Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Ördögh Szilveszter: Zuhog a fény (novella)
(Nem szeretett kisgyerek lenni. Még akkor sem, ha mindenki azt mondja, hogy neki a jó, mert még kicsi. Mert nem kell törnie magát, nem kell gondolkoznia, és egyáltalán: nem kell semmi fontosat csinálnia. „Tiszta hazugság, hogy jó a gyereknek, akárki akármit is mond.” Először is mi jó van abban, ha a felnőttek barackot adnak a fejére, meghúzzák a fülét, összenyálazzák az arcát. Ebben semmi jó nincs, ezt csak a felnőttek szeretik, agyereknek nincs benne semmi öröme. És a fel nőttek soha nem veszik emberszámba a gyereket, soha. Mert ha kérdez, akkor csak butaságokat kérdezhet, ha mond valamit, akkor leintik, hogy nem ért hozzá, hogy ne szóljon bele a nagyok dolgába. Ha meg akarja mutatni, hogy igenis erős már, hogy elbír két teli vödröt, akkor kinevetik, aztán megfenyegetik, hogy ne hősködjön, mert még belerokkan .. . Hát a gyereknek hallgatnia és tú'rnie muszáj. És hiába tudja a kisgyerek, hogy fontosat kérdez, és hogy amit mondani akar, annak igenis van értelme! És hiába tudja, hogy elbír két teli vödröt . . . Hiszen kipróbálta már, csak annyi volt a baj, hogy amikor vitte, a combjához súrlódott a vödör, és minden lépésnél kilötyögött egy kicsike víz ... De azért még elvitte, teljesen egyedül! És a felnőttek is kilötyögtetik a vizet, nemcsak a gyerekek! Nem jó a gyereknek, ez már biztos. Mert igaz: gondolkozni, töprengeni sem tud még semmin, és emlékezni sem tud, ami a legrosszabb, mert neki még nem lehetnek emlékei sem, mivel keveset élt. Bezzeg az öregek! Hát ezért is irigyli az öregeket... És a gyerekkel nem történhet soha semmi igazán érdekes. Még a gyeplőt sem foghatja, csak akkor, ha nem megy a ló. Akkor meg semmi értelme az egésznek. És örökké csak a szófogadás meg a szófogadás. Hogy jónak kell lenni, csöndesnek kell lenni, engedelmeskedni kell, meg kell adni a tiszteletet meg a hálát. És ha kitalálják a felnőttek, még Jézuskának is muszáj lenni! És sírni sem szabad, mert az kislányos. Hát mit tehet a gyerek? Nem ellenkezhet, hagynia kell, hogy selyemszoknyát adjanak rá, hogy papírglóriát illesszenek a fejére, hogy hajtövei csípjék össze homlokába hulló haját. És igazán: alig marad valami, ami jó lenne agyereknek. Esetleg a rosszalkodás, ha nem veszik észre a felnőttek. De általában észreveszik, és annak térdeplés a vége vagy pofon. Lenne még a verekedés, de az meg nem igazán jó játék. Mert nem mindenki egyforma erős. És az sem igazi, ha lovasat játszanak. Hiszen tiszta hazugság, ha a gyerek a ló, és madzag a gyeplő. És a homokból sütött kenyeret nem lehet megenni, a sárból készült várban nem lehet lakni. És az is butaság: ücsörögni a fa tetején és berregni, hogy most pilóták vagyunk, és messzire repülünk ... Nem is repülünk sehova, mert a fa egyhelyben áll. És hiába berregünk a szánkkal, attól az még nem repülő! Hiába, nem jó a gyereknek. Ezért is találta ki a kisfiú, hogy minél előbb öregember akar lenni. Az öregembernek már nem parancsol senki, nem szólnak a dolgába, nem mondják, hogy butaságokat kérdez, hogy se füle, se farka annak, amit mond. És az öregembernek nem kell Jézuskának lenni. És az öregember nem káromkodik, nem veri a lovat meg a disznókat, és nem szidja a népi demokráciát a terményadó miatt... Mert az öregember, mint a tata is, csak ül békében az akácfa alatt, és bámészolja kedvére a fényt meg az árnyékot. És köszönget az embereknek, és esténként visszaemlékezi az egész életét!) „Ördög bújjon ebbe a kurva időbe! Most meg nyakunkon az eső!” A kisfiú csak most eszmélt föl. Megdöbbent: fekete volt az ég, már sehol az iménti aranykáprázat. „Hát megnyitotta Jézus a mennyország ajtaját és elküldött ide egy felhőt!” „Más sem hiányzik most, minthogy darabban maradjon!” Csúnyát káromkodott az apa. Még ott volt két rend vágni való. „Most mi az istent csináljunk?!” Az anya az aláereszkedő, súlyos fel leget nézte. „Lehet, hogy jég is van benne.” Az apa eldöntötte a kaszát, kiakasztotta a tokmányt a nadrágszíjából. „Anya, te eridj gereblyézni, én összekötöm a kévéket!” — és rohanva térdelt a búzakupacokra. 36
