Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - Uhrinyi János: Drótkötél (novella)

UHRINYI JÁNOS

DRÓTKÖTÉL

Előtte ortot kaptak és kirakták. Hamarosan meglövikamásodik utcát. A kaparószalag megállt. Csak az új ember lapátolt.

Mélyről, az omlasztásból hallatszott, ha megmozdult, helyezkedett egy szikla. Kövek váltak el a mind feljebb szakadozó rétegekből. Iderémlett robajuk; dolgozott a főte.

Elképzelte megint; otthon van. Halkan kinyílik az előszoba ajtaja, a felesége állna előtte, kisírt szemekkel.

,,— Visszajöttem. Becsaptalak, és tudom, nem ezt érdemelted.”

Bevezetné a szobába, leültetné.

„— Ne sírj —” vigasztalná.

,,— Rendezzük be az egyik szobát úgy, ahogy a főorvos feleségének van! —” kérlelné ismét.

„— Rendezzük—” válaszolná ő, és mondaná azt az ádáz, unalmas szöveget, amit soha nem bocsájt meg már magának. „— A fronton jól fizetnek. Igaz veszélyesebb.”

Hosszan hallgatnának és megint az lenne a vége, mint akkor.

„— Tudom is én mit beszélsz! Én még soha nem voltam a föld alatt —” mondaná az asszony.

„— Te nem látsz belőlem mást csak a port, meg a koszt. Amikor a kezedbe veszed a ruhámat, hogy kimosd, utálkozol.”

„— Elmegyek! —” indul a felesége, s kilép.

Hallaná távolodó lépteit. Nézné a nyitva felejtett, elnémult ajtót. A rést bámulná; a semmibe tárulkozó vágyat, mely egy arcba zsugorodott világból talán még visszatér.

Felriadt.

— Hé! ... izé, nem szabad megrakni az álló kaparót, mert lefullad.

— Még itt sem hagynak nyugton? — morogta.

A feje fölött nagyot roppant egy gerenda, félreugrott; apró, csigás kövek potyogtak elé.

— Történt valami? — lépett oda Mészáros.

— Roppant — válaszolta.

— Ez nem elővájás ... — jegyezte meg egyikőjük nevetve.

A vájár megemelte a lámpát, a főtét nézegette, finom, szitáló por hullott, belepte arcán a ráncokat.

Megérkezett Szeplős, a csillés, a lőpor-ládával. Sietve ledobta a válláról, azután ráült. Lihegett, kézfejével a homlokát törölgette.

— Ne dobáljuk a robbanószert! — kiabált a lőmester. Szétnézett. —Jó szerencsét! — rikácsolta. A hang sehogysem illett kövérségéhez. Szuszogott, miközben egy deszkadarabon elhelyezte magát. Az emberek köréje csoportosultak. Kiosztotta a robbanóanyagot, közben elmondta, hogy az alapközién nincs villany, mert egy motort leégettek abban a körzetben. Sok helyen metán-beszivárgást észleltek, de baleset nem volt.

Az új ember előrehúzódott az orthoz. Odamehetett volna ő is a robbanóanyagért, de megvárta, amíg Szeplős meghozta neki.

Töltöttek. A lyukakat vizes márgadarabokkal fojtották le. Szó nélkül dolgoztak.

Mészáros, a vájár, sorbakötötte a gyújtózsinórokat, azután odaszólt:

— Kifelé, kifelé! — s elindult maga is a légvágathoz, hogy feltartsa az arról jövőket.

Az emberek komótosan baktattak a szállítóvágat felé.

25