Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Végh Antal: Tengeren túl, magyarok közt (útirajz)
— Ha lázadnának, az nem az ő bűnük lenne, hanem a mienk, akik neveltük, neveljük őket. — Szóval ők is ugyanúgy látnak mindent, mint ahogy önök, az öregek tanácsában? — Aki nem úgy látja, az elmegy! Mindenkinek szabad akaratot adott az Úristen. Az embert így teremtette ... Szakállunk is azért van, mert az embert ilyennek alkotta meg az isten ... — És aki nincs megelégedve a fizetésével? — Itt fizetése senkinek sincs! Mindenki dolgozik az erejéhez, a tudásához, a szorgalmához képest; egész nap. A munkaidő reggel hétkor kezdődik, este ötig tart. Ingyen ehet, lakhat, ruházkodhat mindenki. — Mindenki annyi ruhát vesz magának, amennyit akar? — Természetesen! — És aki sokkal többet akar venni, mint a másik? — Ilyen ember nálunk nincs! A gazdaságban szabályszerű könyvelés folyik, közösen tanácskozzék meg, mikor mit vegyenek és mennyiért? — És ha valaki kocsit akarna venni magának? — Van a közösségünknek három is. Három — a legújabb, a legdrágább — diesel Mercédeszünk van! — És abba beleülhet akárki, akármikor, és bárhova mehet vele? — Természetesen! Ha akarja. Ha szüksége van arra az útra. — És ki mondja meg, hogy szükséges-é az az út, vagy sem? — Én! A kommunának a jó adottságai miatt — sokkal nagyobb a jövedelme, mint amennyibe a beruházásaik, a fenntartás, a tagság ellátása, eltartása kerül. Úgy hírlik, hogy a „Community Farm” a környék egyik leggazdagabb, legtehetősebb „cége”. De ők nem bocsátkoznak üzleti vállalkozásokba, nem vásárolnak részvényeket, amelyekben „megfiadzik” a pénz. Van egy óriás bankbetétjük. De a jövedelmük még annál is magasabb, mint amennyit évről évre be akarnak tenni a bankba. Az ezen felüli összeget egy különös célra fordítják. A „Szentföldön” alakult és működő „kibucokat” segítik. Oda rendszeresen jelentős összegeket utalnak át. Sőt, évről évre egy-egy népes csoportjuk is ellátogat Izraelbe. A tagok ezen kívül is bárhova utazhatnak, ezt nem tiltja az alapszabályzatuk. Sokan közülük évről évre hazajárnak Magyarországra is, rokonlátogatóba. Csakhogy az itt születettek nem vágynak Magyarországra, az öregek meg nehézkesen mozognak, de még ez lenne a legkevesebb baj, lassacskán elhal minden rokon, testvér, atyafi, akit még meg lehetne látogatni. Nem lenne érdektelen megírni ennek a farmnak az öt évtizedes történetét! Mi mindenen kellett keresztülmennie az itt élőknek ötven év alatt! Micsoda világ fogadhatta őket itt hajdanán, ha a védekezésben arra kényszerültek, hogy ilyenfajta közösséget alakítsanak ki, mint amilyen ez. Mennyire kellett, hogy féltsék magukat, társaikat az új világ ezer és ezer veszedelmétől, ha csak ebben az összezárkózottságban vélték megtalálni a védekezésük lehetőségeit. Mert ezek az emberek, amikor ide kijöttek, 25 centért törték — kézi kalapáccsal — a kő köbméterét az utak, vasutak alá. És úgy kuporgatták össze a pénzt az első darab föld megvásárlásához! Közülük nem jött haza senki, itt, így, együtt vélték megtalálni a boldogulásukat. Hát most itt élnek, „boldogulva”, boldogan ... Itt a farmon a legjobb, a legkorszerűbb gépekkel dolgoznak. Megnéztük a műhelyeket is. Az asszonyok keze alatt zörögnek a varrógépek, egyik paplan után a másik, a 14
