Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Késmárky Mária: Újabb adatok Nagy István bajai éveiről
gével megállapítható, hogy a polgármesterhelyettes (dr. Puskás Dezső) sürgette az ügy előrejutását, sőt az ő megbízásából vette meg a város 150 Pengőért az Erdőszéle c. festményt, amelyet aztán a főjegyzői hivatalban helyeztek el. A városi tanácson található Iparlajstrom bejegyzése szerint 1937. február 19- én (6 nappal Nagy István halála után) adták ki az iparengedélyt. Az özvegy férje halála után két héttel nyitotta meg a trafikot a vármegyeházán, s 15 évig vezette, szerény megélhetést biztosítva magának és növekvő fiának. A BETEG NAGY ISTVÁN E kérdés orvostörténeti bizonyítékai a Bajai Városi Tanács Kórháza elmeosztályának főorvosa, dr. Schwabik József birtokában vannak. Itt csak néhány, nem szakember által is értelmezhető eseményt idézek fel, azzal, hogy nem célom a művész magánszférájába való illetlen behatolás. A testi szenvedés mozzanataira azért emlékeztetek, mert ennek ismeretében még tiszteletre méltóbb az az alkotói képesség és szenvedély, amely az utolsó években is sok mű megszületését eredményezte. Betegeskedése a huszas évek vége, a harmincas évek eleje felé szinte törvényszerűen következett be, zaklatott életmódja, súlyos nélkülözései folytán. Nagy István egy Lyka Károlyhoz 1934. május 18-án írott levelében említi: „Betegségem három év óta bénít, de ha Isten éltet és segít, minden akarásommal azon leszek, hogy bennem Méltóságos Uram ne csalatkozzék”. (Solymár István: Nagy István, 1977.) A harmincas évek jugoszláviai időszakára emlékezik Berényi János: „A fáradt, beteges, testben már megtört művésznek, kellemes és újabb — egyúttal utolsó munkarohamra erősítő — pihenője lett ez az esztendő . . . Teremtő hangulata lázszerűen olykor hetekig tartott, s ilyenkor minden másról megfeledkezett. Szervezete gyengült és romlott ebben az emésztő izgalomban, lépései az utcán bizonytalanná váltak, keze . . . megmerevedettnek látszott ... de ez a sokat dolgozó kéz csak addig volt merev, amíg krétát nem érzett ujjaiban . . .” (Napló, 1937. febr. 28.) Az 1933 nyarán Bácsalmáson tartózkodó művész egészségi állapotáról kezelőorvosának, dr. Ádámfi Józsefnek hozzám írt leveléből idézek: „Én voltam a háziorvosa . . . Feleségével együtt jártak a rendelőmbe. Orvosi honoráriumról szó sein lehetett, mert bibliai szegénységben éltek... Magas vérnyomása volts erre az akkor divatos jódkáli gyógyszert a feleségem ajándékozta neki szere- tetből.” A Reggel c. lapban 1934. augusztus 3-án a naiv művészek tárlatán való részvétele kapcsán megszólaltatják Nagy Istvánt, aki egyebek között egészségi állapotáról szól: „Most beszélni is alig tudok. Azt mondják, ezt az idegállapotom teszi.” Bajai letelepedésüket követően az 1936- os év hozott súlyos rosszabbodást; bár, mint láthattuk, az előző években is sokat szenvedett. „Két esztendőn át egyre rosszabbodó egészségi állapotában is lankadatlanul dolgozott” — emlékeztetett a Baja-Bácska. A helyi lapok ettől kezdődően többé-kevésbé rendszeresen számoltak be a művész állapotáról. Az első kórházi ápolásról szóló híradás akkor jelent meg (1936. febr. 6.), amikor dr. Artinger Imre, a Magyar Művészet felelős szerkesztőjének ajánlatára a Szi- nyei Társaság közgyűlésén Nagy István „Édesanyám” című képének ítélte a „Beckói Bíró” 200 pengős díját. „Az események tragikus összetalálkozása, hogy a székelyföldről bajai talajba szakadt magyar művészzsenit a kórházi betegágyon érte a művészi alkotó képességére olyan fontos tényező: az elismerés.” Lehetséges, hogy állapota a következő hónapban javult, hiszen áprilisban Baján ő is szerepelt egy Nemzeti Szállodában rendezett kiállításon. (A kiállítást Márk Lajosnak rendezték, mellette helyet adtak Miskolczy Ferencnek és Ágoston 72
