Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Sulyok Katalin: Egy ország gyesen
És amiben eltér a véleményem a riportkönyv írójától? Sulyok Katalin is idézi — még pedig könyve legelső passzusaként — az MSZMP IX. kongresszusának határozatát: „Az egész nép érdeke, nemzeti gondunk, hogy [...] megfordítsuk a népességszaporulat jelenlegi irányát . . Ezt a premisszaként idézett szempontot könyvének további részében azonban teljességgel elejti. Pedig a gyes megítélésében — véleményem szerint — ez nélkülözhetetlen. Mert miről is van szó tulajdonképpen? A gyest nem valamiféle humanisztikus, pedagógiai szempont, az „állam bácsi” nagyvonalúsága, jószívűsége („az anyák tehermentesítése”!) indokolta, hanem — egyszerűen és drasztikusan —a népességszaporulat katasztrofálisan alacsony volta. (Minderről, vagyis a probléma előzményeiről lásd bővebben Fekete Gyula: Éljünk magunknak? című szociográfiai kötetét.) A gyes hasznosságának, eredményességének vizsgálatából tehát nem iktatható ki a kérdés, hogy bevezetése óta hogyan alakult Magyarországon a népszaporulat ügye. S ha nem kerüljük meg a kérdést, mit látunk? A gyes bevezetése utáni években — egy ideig — nőtt a népszaporulat aránya, de egy rövid kedvező szakasz után ismét visszaesett. Ha csak az elmúlt néhány év adatait vizsgáljuk, látnunk kell, hogy míg 1975-ben az évi nép- szaporulat 6 százalék, s a népességnövekedés 63 ezer fő volt, ez a szám 1977-ben 4,3 százalékra és 46 ezer főre csökkent, 1978-ban- pedig csak a 2,6 százalékot és a 28 ezer főt érte el. Vagyis a háromgyermekes családmodell — mely a társadalmi reprodukció elemi föltétele — nem vált általánossá: a gyes kedvező hatása csak egy ideig mutatkozott meg. Valaki így jellemezte előttem a helyzetet: Az anyák a szülést, a pelenkázást még csak vállalták, de amikor a gyerek óvodáskorba ért, amikor az anyának már nem lehetett otthon maradni, a régi feszültségek ismét jelentkeztek, s az anyák újból az egyetlen vagy a két gyerekre „szavaztak”. A gyes bevezetésének másik okáról is eléggé szemérmesen, csak érintőleg beszél Sulyok Katalin. „Épülnek a bölcsődék” — írja, és számokkal bizonyítja, hogy az elmúlt években milyen arányban nőtt a bölcsődei férőhelyek száma. Itt említi: „Egyetlen új bölcsődei hely több mint 100 000 forintba kerül!” Hát igen ... Az államnak még mindig olcsóbb, ha három vagy öt évig otthon marad az anya havi nyolcszáz forintért, mint egy új bölcsődei hely nyitása. Ezért az óhajtott cél, hogy az anya választhasson: a gyermek megszületése után visszamegy-e dolgozni (és gyermekét bölcsődébe adja), vagy otthon marad gyermeke mellett, csak nagyon korlátozott mértékben valósulhat meg. A munkahelyi visszatérésre ösztönözné a gyes összegének alacsony volta, ugyanakkor a bölcsődei férőhelyek szűkössége miatt mégis kénytelen otthon maradni. Abban tökéletesen igaza van Sulyok Katalinnak, hogy a gyes jó, és abban is, hogy nem mindenkinek jelent megoldást. Az igazi megoldás az volna, ha az anya szabadon dönthetne, hogy visszamegy-e dolgozni, vagy otthon marad: „valamit tenni kellene. Hogy az anya, minden anya valóban szabadon választhasson, otthon akar-e maradni gyermekével, vagy visszamegy dolgozni a szülési szabadság letelte után.” Ámde ennek érdekében egyrészt növelni kellene a gyes összegét („a gondozási segély összegét differenciáltan kellene megállapítani, éspedig úgy, hogy ösztönözze az anyákat — az otthon maradásra” — írja), másrészt több bölcsődei és óvodai férőhellyel kellene rendelkezni (hogy az anya, ha akar, visszatérhessen munkahelyére, s ne kényszerűségből kelljen a gyest elfogadnia). A gyes egyértelműen kedvező hatása egy közvetett eredményben mutatkozott meg: a megszületett gyermeknek — a kivételeket nem tekintve — föltétien előnyösebb, ha az édesanya neveli, mintha életének első éveit „idegenben”, bölcsődében tölti el. Vagyis a gondozási segély nem változtatta meg döntően a népesség-szaporulat irányát, nem növelte az anya választási szabadságát az otthonmaradás és a munkábaállás között, de lélektani, pedagógiai, társadalomszociológiai és még egy sor szempontból a korábbinál kedvezőbb föltételt teremtett a megszülető gyermek számára. (Hosszan tudnám ecsetelni a gyes bevezetése előtti időket: hány és miféle háztartási alkalmazott bukkant föl és süllyedt el a láthatáron két gyermekem mellett, míg egy jóságos rokon nem könyörült meg rajtunk!) Nyilvánvaló, a választás nagyobb lehetősége idején is az anyáknak csak egy kisebb száma akarna munkahelyére a szülés után visszamenni. Ha pedig a megszülető gyermeket is megkérdezhetnénk, minden bizonynyal az édesanya mellett maradást, és nem a bölcsődét választanák. Sulyok Katalin kitűnő riporter, sokat és jól kérdez. írásai elevenek, pergők, a beszélgetéseknek természetes folyásuk van; elkerüli a hamis színeket, az irodalmias mellékzöngéket. Mintha magnetofonnal dolgozna: írásai eleven rádióriportokra és nem íróasztal mellett kiagyalt „mélyinterjúkra” emlékeztetnek. Módszerét is eredményesen váltogatja: van, amikor egyetlen portré alkotja az írást, van, amikor mozaikokból, villanásokból rakja össze a riportot. Alapvetően a személyes tapasztalatra, beszélgetésekre támaszkodik, de él a dokumentum, a statisztika, a levél, a kérdőíves válasz módszerével is. Tragikus emberi mélységeket nem éreztet meg, de a jelenségek ellenpontozását, ahol erre módja van, szívesen használja (pl. az „abszolút pozitív anya” portréját a „család cselédje” arcképe követi). Azok a riportok a jobbak, hatásosabbak, elevenebbek, ahol a gyes-problémán túl teljes emberi, otthoni és munkahelyi hátteret sikerül megrajzolnia, s a beszélgetés, az interjú valóban emberi portrévá kerekedik. Ahol ez a háttér hiányzik, ott maga a gondozási segély ügye is valamiképpen vértelen, sápadt marad. Néhány fejezet végén a szerző némi általánosításra, következtetés levonására is vállalkozik. Efféle sommázatot, több és mélyebb elemzést 82
