Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - MŰHELY - Sándor György: Németh László görögségélménye
vagyok szőlők és gyümölcsfák közepén . . . kora reggel írok, délelőtt Arisztophanészt olvasom, pihenőül a differenciál-és integrálszámítást lapozom, délután Szophoklészt, Homéroszt, s mellé Proustot, vagy ha kedvem tartja, a héber nyelvtanom". A Tanú első évének végén „egyedül voltam, szigetéletre rendezkedtem be — írja Németh László. — A tanulmánytól a tudomány felé húzódtam . . . Csakhogy nem magányos munkára rendeltetett ez az év ... a szigetet elöntötte a mozgalom’’. Illyés Pusztulásának vihara után megjelenteti a Debreceni kátét, majd a következő év, 1934. tavaszán a Jelszó: Petőfit és a Sznobok és parasztokat. Április végén megindul a Válasz, júliusban pedig már a rádió irodalmi osztályának a vezetője. Ez az eseményvázlat csupán háttér számunkra, közben ugyanis újra felerősödik a görögös hang. Ekkor találkozik ismét Kerényi Károllyal, akit még az egyetemen ismert meg néhány hetes klasszika-filológussága alatt. 1935 januárjában nyílt levelet váltanak egymással a Válasz ban. Németh László itt újra megfogalmazza, hogy mit jelent számára a görögség. Publikálni kezd Kerényi periodikájában, a Szigetben is. A Sziget köre ekkor még csak a mindenkori humánus együttlét közegét jelenti, olyan kört, amely nyitva áll kifelé. A görögségben „leleményes istencsináló népet” látó Németh László Kerényi hatására fokozottabban tanulmányozza a görögök vallását. Antropológiai érdeklődésű lévén az erősen antropomorf görög isteneket a többi fölé helyezi: „a görög volt az egyetlen nép, amely a természetesből nem torzítással csalta ki a természetfölöttit, hanem úgy, hogy az időhöz tartozót, a múlandót elhagyta belőle. A görög istenszobor: emberalak, amelyből elmaradt minden, ami istenhez méltatlan, emberi”. Az alkatban működő „növéstervet”, „üdvösségügyet”, az istenek nélküli vallásos érzést a „lélek emelkedettségében” élő, „ünnepszomjas” görög istenekkel egészíti ki, így oldja fel a protestantizmusnak magában érzett görcsét. 1935. április 16-án Zilahy Lajos villájában létrejött az emlékezetes találkozás Gömbössel — s az Új Szellemi Front reményei szétfoszlottak. Ekkor ismétlődik meg az 1931—32 fordulójáról már ismert magára maradás, a kifosztott egyedüllét érzete. Úgy látja — ismét csak időlegesen, mint az előző alkalommal —, hogy csak a kifelé zárt, exkluzív szigetben lehet bízni. Egy évvel később, a Tanú 1936 novemberében megjelent számában már „messziről” látja az eseményeket. Ebben a tanulmányában számol le az eddigi legélesebb hangon a kor magyar társadalmával, s elveti i11uzióri- kussá vált szigeteszményét is: „Egy pillanatra talán túl is becsültem e zárt kör ember- és társadalomformáló erejét. Megcsömörölve az országtól, azt hittem, ebben az új gall tűzvészben valami kapitóliumi fellegvár-félét rakhatunk a »kör«-ben.” A Németh Lászlóra fokozottan jellemző érzékeny ambivalencia leszámolása ez az eddigi úttal. Megtartja eddigi nézetei lényegét, csak kíméletlenül tudatosítja — és nem csak magának —, hogy ami történt, az tovább nem járható. A Messziről megszünteti a reformillúziókat, de megőrzi a „feltétlen kell” parancsát: fel kell mutatni a példát, a járható utat. Az író látszatra feladja a szigetet és a „spóra- lét”-be vonul, mert „ami bennem él, már csak a láttatás mutathatja fel, képekben kell beszélnem ...” A szigeten marad, de a sziget átalakul a menekülési, visszavonulási területből az alkotáshoz szükséges műhelymagánnyá. Németh László az európai örökséget tudatosan a szeme előtt tartva teszi a magyar író dolgát: dolgozik — nekifog az Útolsó kísérletnek —, de közben nem szűnik meg figyelni a kor eseményeit sem. A szigeti gondolat szerint az előrelátók és a felelősségérzők, a szellem emberei szigetszerű közösséget kell alkossanak. Ennek a közösségnek a konkrét talajon állva iránymutatónak kell lennie; tehát nincs szó a hagyományos értelemben vett elitről 61
