Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - MŰHELY - Novemberi beszélgetés: „Az értéket keresni és védeni”. Kis Pintér Imre válaszol Görömbei András kérdéseire

persze ezek a művek megnyilvánította emberi viszonyok, mint világképek bizonyára visszavezethetők néhány lehetséges alapformára. Nyilván irodalmunk hagyományaiból is következik, hogy az emberi integritásra, erkölcsi szabadságra alapozott világszemlé­letek nekem is rokonszenvesebbek, mint a következetesen determinista világnézetek. Bizonyos értelemben némely írásoddal vitázva is kérdezem: nem gondolod-e, hogy a lét tragikumát, paradoxonait tételező „gondolati" líra éppen gondolatilag rendkívül sze­gényes és végsősoron öncélú? — Nézd, az ember végül is fölöttébb bonyolult lény, akinek nemcsak történeti-társa­dalmi élményei vannak, de épp így biológiaiak, vagy metafizikaiak. Úgy gondolom, hogy a személyiségnek, ha természeti, érzéki, történeti stb. szférákban gondolja el magát, akkor lehetnek pozitív-negatív esélyei, értékválasztásai. Ha a /étben: akkor helyzete feloldhatatlanul tragikus (kivéve a szigorúan vallásos meggyőződésú'eket): „minthogy az ember az örökkévalóság igényét hordja a szívében”, holott meg kell halnia. De ko­rántsem csak Füst Milán mondta így; a „hitesen és szerelmesen” oly szívesen idézett történelemhite mellett, Ady ellenkezően is imádkozott: „Hadd dübörögjön végtelen szekered, / Hadd illatozzon fölvert pora, a hit / S ne vigye soha irtózat / Örvény-szélére gondolkozó fattyad.” Bizonyára e keserű tapasztalattal is összefügg, hogy a magyar irodalomból feltűnően hiányoznak a „lét-nemléten” töprengő művek: a Candide-ok, Faust-ok, vagy A tulajdonságok nélküli ember-ek, nagy ellenpéldánk alig akad: talán Berzsenyi, Madách. Ez az irodalom a kezdeteitől abban a lázban égett, hogy „Előttünk egy országnak sorsa áll . . .”, szinte minden gondolata a cselekvésre vagy erkölcsre szorítkozott: a szükségből teremtett erényt. Már pedig — úgy látszik — tenni az íróknak mindig is kellett, mert mindig lehetett, netán (mint Arany vádolja magát): „tenni alig, de halni volt esély”. Irodalmunk mai megtorpanását is jórészt azzal magya­rázom, hogy korunkban döntően megváltoztak az írói cselekvés külső feltételei, alig is van már az ilyen látványos gesztusok megvalósítására fedezet. De a gondolkozásnak, önismeretnek és biztosabb öntudatnak mindig is lesz létjoga. És írói tettként sem le­becsülendő, csak mert nem a külső világ megváltoztatására irányul, vagy mert nem má­ról holnapra hajtja a hasznot. Bizony létünk végső kérdéseivel is farkasszemet kell néz­nünk, hogy személyiségek épülhessenek, lelkek erősödjenek. S ha művészet lesz belőle, már nem is lehet öncélú, hiszen emberérdekű: „majd táplál most még forró kenye­rem” — szól ki Weöres Sándor a belső végtelenből. Az a véleményem, hogy a mai magyar kritikában gyakran megbomlik a hagyomány és korszerűség Nagy László-i egysége, mintha nem bízna a kritika eléggé a nemzeti ha­gyományalapra építhető nagy és korszerű irodalom lehetőségében: vállalt elfogultság­gal értékeli túl mindazt, ami szokatlan, ami „új", függetlenül attól, hogy van-e annak talaja és gyökérzete a magyar valóságban vagy nincs, s esetleg olyan áthonosításról van szó csupán, ami,,másutt rég megunt ócskaság már”. Nem ritka persze az ellenkező véglet sem. Szerinted milyen a korszerű irodalom, melyek ma a korszerűség kritériumai? — Sűrű kérdéseket adsz, ebben is annyi a probléma, hogy válaszolni is csak jelzéssze­rűen tudok. Megérne az is külön egy beszélgetést, hogy az úgynevezett magyar kritika az esztétikai kultúra milyen elképesztő zavarait termeli. Számomra a két legszembetű­nőbb hiba: hogy az irodalmat lényegében publicisztikaként kezelik, hogy tehát a mű­vészettől valamely időszerű és gyakorlati társadalmi igény közvetlen kielégítését ké­rik számon, és ilyen ideiglenes elvárásrendszerek szerint minősítik. Mások meg egé­szében ismeretként fogják fel az irodalmat és csupán az eszüket tornáztatják ürügyén. Mintha valami rejtvényt, vagy titkosírást kellene megfejteni, mintha érzelmek nélkül is be lehetne fogadni akármi művészetet, s az nem a személyiség egész rezonanciáját 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom