Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - MŰHELY - Sturcz Zoltán: Móricz Zsigmond és a Sarló kapcsolata

megmásult szlovenszkói ifjúság példájával, prágai, pozsonyi élményeivel. A hivatalos támadás mögött persze ott rejlett a nagy politika is: az afféron keresztül is tudtára kívánták mindenkinek adni, legfőképp Prágának: nem közeledünk. Ez az ügy lehetett az éppen akkor Magyarország felé tapogatózó cseh politikának is egyfajta burkolt válasz, a hidegfront állandósítása. Az ügy politikai jellegére mutat az is, hogy a vármegyék szintén foglalkoztak vele: Zemplénben „megbélyegzési javaslatot” hoznak, másutt nemzetietlen agitátornak nevezik az írót, kutyakorbáccsal kergetnék el stb. A sovén és durva hangvitelbe ez is belejátszhatott. Móricz a tavasztól nyárig tartó vitákban cikkek sorát írja a Nyugatba és egyéb helyekre. Mondanivalója egyre inkább a magyarság fogalma körül jár. Véleményét Makkai Sándor: Magunk revíziójáról írott, de az egész afférhoz kapcsolódó cikkében összegzi: „Az egész magyarságnak revízió alá kell vennie a maga lelki életét. Az a rendkívüli fordulat, melyen keresztül ment világpolitikai szempontból a magyarság, feltétlenül szükségessé teszi, hogy revízió alá vegye a múlt idők eszményiségét s megkeresse azt az újvilágot, amelyet ráparancsolt az Idő. Új Idők új emberek. Új emberek, új világszemlélet.” Ehhez a summázathoz Móricz a szlovenszkói magyar kisebbség sorsának tükrében jut el erős impulzusokat kapva a sarlós ifjúságtól.

Móriczot az ellene folyó hajsza nem törte meg, de a reakció elérte célja egy részét: a fellobbantott porfelhőben sokan elvesztették tiszta látásukat, eltávolodtak Móricztól, a Nyugattól, a folyóirat előfizetőinek száma megcsappant. Ez a vita és a vele járó következmények is siettették az író távozását a szerkesztőségből. A viták hevében az íróhoz egyetlen vigasztaló levél indul el. Ezt is fiatalok írják, a Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak egy csoportja. Több tucat aláírással hitet tesznek Móricz és Ady mellett, az európai látókörű magyarság mellett. A levél nem nyilvános, csak Móricznak szól, de megindokolják a publikum kizárását a véleménynyilvánításból, félnek a terrortól, a megtorlástól. A Sarló és köre nem kívánt a vitába beleszólni. Taktikai okokból óvatosan kezelték az ügyet. A „becsehelés”, a „Benes propagandista” és egyéb durva vádaskodások ellen nem lett volna tanácsos éppen Csehszlovákiából védelmezni az írót; ez olaj lett volna a tűzre, úgy kezelték volna a védelmet, mint a vádak beismerését. De azt éreztetni kívánta az ifjúság, hogy Móricz mellett áll. így jelenik meg Brogyáni Kálmán határozott és feszített hangú cikke a Magyar Diákszemlében, ahol amúgy is hosszabb ideje folyik a vita a szlovenszkói magyar irodalom „faji és nemzeti jellegéről” hasonló keménységgel, mint Móricz és Négyesy között. Brogyáni röviden elemzi a vita lényegét; megállapítja, hogy Móricz és a Nyugat nagy generációja nélkül nincs magyar kultúra: „nélküle szegény, kopott és kisemmizett lenne a magyar szellem és irodalom”. Móricz harcát és választását példának állítja: „Választani kell a pozitív munka és a passzív elhalódás között! Jobbra vagy balra, a helyzet már kiért. Móricz Zsigmond példája mutatja. A szlovenszkói magyar ifjúság akár szóban, tettben, demonstrációban, akár passzív hallgatással, de mindenképp választ Móricz Zsigmond és Pékár Gyula között. Az alkotó erő és a múlton rágódó szellemi impotencia között. Tertium non datur.” Móricz neve és munkája vízválasztó lett ekkorra a mozgalomban, a Sarlóban: a bátorság és a továbblépés egyik mércéje. Ezt jelzik azok a viták is, amelyek a repedéseket mutató mozgalomban ez időben lezajlottak: voltak, akik Móriczot az egyetlen marxista írónak, voltak, akik múzeumi parasztfigurát gyártónak tartották, hogy csak a két szélső pólust idézzük. A Sarló józan derékhada és többsége annak tartja, ami: forradalmi gondolkodású nagy realistának. Számukra Móricz ismét — mint már annyiszor — zászló lesz. Nevét a Sarló harcba viszi az irodalmi, az eszmei vitákba: realitását, harcosságát, vitaerejét, horizontját példaként hozzák. Jellemző példa, hogy éppen az író nagy pőre idején Jócsik Lajos Móricz nevével és művészetével hadakozik a „semmibe futó” Mécs László és a prohászkás-katolicista-neonacionalista

63