Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - Uhrinyi János: Drótkötél (novella)
Az új ember lemaradt egy gondolatra: „Ha most eltakarnám a lámpámat és bentmaradnék ...?!” A lőmester rákötözte a kapcsolóra a vezetéket. Kivárt és elkiáltotta magát: — Lövés! Az új ember a frontszárny kijáratában állt és két támfa közé lépett. — Hadd menjen!— lehetett hallani a légvágat felől az öreg gyors válaszát. Robbanás remegtette meg a levegőt. Szénport és füstöt kavart az emberek felé a légáram. Sokan köhögtek, és zsebkendőbe temették arcukat. A lőmester karjára tekerte a robbantó vezetéket. Eltűnt a front bejáratában a zsinór után tapogatózva. Hátulról valaki belekurjantott a robbantástól csengő fülekbe. — Halljátok?! Ez a seggfej megint ellőtte a sűrített-levegős csövet! — Persze az omlasztás megint elmaradt! — segítették ki a többiek. — Állat. Egy egész szárnyat meg mer robbantani. így! Majd ez az új izé . . . kirakja! — mondta kaján vigyorral egy szakadozott ruhájú csillés a közelében. Úgy tett, mintha nem hallotta volna. Amikor kihúzódott a füst nagyja a fejtésből, a lőmester együtt jött vissza Mészárossal. — Kezdhetik — szólt, és leseperte ruhájáról a port. — Valaki indítsa be a kaparót! — tette még hozzá. — Mennyi az idő nálad, Mészáros elvtárs? — kérdezte váratlanul a lőmester. — Elvtárs? Az fényes lámpával jár . . . Négy óra húsz. — Sietek föl! Már várnak. — Összekapta magát, oldalára akasztotta a benzin lámpát, köszönt és elsietett. A vágatban táncolt a reflektor fénye, ahogy távolodott. Zúgott a kaparógép motorja, fogaskerekébe ordítva harapott a végtelen lánc. Ömlött a szén, és a gumiszalaggörgők új dallamba kezdtek. — Lapátra legények! — hallatszott az öreg hangja. Benn, a frontvágaton barázdát vonszolt a kaparólapát. Süvített a megsérült légvezeték. Deszka ropogása hallatszott, nagyot durrant egy pillér. ,,— Olyan szobabútort, amilyen a főorvos feleségéé! —” visszhangzott benne ismét. — Mi közöm nekem ahhoz, hogy milyen van naki! — morogta. Úgy érezte, fel tudná emelni a főtét a napig. Lapátolni kezdett egyre sebesebben. — Meglesz! — sziszegte, s érezte arcán a pirulást, amikor elképzelte, hogy a felesége benn fekszik a klinikán, s benyit hozzá a főorvos, éjjel. Behívja az orvosi szobába, hogy megvizsgálja. Talán le is vetkőzteti meztelenre ... — Nem félsz, pajtás? — szólították meg. Föl sem nézett. Egy lámpa puffant a lába elé, köréje gyülekeztek a többiek. — Ki volt? — kérdezte. — Én! —válaszolta egy csillés. Izzadtságcseppek gurultak le a feketeségéről. — Lássuk, hogy tudsz lapátolni! — bosszantotta tovább a csillés, és eléje állt. — Kotródj innen! — horkant fel, s a lapátját a szénbe szúrta. — Na, kezdd! — biztatták a többiek. Az öreg Mészáros, mint a vércse, úgy vágta magát közéjük. — Mindenki a helyére! Az emberek nyúltak a lapátjukért, mentek. Egyedül maradt az öreggel, aki óvatosan mérte meg magának. Közel negyvenesnek nézte. Szabályos arc, mélyen ülő sasszemek, keskeny orr. — Furcsa ember maga — kezdte. — Első látásra, mint valami különc, azután csak akkor látja az ember, amikor lapátolni kezd, hogy bányász a javából. 26
