránk szemüvegén nézve hogyan ítéljük meg a dolgot. ÖSSZEGEZÉS HELYETT Összefoglalva a példákból adódó következtetéseket, elmondhatjuk, hogy a falusi közösség számára a deviáns egyéniség mint jelenség, mint viselkedési forma éppen úgy megfogalmazást, sőt meghatározást nyert, mint úgynevezett fejlett városi társadalmunk számára. Megkockáztatjuk a feltevést, hogy talán még sokkal pontosabban —
