Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Csalog Judit: Az igazság győzelme
nyolcán téptük a szánkat negyven helyett, sötétedésig — miközben odalentről mind inkább felhallatszott az a bizonyos baráti hangulat — láthattunk később néhányat közülük fel kászálódni, s ott dülöngélni, támolyogni és idétlenkedni a tanítványaik előtt. A következő héten én mindezt szóvá tettem a pedagógus pártcsoport előtt. Tudod, mi volt a válasz? Először annyi csak, hogy ugyan már, ne legyek ennyire merev. Kell, hogy néha fehér asztalnál, ésatöbbi. Meg hogy: ilyesmi mindenkivel előfordul, mindnyájan emberek vagyunk, és így tovább. Egy kis kikapcsolódás még nem bűn, ne csináljunk minden bolhából elefántot. így. Legalábbis eleinte csak így. De aztán kezdett a hangulat begorombulni. Hogy mit képzelek én? Hogy mit akarok én! Hogy mi bajom már megint! Tudod, mi lett a vége? Az, hogy: „szegénykém, azért hőbörög, mert őt senki se hívta.” Megértheted, hogy ezek után nem tehettem mást: bejelentést tettem a járásnál. Megírtam nekik, hogy ami itt történt, az nemcsak pedagógushoz méltatlan, de minden szocialista erkölcsi norma cinikus szembeköpése. Sokáig semmi válasz. Aztán egyszercsak jöttek az elvtársak, és „kivizsgálták a panaszomat”. Ami úgy történt, hogy kiszálltak az autóból s kezet ráztak főnökünkkel és egész sleppjével, majd baráti látogatást tettek az igazgatói irodában. A kihallgatásokra általában munkaidő után került sor. Hogy a kartársak — akik úgy vélték persze: miattam kell itt gyilkolniuk drága idejüket — szóval, hogy mit vallottak és mit nem, azt csak találgatni lehet. De mivel szinte mindnyájan nyakig voltak a szószban, és mivel az is nyilvánvaló volt, hogy a járási és megyei elvtársak mit szeretnének hallani: nem kell hozzá valami dús fantázia. Igaz, hogy én sem hagytam magam. Kihallgatásom alkalmával, két ízben, én is elmondtam nekik a magamét, és azt is, mivel tudom bizonyítani állításaimat. Mindent magnóra vettek. Azt mondták, később legépelik a szöveget, és akkor majd az aláírásommal hitelesíthetem. De erre nem került sor. Mármint a hitelesítésre. Végül kezembe nyomták a határozatot. Bejelentésem — így a határozat — minden alapot nélkülöz. Felszólítanak, hogy próbáljak beilleszkedni a kollektívába, és kartársiasabb magatartásommal feledtetni e sajnálatos eseményeket. Mikor ezt elolvastam, egy pillanatig azt hittem, hogy nem tudok olvasni. Vagy álmodom. Vagy tán részeg vagyok. Soha nem hittem, hogy ilyesmi lehetséges. Nem, nem az isten háta mögött! Egy szocialista ország kellős közepén, fényes nappal, Magyarországon! Isten és emberek szeme láttára,lehetetlen, hogy mindez: valóság! Úgy éreztem — ma is úgy érzem — hogy ez az egész história egyszerűen káprázat. Amit én akkor mondtam a főnökömnek, az tényleg nem tűri a nyomdafestéket. De én talán nem vagyok ember? Nekem tán nincsenek idegeim? Szótlanul kell néznem és tűrnöm, hogy úgy taposnak el, mint valami rovart? Úgy érzem, ennek az ügynek ezzel még nincs vége. Kedves Verám, tudom, mennyire nem illik kiteregetni ilyen jelentéktelen magánügyeket, különösen egy idegen előtt. Mégse haragudj rám, amiért ezt a hosszú levelet írtam. írásaid alapján úgy érzem, nem vagy idegen. Nálad tán megértésre találok. Tudom, hogy nem tudsz nekem segíteni. De az is jól esett, hogy megoszthattam veled a gondolataimat. Teljesen egyedül vagyok szellemileg, nincs senkim, csak a két kicsi lányom. De előttük nem szabad elhagynom magam! Sok anya teszi ezt pedig, de 49
