Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Késmárky Mária: Újabb adatok Nagy István bajai éveiről
Vencelnek is.) Az újságok nem adnak hírt arról, hogy beteg lenne. Javulására enged következtetni egy március 29-én kelt Nagy Istvánéknak írott Tornyai-levél egyik részlete is. „S mostanában mintha én is jobban lennék egészségileg, de ez is nagyon változó, mint a jó Pista barátomé .. Májusban újra válságossá vált a művész helyzete: „... Gondos kezelés után valamelyest javult Nagy István állapota; most azonban... hirtelen ismét rosszabbra fordult. A kiváló festő, akit súlyos bénulás ért, az utóbbi időben alig táplálkozott valamivel, úgy hogy teljesen eigyengült és agybénulás következtében beszélőképességét is elvesztette. Kezelői mindent elkövetnek, hogy az országos hírű, értékes festő életét megmentsék. A művész felesége úgyszólván minden idejét a beteg ágya mellett tölti.” Júniusban ,,. . . súlyos betegen fekszik a bajai kórházban . . . Állapota aggodalmat keltő.” 1936 júniusi keltezésű az a levél, amelyet Medgyessy Ferenc írt a bajai szemészfőorvosnak, dr. Aszalós Imrének. Nagy István után így érdeklődik: „Hát vajon szegény Pista jobban van-e? Nem- [sok] bízni való van rajta szegényen” (Medgyessy orvos is volt). A beteg talán júliusban volt utoljára jobban: „... most egyszerre örvendetes javulást észleltek rajta.” (Bácskai Újság, júl. 20.) A nemrég még szorongató helyzet változásáról az aggódó feleség írhatott Tornyainak is, mert vásárhelyi kórházi ágyán válasz írására szedte össze magát a gyenge, reszkető kezű idős mester. „...Én egészen tehetetlen vagyok — írja magáról. — Legalább 4—5 hétig gyógyulnom kell, — ha ugyan itt nem hagyom a fogamat.” A lap első mondata Nagy Istvánra vonatkozik: „Örülök nagyon, hogy Pistánk jobban van.” Kórházi betegágyánál feleségén kívül is akadtak látogatói. Egy alkalommal vele tartott Vondra Ottóné, a Nagy Istvánékat befogadó Szoyka család egyik lánya. „Én nem mentem be Marcsa nénivel a kórterembe — mesélte —, csak ahogy kinyílt az ajtó, láttam, hogy Pista bácsi hófehér hajjal — nagyon megfehéredett azalatt — egészen körül volt kötve. Feltehetően azért, hogy magában kárt ne tegyen. Ez az emlék maradt meg róla. És egy rajzocska, azt nagyon sajnálom, hogy odaadtam Marcsa néninek, mert nem tudom, megvan-e ma a fiánál. Az utolsó rajz. A kórházban a nővért — akkor még apácák voltak — rajzolta le, de egészen eltorzult arccal. Látszott a rajzon is, hogy az ő elméje már nem tiszta. De azért aláírta szépen.” — Ugyancsak Vondráné mesélte, milyennek látta az idegösszeroppanás rohamaiban. „Ilyenkor toporzékolt, ökleit összeszorította. Akkor a Marcsa néni rohant a két-három éves kislányomért. Amint a csöppséget meglátta, abban a pillanatban lecsillapodott. — Annyira szerette a kislányt? — Szerette nagyon. Valószínűleg a fiát is nagyon szerette, de ő igen eleven volt, és úgy látszik ezt már nem bírta.” A pályatársak közül is meg-meglátogat- ták a kórházban. Jelky-szobrának elkészítésére, majd felavatására több ízben jött Bajára Medgyessy Ferenc, feleségével. Együtt is felkeresték a nagyrabecsült festőt. Minden bizonnyal a júniusi látogatás szomorú emléke elevenedett meg Med- gyessyben a már idézett, Aszalóshoz írott levelében. Nagy Istvánra Medgyessy özvegye szeretetteljesen emlékezett vissza: ,,. . . kórházban feküdt éppen szegényke. És már olyan stádiumban volt, hogy neki minden mindegy volt. Talán nem is látott meg engem, még ha rám nézett is volna . . .” 1937. febr. 13-án, 64 éves korában meghalt Nagy István. Halála okául tüdőgyulladást említ az egyik bajai újság. Dr. Schwabik József (és Dr. Aszalós Imre emlékezete) szerint agyérelmeszesedés volt a halálos végű betegség. Ez utóbbi nem zárja ki az előbbi tudósítás igazságát: a belgyógyászatról került az elmeosztályra. Katona Ádám szerint (Igaz Szó, 1973. 73
