Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - MŰHELY - Októberi beszélgetés: Mélytengertől a szikföldig. Csák Gyula válaszol Hatvani Dániel kérdéseire

többé a falujukba, amelyet ilyen negatívnak ábrázoltam, holott én azon a településen' nem jártam azelőtt soha, de magukra ismertek, — ismerhettek. Persze azért Nádudvaron, meg Debrecenben is tudtak arról, hogy én ott jártam, és akikkel beszélgettem, azok az írásból ráismerhettek önmagukra; végülis nem sikerült teljesen elburkolni a személyi kilétüket. A vita során ők is beálltak az ellentáborba, mondván,, hogy ők nem azt mondták, amit én írtam. Letagadták, mert megijedtek, miután kinyomtatva látták a velem való őszinte beszélgetést, hogy rájuk nézve valamilyen kár származik; azt vallották, hogy a beszélgetés nem zajlott le, vagy nem úgy zajlott le, érveket adva ezzel azok kezébe, akik az írásom hiteltelenségét bizonygatták. De az ilyen berzenkedés nem volt számottevő. A megjelenést követő esztendőben Nádudvarra hívtak író-olvasó találkozóra, amelyre elmentem, s vita is volt, de nem akörül a kicsinyes vizsgálódás körül, hogy például az eszpresszó padlója olajos-e vagy nem, hanem arról vitatkoztak, ami az embereket valóban érdekelte, hogy mi történik velünk, mi az a sorsforduló, amit éppen átélünk, ezt hogyan sikerült az írónak a maga teljes hitelességében ábrázolnia, egyezik-e az ott élők személyes tapasztalataival és következtetéseivel, vagy pedig nem. A személyem elleni rosszindulatnak a nyomát nem leltem. Aztán pár évvel később újra elhívtak Nádudvarra, most már azzal a szándékkal, hogy kívánták, írjak még egyszer őróluk, továbbra is tartsam rajtuk a szemem. Ezt az író-olvasó találkozót is elvállaltam, igen jóízű beszélgetést bonyolítottunk, de nem álltam kötélnek, hogy továbbra is írok Nádudvarról. Azért nem, mivel nem támadt annyi új mondanivalóm, amennyi egy könyvnyi anyagot kitett volna.

A szikföld sóhaja írására készülvén mennyire érezted másnak a feladatot, mint a Mélytengeri áramlás idején? Nehezebbnek, könnyebbnek vagy egyszerűen csak másnak, figyelembe véve, hogy majdnem másfél évtized telt el a két könyv írása között?

Könnyebbnek éreztem, mert valamelyest a monográfiaírást, meg a személyes történelmet szőttem egybe. Sok kutatómunkát kellett ugyan végeznem, ám ismerős, terepen mozogtam. Könnyebb volt azért is, mert bölcsültem, s ugyanezért nehezebb is volt. Nehezebb, mert a Mélytengeri áramlás körüli vita tanulságaként aggasztottr ha én a valóságról megint egy az egyben, szépírói áttételek nélkül írok, akkor megint, vihart vonok szerencsétlen fejemre. Püspökladányt szerettem, becsültem, mintegy emléket akartam állítani annak a történelmi sorsnak, amelyet az itt élő közösség megélt. De itt nem tehettem, hogy nem írom le a település nevét, hogy más néven szerepeltetek embereket; itt konkrétnak kellett lennem, mert hiszen egy meghatározott településről írtam, s kétszeresen nehéz volt, hogy én ezt úgy tegyem, hogy ne sértsek olyan érdekeket, amelyeket erkölcstelenség lenne sérteni. Sokszoros óvatosságra kényszerültem az írás során, ezzel azonban a fogalmazás határozottságát,, karakterét szükségszerűen tompítottam. Ez a könyv gyengéje lett, azt hiszem. Összességében tehát könnyebb is, nehezebb is volt a munka, de örömmel vállaltam és végeztem, s jól esett, hogy ezt a könyvemet nemcsak Püspökladány, hanem az íróit szakma is jól fogadta.

Több mint tíz éve szót emeltél egyik írásodban az Alföld gazdasági, kommunális fejlődésében mutatkozó lemaradás ellen. Hogyan ítéled meg íróként, szociográfusként: ez a fajta fáziskésés fönnáll-e még, és mit kellene, mit lehetne tenni a gyorsabb fölzárkózásért?

Igen, fáziskésés fönnáll ma is. Az országnak ez a része élte át a török megszállást,, ami rablógazdálkodással járt együtt. Ez azonban csak egyik összetevője az elmaradottságnak. A Dunántúlon például helyzeti előnyt jelentett az is, hogy a századok során olyan mezőgazdákat telepítettek be, főképpen német ajkúakat, akiknek a mező- gazdasági tudásuk kifejlesztéséhez a sanszot kormányzati eszközökkel is biztosítot75