Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - MŰHELY - Sándor György: Németh László görögségélménye
sem. Németh László számára az „ideálgörögség”-ben megmutatkozott lehetőség egyrészt kategorikus imperatívusz, másrészt valóban a „lehet”. Németh László görögségélménye: a nagy író, a nagy ember találkozása a nagy kultúrával, hogy benne találjon érvényes példát művészként is, emberként is. Ez, az emberi lényeget, annak értékeit a tragikumban is megőrző és felmutató példa segíti át a lélekölő megpróbáltatásokon. A választott példa nagyszerűsége olykor elragadja, a konkrét helyzetben teljesíthetetlen — mert külső és belső tényezők miatt gátolt — normákat állít fel a nagyobb közösség számára. S épp itt van köz- és egyben magánéletének a tragikuma: a közösség által teljesítendő, de teljesíthetetlen feladat megvalósítását magának kell vállalnia; a felelősségtudat súlya alatt mást nem is tud tenni; a feladatot a teljesíthetetlenség tudatában vállalja. így jellemzi Antigonét: „Antigoné az igazság tiszta hangja . . . egy szerencsétlen, istenektől üldözött család végzete tépi ki kortársnői közül . . . apja szenvedései írták szívébe az irgalom törvényeit. Jegyese lett Kreón fiának, de nem földi ember számára való jegyes ő; büszke nő, aki méltó akar maradni családja emberfeletti szerencsétlenségéhez . .. Antigoné átléphet egy idegen családba, s örökre odakötheti magát családja szörnyű dicsőségébe. Egy pillanatig sem habozik — temet és eltemeti magát”. Németh László ezt a jellemzést nemcsak Antigonéról készítette, hanem saját magáról, koráról, választási „lehetőségeiről” is. Tudta, hogy kísérletei irreálisak (az Ember és szerep ben, a Tanú-években, a korabeli tanulmányokban és a későbbi visszaemlékezésekben néha maga is utal erre), de annek ellenére bízott abban, hogy a megoldáshoz vezető utak, melyeket talált, talán tényleg kivezető utak. A lehetetlenség tudatos és a lehetőség reménye feszül egymásnak feloldhatatlan ambivalenciában. A görögségben egyszer megvalósultként talált minőség vezeti továbbra is kultúrateremtő kísérleteiben. A „sziget” lényegét is megőrizve, ez szervezi a későbbi nagy esszéket is: a Bethlen Koto-tanulmányt, a Magyar műhelyt, a Lorca- és a 7o/szto/-tanul- mányt, a Macaulay-esszét. így mutatja fel Bartók példáját, aki: „... az én számomra inkább jelkép, mint zenei élmény, s törekvései szételemzésével nem zenéjét akartam értetni, hanem ezt a jelképet felmutatni”. Az Iszonytól kezdve egyre csökken a hüb- risz és az exodusz dermesztő hatása is, míg végül az Irgalomban az antigonéi Ágnes végérvényesen feloldódik az értékadásban — az életben. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS ZÁM TIBOR 62
