Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - MŰHELY - Októberi beszélgetés: Mélytengertől a szikföldig. Csák Gyula válaszol Hatvani Dániel kérdéseire
hogy naiv vállalkozásom — kimondani az abszolút tiszta igazat — vegyes fogadtatásúvá lett a valóságban. Összefoglalva: nem provokatívat, csak igazat akartam írni. Nézzük meg közelebbről, hogy milyen is volt a Mélytengeri áramlás című könyved fogadtatása a kritika meg a politikai vezetés részéről, s nem utolsósorban — ezt különös hangsúllyal kérdezném — azok körében, akikről szólt, Nádudvaron és környékén? Több ágú a kérdés, több irányból indulva tudok választ is adni. Meg kell mondanom, mielőtt a vita a könyvem körül kibontakozott a magyar kulturális, irodalmi, politikai életben, én nem láttam azokat az erővonalakat, amelyek egyszeriben megnyilvánultak. A vitából kiderült, bár a könyvem ürügyén zajlik a vita, tulajdonképpen nem, vagy nem csak arra törekszenek a vitázó felek, hogy a mú'ről meg rólam véleményt mondjanak, hanem általában az álláspontjukat másokkal, de főleg vitapartnereikkel ellentétben diadalra juttassák. Még mindig túl közeli ez az idő ahhoz, hogy nevekről beszéljek, s a vitában való részvételüket minősítsem. Azt vettem észre: voltak, akik a Mélytengeri áramlás-t és a módszert kifogásolták, csak azért, mert nem hasonlít ahhoz, amit elvártak és megszoktak a falusi ábrázolással kapcsolatban, a sematizmus időszakában. Hozzáteszem a meggyőződésem: a sematizmus éveiben is számos jó író írt sekélyes könyvet, holott nem azt akart, de valamiképpen meggyőződésévé vált, hogy a falusi élet átalakításának csakis ez a helyes ábrázolása. Később erről az ügyről Erdei Ferenctől, Szabó Pálon, Veres Péteren át sok mindenkivel beszélgettem, s egyöntetű volt az álláspont, hogy a hiteles ábrázolásnak voltak külső gátjai, melyeknek a közepes, meg ennél is gyengébb írók alávetették magukat, egzisztenciális és anyagi siker érdekében, de a falusi életet jól ismerő, a paraszti sors fordulatait együttérzéssel szemlélő írók között is voltak olyanok, akik az ötvenes években belső, önszuggesztív okok következtében képtelenek voltak azt megírni, amit a hatvanas években könnyedén megírtak. Ezzel azt is kifejeztem, hogy nem nagy hőstett volt nekem ezt a könyvet a faluról másképpen megírni. De megharagudtak rám azok az írók, akik a falut korábban másképp ábrázolták, mert nyitottá vált a kérdés: kinek van igaza? Akkor most már ez a divat? Megharagudtak azok a kritikusok, akik annak idején a sematikus irodalmat minősítették jónak. Megharagudtak rám azok a politikusok, akik szintén úgy érezték, hogy a falusi ábrázolásnak a rossz hagyománytól elütő módszere veszedelmes vizekre visz, s ezt bírálni kell, ennek megálljt kell mondani, így született meg egy akkor közismert politikusunknak a beszéde — a Politikai Akadémián mondta el —, melyben általános ideológiai-kulturális helyzetünkről szólt, irodalomról is volt szó, konkrétumokról, s egyetlen negatívumként szerepeltem a Mélytengeri áramlással, melyben meghamisítom a magyar paraszti világot, a valóságot, az erről szóló híradásom nem hiteles. Mindez a korábban lezajlott vitának ha nem is összefoglalásaként, de mindenesetre következményeként értékelhető. A vitában különben felléptek az újfajta valóságábrázolást védelmező személyiségek is, súlyosak, rangosak, így azt mondhatom, a mérleg nyelve kiegyenlítődött. Föl kellett hát vállalnom, hogy ez a mű, ahogyan van, kifejezi azt, amit a faluról az adott pillanatban mondani akarok és tudok. A vita során többször kapacitáltak innen-onnan, hogy szólaljak föl, védelmezzem magam, ezt nem tettem, mondván, nem az én új véleményemre kíváncsi senki, nincs értelme, hogy én a vitatkozókkal vitatkozzam, az álláspontom, a véleményem a művemmel letettem. Érdekességként jegyzem meg, hogy amikor az említett beszéd elhangzott, amely természetesen megjelent a Népszabadságban is, éppen nősülési szándékkal udvaroltam egy leánynak, aki elolvasván a szöveget, amelyben engem persona non grata-nak kiáltottak ki legmagasabb helyről, elállt a házasságtól, „ugrott” a parti. Tehát még szerelmi búbánatom is támadt ebből. Ez a beszéd megjelent egy kis brossúrában is, amelyet azért tartok fontosnak említeni, mert azóta — a legutóbbi időket kivéve — sok éven át tapasztal73
