Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 2. szám - Ördögh Szilveszter: Zuhog a fény (novella)

Az anya erőlködött a gereblyével, a kisfiú cipelte a megkötött kévéket a keresztekhez.

Föltámadt a szél is: belekapott a porba, és száguldott vele eszeveszettül.

A kisfiú szerette volna megköszönni a Jézuskának a csodát. „Igyekezz, nem érünk rá bámészkodni! Ha eláznak a kévék, nem tudunk csépeltetni! Kapkodd a lábad!” Az apa arcán forrt a veríték. Dobálta egymásra a kévéket, a kalászokat befelé fordítva, ne férhessen hozzájuk a víz. Még kicsépelné a zápor, még begyüllasztaná a nedvesség! „Csak a nagyját húzd össze! Rohadjon itt a többi!” Az anya nem figyelt az apára, vonszolta a gereblyét.

Sisteregni kezdett a tarló — óriási csöppek potyogtak rá, s azonnal szétpárologtak.

„Szaladj, kapkodd össze a ruhákat, a kannát, a garabolyt! Tedd a kocsira az ülés mögé! Borítsd rá a viharkabátot!” — Az anya kévéket hajtogatott össze a gereblyézett hulladékból.

A kisfiú rohant a szekérhez. Ahogy rámolt a bak mögött, látta, hogy eltűntek a legyek és a bögölyök. Mintha könnyek csurogtak volna a ló szeméből — pedig csak az eső áztatta a pofáját.

Viliámlott, aztán dörgés zuhant a tájra.

Az anya arcába húzta a kendőt, szaladt a kocsihoz. Villogott a sarló a kezében. Jött az apa is: vállán a kasza, a gereblye. „Az istent ebbe a rohadék időbe. Az ember teljesen megbolondul!”

A kisfiú arcán csörgött a víz. A földre szakadt felleg eltakarta a kereszteket, a ka- szálatlan búzát.

„Nee, nekem ne rémüldözz, mert szíjat hasítok a hátadból, az istent a te anyádba is!” Az apa eloldotta a kötőféket és ráhúzott a végével a lóra.

„Borítsd a fejedre a kabát szélit, ha megfázol, én nem tudom, mit csinálok veled!” Az anya szólt hátra a kardigán alól. A kisfiú lehunyta a szemét tehetetlenül.

37