Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Végh Antal: Tengeren túl, magyarok közt (útirajz)
Persze, hiába bérelné a lengyeltől csak azt a száz holdat, ahol megengedik neki a dohányt... Nem adja, csak az egész birtokot. És ráadásul köteles még azt a földet is rendben tartani, amelyik nem terem semmit. Ez az ő érdeke is, mert váltogatja a földet, hol az egyik száz holdba telepíti a dohányt, hol a másikba. A kimaradt föld pihen, zöldtrágyát kap, évi kétszeri szántást. A gyom szinte ismeretlen. Nemcsak azért, mert kifogástalan vegyszerek vannak és jó talajművelő gépek, hanem azért is, mert a gyomok sose nőnek meg akkorára, hogy magokat hozhassanak. És a szomszéd elhanyagolt földjeiről se hordja át a szél a magvakat. Egy földet — tudja minden földet túró paraszt — csak egyszer kell úgy istenigazából rendbe tenni! Ezt annak idején elvégezték a szatmári-szabolcsi summások. Azóta csak az „állapotot” kell fenntartani. Igen szigorú bérleti szerződések vannak, aki annak a feltételeit nem tartja be, nemhogy jó farm-bérletre nem tehet szert, büntetést is fizet. Mert itt is úgy van; a java birtokokra akad gazda. Ezért vigyáz minden tulajdonos, hogy a bérlő ne élhesse ki a birtokot, ne Csáki szalmájának tekintse aföldet, afarmokat, semmit, ami azon van! Mert ha egy farm egy-két év alatt lejárt, aztán már az isten se állítja meg a végleges züllés útján. Inkább a házat hanyagolják el, de a földnek rendben kell lenni. Ez az öreg lengyel is — számos ellenőrzést tart a szezonban, — pedig neki a bérleti díj jár, ha egy levél dohány se terem! A pénzt bezsebeli. Az épületre nem költ. A gazda is csak azt a szekciót tartja rendben és gondozza, amelyet laknak is. Persze, arra is van törvény, hogy a tulajdonos tegye rendbe a kastélyt. Különben a gazda más farm bérlete után néz. Mert nemcsak a bérlő trehányságának a híre megy szét a tulajdonosok között, a tulajdonos nemtörődömségének a híre is szárnyra kél. Aztán nézhet, mikor nyit rá ajtót az új bérlő, ha a régi lelépett. Olyan szoros érdek- összeszövődések ezek, hogy aki nem akar a víz alá kerülni; nem is vét ellene. Minden a gazdákra bízva! Az állam a dolgok eme részébe nem szól bele. Se abba, hogy valaki a csillagos égbe menjen, se abba, hogy valakik koldusbotra jussanak. Itt csakugyan; szemesnek áll a világ! Mikor a dohányszezon véget ér, akkor a dohányfarmerek „nyugovóra” térnek. Ez évente négy-öt hónap. Akkor aztán a kemény kanadai tél elől leruccannak Floridába, haza Magyarországra, ki merre lát. Kinyújtózkodnak, kipihenik magukat, összeszámolják a pénzüket; megérte, nem érte, erőt gyűjtenek a következő szezon napi 16—18 órás munkanapjaihoz. Télen egyébként se éri meg otthon maradni. Mert az állam csak a nagy, az egész földrészt átszelő „interkontinentális” utakat tisztíttatja meg a hótól. A kis településekre vezető, vagy a farmokra vivő bekötőutak hómunkáját az érdekelteknek kell elvégezni, elvégeztetni. Ehhez vagy gép kell, hómaró, lánctalpas hókombájn, vagy pénz a bérmunka elvégeztetéséért. Élvezetesebb is, olcsóbb is télire lelépni valamelyik kedvezőbb égtáj irányába. Az állam semmire sem vállalkozik. Úgyszólván mindent átenged a magánkezdeményezőknek. Ha valamire nincs magánkezdeményezés, de az valójában állami érdek, kiadják a „témát”. Egy ilyen téma a fásítás. Óriási területeket például magánember nem fásíthat. Mert mikor láthatná a hasznát? 50, 80,100 év múlva! Ekkora kitartása, türelme még a legszívósabb kapitalistának sincs! De erdősíteni kell. Ezért az állam magánszemélyeket bíz meg faiskola létesítésével. Majd megvásárolja a faiskolától a szükséges csemetéket. Újabb vállalkozóval meg19
